„A lelkiismeretem szerint cselekedtem”

A bírósági ítélet szerint a vizitdíj szedését előíró jogszabály több mint tizenkét hónapnyi érvényességi ideje alatt az orvosnak nem volt mérlegelési joga, vagyis törvényt szegett, amikor a vizitdíjat elengedte. Nagy Levente nem egyedül szegült ellen a méltánytalan rendelkezésnek, hét másik orvos sem szedte be a vizsgálati díjat, ám eddig csak a kunhegyesi fogászt kötelezték 1097 beteg után 327 ezer forint plusz kamatainak a megfizetésére. A befizetési kötelezettség négy és fél hónap alatt keletkezett, ilyen időtartamot ellenőrzött ugyanis praxisában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
A fogorvos ügyvédje a bírói döntést megfellebbezte. Kiss Áron álláspontja szerint védence saját támogatásáról mondott le akkor, amikor nem kért pénzt a vizsgálatért, ráadásul az alkotmány szellemében cselekedett, hiszen az a kormány kötelességévé teszi az egészségügyi ellátás pénzügyi hátteréről való gondoskodást. Az ügyvéd bejelentette, a másodfokú döntés megszületését követően alkotmányossági kontrollt kérnek az azóta hatályon kívül helyezett jogszabály ügyében.
Apolitikusból radikális
Szombat délelőtt van, nincs sok esélyünk arra, hogy Nagy Leventét az egykori „kulákházból” kialakított rendelőben találjuk. A városka álmos főutcáján alig látni valakit, pedig a hivatalos önkormányzati honlap szerint rövidesen mulatság kezdődik, amit Herbály Imre szocialista országgyűlési képviselő kunkapitányi jelenlétében prezentálnak. Ácsorgunk még egy kicsit, meggyőződünk róla, hogy Nagy Levente valóban nincs a rendelőben, majd megtudjuk, még Kunhegyesen sem tartózkodik: a Nemzeti Őrsereg tagjaként éppen díszőrséget áll a Horthy Miklós 140. születésnapja tiszteletére rendezett ünnepségen a szomszédos Kenderesen. Átmegyünk az egykori kormányzó családi fészkének számító városkába, megcsodáljuk a barokk kastélyt, megpihenünk a Horthy Miklós mellszobra körül kialakított apró díszkertben. A kastély szomszédságában rövidesen véget ér az ünnepi istentisztelet, néhány perc múlva előkerül a kurucos kiállásával országos nevet szerzett kunhegyesi fogorvos is. Nagy Levente nem éppen egyenruhába termett alkat, kissé félszegen is viseli a Nemzeti Őrsereg zöld lenvászonból szőtt egyenruháját, amit csak súlyosbítanak a darabonként is többkilós surranók. – Nem vagyok egy katonás ember, a sorkatonaságot is nehezen viseltem, mert nem képeztek ki semmire, viszont elraboltak kilenc hónapot az életemből – mondja mintegy válaszul a kérdő tekintetre –, de hát valahogy ki kell fejezni, azok közé tartozom, akik nemcsak látják, hogy ebben az országban gyalázatosan mennek a dolgok, de változatni is kívánnak ezeken az áldatlan állapotokon.
– Ma már hihetetlennek hangzik, de engem nagyon sokáig egyáltalán nem érdekelt a politika – avat be radikális megnyilvánulásai előzményeibe. – Anyám mindig mosta is a fejemet: milyen férfiember az, aki nem törődik a közügyekkel. A változást a 2002-es választások előtti, 23 millió hazánkba özönlő román munkavállalóról riogató hazug propaganda indította el bennem, és nagyon felkavart mindaz, ami a választások alatt, illetve közvetlenül azt követően történt. Ott voltam a tüntetők között, így a saját bőrömön sikerült megtapasztalni, hogyan is oszlat tömeget a szocialista erőszakszervezet. Olyan gázzal fújtak le bennünket, amitől nyaki ödémám lett, a bőröm pedig elfekélyesedett. A következő arculcsapás, ami megerősítette bennem, hogy a nemzeti oldalon bőven van tennivaló, és én szívesen vállalom ott a dolgom, a 2004. december 5-i népszavazás volt. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy lehet olyat legyűrni a magyar választópolgárok torkán, amit rajtunk kívül minden nemzet fiai kiköpnek, hogy lehet azt elérni, hogy a határon kívül rekedt testvéreinktől megtagadjuk az állampolgárságot.
