Lapok műanyagból

Heidelbergen át vezet az utunk a két ünnep között Németországból hazafelé. Előző nap még Frankfurt utcáin lökdösődtünk, az emberek – mint a méhek egy megbolygatott méhkasban – igyekeztek az áruházakba. Nem elég, hogy az ünnepekre jól kiköltekezték magukat, és hó, illetve év vége van, még egy újabb rohamot indítottak pénztárcáik ellen.
De hát van miből, a német gazdaság helyzete a várakozásoknak megfelelően erős élénkülést mutat. A konjunktúra forrása a lakossági fogyasztás növekedése, hála a kiváló marketingnek, amely azt sugallja: vásárolj újabb, sokszor szükségtelen termékeket, mert különben lemaradsz! Hogy miről? A társadalomtudósok trendnek, néhol divatnak nevezik, és belesorolnak szinte mindent. Autót, csaptelepet, mozit, könyveket.
Apropó, könyv. Kinti vendéglátónk egy könyvet mutat, amely itthon karácsonyra jelent meg az amerikai–német szerzőpáros, William McDonough építész és Michael Braungart vegyész tollából (odakint 2002-ben). Címe: Bölcsőtől bölcsőig. Különlegessége, hogy műanyagból készült, vízállóból, mérgező anyagoktól mentesből. Alapgondolata a bölcsőtől bölcsőig elv, ami azt jelenti, hogy a termékeket úgy terveznék, hogy minden alkatrészük újrahasznosítható legyen, és azonos célra használnák fel őket. Egyelőre ha valamit újra is hasznosítanak, azonos minőségű termék nem készül belőle. Újságpapírból vécépapír vagy papír zsebkendő lehet, műanyag flakonból valami egészen más. Ha azonban egy elektromos teafőzőt eleve úgy terveznének, hogy az alkatrészeiből egy másik teafőző készülhessen, akkor megszűnhetne végre a bűntudatunk, amelyet az okoz, hogy négyévente újat kell vásárolunk, mert elromlik. Már ha ezért valakinek egyáltalán bűntudata van. Az más kérdés, hogy szükségünk van-e elektromos teafőzőre. Mindenesetre ha a tárgytervezők eleve olyan anyagokból terveznének, amelyek nem károsak és újrahasznosíthatók, bátran vehetnénk akár fritőzt is (ami szerintem végképp felesleges). Ma azonban olyan „szörnyszülöttek” keletkeznek, amelyek a szemétdombon végzik, ha végük, hasznos anyagot kinyerni belőlük nem lehet.
A szerzőpáros egyik javaslata az ökolízing: a gyártóknak nem kellene a káros, de szükséges anyagokat megvásárolniuk, elég lenne „kölcsönkérniük”. Használat után pedig a maradványt visszaadhatnák a szolgáltatóknak.
A varázsszó: a fenntartható fejlődés, amely társadalmi felelősségvállaláson alapul. Merthogy az egyéni felelősség kevés. Bár kétségtelen, hogy nyugodtabb vagyok, ha a vízcsap nem csöpög, ha a villanykörte nem ég abban a szobában, ahol nem vagyok, és vászontáskába pakolok vásárláskor. De még mindig ott vannak a műanyag flakonok, amelyeket itthon visszaváltani nem tudok.
A németek persze gondosan gyűjtik a legvékonyabbat is, 25 eurócentet kapnak darabjáért.