A móri eljárás anomáliái

Hosszan, csaknem hat éve tartó, következetesen következetlen büntetőeljárás eredményeként a magyar igazságszolgáltatásnak sikerült az évszázad legsúlyosabb bűntettét, a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablást az évszázad bohózatává silányítani. Sem hely, sem idő nincs arra, hogy a hat év eseményeit most felsoroljuk, elég, ha csak a legutóbbi történésekről számolunk be. Az a képtelen helyzet állt elő, hogy a móri bankrablásban nyolc ember megölésével vádolt Hajdú László büntetőperében tanúként idézte meg a Fővárosi Bíróság W. Róbertet, aki ellen szintén a móri bűncselekmények miatt emeltek hetekkel ezelőtt vádat. Érti ezt valaki? Összefoglaljuk: adott két vádirat. Egyikben a két elkövető Kaiser Ede és Hajdú László. A történeti tényállás szerint a két tettes eltervezte a rablást, 2002. május 9-én kocsival odahajtottak a bankhoz, biztonságiőr-ruhában beléptek, elővették a sporttáskájukban lévő fegyvereket, majd az ügyféltérbe érkezve lefújták az amúgy sem működő biztonsági kamerát, aztán az egyikük pisztolyból, a másikuk egy Skorpió sorozatlövőből tüzet nyitott a vagyonőrre. Utána a géppisztolyos végighaladt a bank helyiségein, kivégezte a bent tartózkodókat, és felmarkolt 7,3 millió forintot. A másik gyilkos pedig a bank bejáratához igyekezett, kifüggesztett egy Műszaki okok miatt zárva feliratot, és az oda betérni akarókat elküldte. Ez a lényeg, ami mindkét vádiratban megtalálható. A szereposztás szerint az első vádiratban Hajdú volt a gyilkos, Kasier pedig az ál-biztonságiőr, aki a vérengzés alatt elküldte az ügyfeleket a bank bejáratától. Az új vádiratban N. László a tömeggyilkos, W. Róbert pedig a társa. Mivel azonban tavaly az előzetes letartóztatásban lévő N. László öngyilkosságot követett el a cellájában – persze a büntetés-végrehajtás belső vizsgálata szerint nem hibáztak –, az új móri ügy egyetlen vádlottja W. Róbert. A régi móri ügy „mentőtanúja”. Tudják követni?
Az ügyészség most ugyanazon bűncselekmények elkövetése miatt két férfit tart felelősnek, a jogerősen már elítélt Kaiser Edét, illetve a vád alatt lévő W. Róbertet. Azt nem mondhatjuk, hogy a vérengzésért is két férfit tartanának felelősnek, hiszen, mint említettük, N. László már meghalt, vele szemben megszüntették az eljárást. Hajdú László esetében pedig az ügyészség tegnap ugyan nem ejtette a vádat, de azt kimondta, hogy az adatok szerint nem ő lehetett a felelőse a nyolc ember halálának. Ez abból következik, hogy az új móri vádiratban benne van, hogy a Skorpiót N. László kezelte. Ha ez nem így lenne, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján Hajdút elítélik. Ugyan mi másra utalt az ügyészség vádbeszédében, amelyben azt fejtegette, hogy az eddig meglévő és beszerzett bizonyítékokat az új móri eljárás adatai írták felül? Épphogy nem mondta ki, hogy csak és kizárólag. Az új móri vádlott, W. Róbert pedig tanúként elmondta: nem ismerte Hajdút, sem Kaiser Edét, és nekik nincs közük a vérengzéshez.
Nem kapott nagy hírverést, de jellemző a hatóságokra, hogy az a férfi, aki megtalálta a tatabányai erdőben N. László néhány fegyverét és elrejtett dolgait, amivel lényegében egyedül ő vezette nyomra a rendőröket az igazi móri gyilkosok megtalálásában, most büntetőeljárás alatt áll. Azért, mert az illető egyébként muzeális fegyvereket gyűjt, és a rendőrök egyik-másik szerkezetnél szabálytalanságokat találtak. És ne feledjük: halkan megemlítette a hatóságnak, hogy talán a móri ügyben kitűzött 25 milliós nyomravezetői díj neki jár. Nem egy mostanra fantommá vált álkoronatanúnak, Kiglics Attilának, akinek a perdöntő vallomása szerint csakis Kaiser Ede és Hajdú László járhatott a móri Erste Bankban. Nem érdemes tovább sorolni ezeket az anomáliákat. Amellett azonban ne menjünk el szó nélkül, hogy a magyar igazságszolgáltatás szereplőinek vélhetőleg eszükbe sem jutott a móri ügyként megismert, ellentmondásokkal, bizarr fordulatokkal teli eljárás tanulságainak megvitatása.