Elmaradt a méltányosság
A magyar társadalom általános válságtünetei után rátérünk a be nem szedett vizitdíj történetére. Ez láthatóan nem kavar benne akkora indulatokat, mint a nagypolitika egyéb visszásságai. Széttárja a kezét, és azt mondja: annyira méltánytalannak találta a rendeletet, hogy nem is gondolkodott rajta, mit tegyen, egyszerűen a lelkiismerete szerint cselekedett. Kunhegyes nem éppen gazdag város, kilencezer főnyi lakosságában igen vékony réteg a néhány mezőgazdasági vállalkozóból, építőipari kis cég tulajdonosaiból és a Tisza-tó közelségét falusi turizmussal meglovagolni akarókból álló gazdasági elit. A többség nem tartozik a tehetősek közé, nagyon sok olyan ember él itt, akinek néhány tízezer forintot kell egész hónapra beosztania. Ebből nem telik vizitdíjra, ha pedig nem telik, nem mennek fogorvoshoz az emberek, fogaik állapota pedig tovább romlik. Pedig a helyzet már ma sem rózsás, fogpótlásra már évek óta igen kevés embernek jut a kunsági kisvárosban – próbálja mégis magyarázni, miért kellett ellenállnia a vizitdíj szedését előíró rendelet paragrafusainak. Arról, hogy megbüntették, úgy vélekedik, mivel az élet őt igazolta, lehetett volna az OEP-ben is annyi belátás, hogy az ominózus jogszabály eltörlését követően nem büntet annak szellemében. – Nagyon nem reméltem az OEP-től méltányosságot, de azért bevallom, jólesett volna, ha nem állnak elő pénzköveteléssel. A legrosszabbul azonban nem ez érintett, hanem egyik kollégám nem éppen szolidáris viselkedése, aki a fizetési kötelezettséget előíró határozat nyilvánosságra kerülésének napján autójából rám dudált, és tudomásomra hozta, roppant elégedett azzal, ahogy esetemben példát statuáltak. Ezt követően már meg sem lepődtem, amikor egy bulvárlap azt találta írni rólam, hogy valójában beszedtem a vizitdíjat, csak nem fizettem be az OEP kasszájába. A lapot termesztésen kénytelen voltam beperelni – mondja.
Engesztelhetetlen következetesség
Persze, a város lakossága nem azonosul a kárörvendő kollégával, és azon is csak mosolyognak, hogy Levente zsebre tette volna – az egyébként őt megillető – vizitdíjat. – Soha nem kért pénzt a vizsgálatért, és mi, betegek nagyon nagyra tartjuk ezért a bátor kiállásáért – mondja egy középkorú asszony, akinek bátorsága addig végül mégsem terjed, hogy nevét is vállalja. Dienes Attila viszont megteszi, és kijelenti, nagyon is helyesnek tartja a fogorvos demonstratív fellépését a vizitdíj ellen. A most kirótt befizetési kötelezettségről pedig úgy vélekedik: az nem más, mint megtorlás, aminek méltánytalanságát az is aláhúzza, hogy olyan jogszabály nevében büntetnek, ami már nincs is érvényben.
– A mi fogorvosunk már csak olyan, ha meg van győződve igazáról, attól gumibottal sem lehet eltéríteni. A szempontjaival is nehéz lenne vitatkozni, hiszen egészen elképesztő, hogy huszonezer forintból élő embereket ilyen különadó fizetésére kötelezzenek – mondja Simon Dénes, az egyik helybéli étterem tulajdonosa. A kirótt befizetési kötelezettségről viszont úgy vélekedik, a szabály az szabály, ha nem is ért egyet vele az ember, be kell tartani. Varga Ferenc középiskolai tanár szerint Nagy Levente méltányosan és igazságosan járt el, amikor nem kért pénzt a vizsgálatért, mégsem tartja meglepőnek, hogy bajba került.
– Jogvégzett tanítványaimtól régen megtanultam, Magyarországon az igazság és a jog csillagászati távolságra van egymástól, így ne várja senki, hogy egy tisztességes cselekedet – ha az éppen ütközik a fennálló jogszabályokkal – elkerülheti méltó büntetését, pusztán azért, mert igazságos és erkölcsös. Ebből kiindulva többször mondtuk neki, megütheti a bokáját. De ő már csak ilyen, nem szokta a döntéseit megváltoztatni – mondja, nem tagadva meg pedagógus vénáját.
Látogatásunk végén még megnézzük a fogorvosi rendelők épületét: egyikben Nagy Levente dolgozik, a másik üres. Kicsi a város, nincs sok tehetős beteg, nem könnyű betölteni a praxist. A másik fogdoktor néhány éve nyugdíjba ment, így csak Nagy Leventére lehet számítani, a környező településekre is ő jár helyettesíteni. Ebből az ominózus vizitdíjas időszakban volt is probléma, mert kérték tőle, legalább a saját praxisán kívül szedjen vizitdíjat. – Nem teljesíthettem a kérést, hogy nézett volna ki, hogy a saját betegeimtől nem kérek pénzt, ha kihúztam a lábam a saját rendelőmből, akkor meg másként cselekszem – mondja, igazolva ezzel azokat a véleményeket, amelyek szerint a radikális gondolkodású fogorvos engesztelhetetlenül következetes. Akárcsak az OEP, amely egyetlen fillérről sem óhajt méltányosságból lemondani.