Nem ült össze rendőr, ügyész, bíró, ügyvéd, bűnügyi újságíró, politikus, kriminológus, szociológus, hogy kiderítse: hogyan fajult bohózatig az ügy, amely még az utolsó előtti pillanatokban is ilyen megmagyarázhatatlan dolgokat képes produkálni. És arról még nem is beszéltünk, hogy Kaiser ügyében perújítás van folyamatban, amelynek nyomozati részét az a Nemzeti Nyomozó Iroda végezte, amelynek egyes vezetői foggal-körömmel védték a régi móri ügy „eredményeit”. Sokak szerint pressziót gyakoroltak az ügyészségre és a bíróságra azért, hogy ők is ragaszkodjanak ahhoz a feltételezéshez: a móri bankrablás tettesei Kaiser Ede és Hajdú László. De arról is be tudunk számolni, hogy a régi móri ügy tárgyalássorozatán a vádat képviselő független ügyészt ki sem lehetett robbantani az ítéletet meghozó bíró szobájából. Ezek még mindig csak morzsák, a móri ügy anomáliáiról könyvet lehetne írni. És mindez az igazságszolgáltatás érzéketlen szereplőinek és vezetőinek egyetértésével történik a mai napig! Nem kezdeményeznek vitát, hogy ezek az esetek soha ne ismétlődjenek meg. Nem ismerik el felelősségüket semmilyen szinten. Hárítanak, fű alatt áthelyezik vagy kirúgják a hibázókat, és belső vizsgálatot folytatnak. Erre hivatkoznak mindig, a belső vizsgálatra. De nem mozdul meg semmi, a felelősök pedig kimozdíthatatlanok.
Sajnos az sem csillapítja felháborodásunkat, hogy a móri ügy a kivétel, amely csak erősíti a szabályt. Épp a minap helyezték hatályon kívül a tíz évvel ezelőtt megölt maffiózó, Szlávy Bulcsú vélt gyilkosainak ítéletét is. Többek között azért, mert a bíró, az ügyész és az ügyvéd sem vette észre, hogy a tárgyalássorozat alatt megváltozott a büntetőeljárási törvény, és a tanúkat nem figyelmeztették jogaikra. Ezért az elsőfokú ítélet megalapozatlan.
Ha ilyen kiemelt ügyekben az igazságszolgáltatás csődöt mond, akkor mi lehet alsóbb szinten? Nem kellene erről társadalmi párbeszédet kezdeményezni? Vagy maradjon az ügyészség 96 százalékos váderedményessége, és tartsák Kaiser Edét még szigorúbb börtönkörülmények között, az igazi gyilkosokat pedig hagyják meghalni a cellájukban? (Kaiser amúgy sem egy angyal.) Az állampolgár pedig értse meg, hogy a rendőr, az ügyész, a bíró nem robot, nem automatikusan cselekszik. Ahány ügy, annyiféle körülmény. Mindig halljuk a hatóság panaszát, hogy bezzeg a sikerekről nem számolunk be olyan terjedelemben, mint a bukásokról. De mi abban a siker, amikor egy bűnszervezet vezetőjével és bérgyilkosával kötnek vádalkut? Milyen siker az, amikor nem a nyomozati munka vezet eredményre, hanem az egyértelmű beismerő vallomás? Miként értékelhető az, hogy kifizetnek 25 millió forintos nyomravezetői díjat egy fals információért? Nem is emlékezni olyan nagy ügyre, amikor kizárólag a rendőrök kitartó és szívós nyomozása hozott sikert. Amikor a tárgyi és személyi bizonyítékok elszakíthatatlan láncolatot alkotnak. Amikor egy ügyvédnek csak arra van lehetősége a bíróságon, hogy enyhítésre játsszon, ne a felmentésre. Léteznek persze ilyen esetek is. Csak nem a kiemelt ügyekben.
Képtelenség, hogy egy gazdasági bűncselekményért az egyik bíróság két és fél évet ró a vádlottra, a másik meg hetet. Amellett, hogy ki kellene ezt beszélni, végre tettek kellenének. Az állampolgárok nem értik ezt az egészet, ezért bizalmatlanok, és félnek. Már nem csupán a bűnözőktől, hanem az egyre inkább kiszámíthatatlan igazságszolgáltatástól. Nem azt gondolják, hogy a bíróság majd igazságot tesz. Mehet ez így tovább? Van értelme ezt szóvá tenni? Elgondolkodik valaki ezen, vagy megint csak betűket és mondatokat raktunk egymás mellé? Félünk, a válasz igen. Legalábbis addig, amíg a hatóságok hajlamosak nem az igazságra, hanem a mundér becsületére igent mondani.