A kilencvenes évek elején a privatizáció során teljesen átalakult a tejipar logisztikai háttere: addig minden megyében önálló vállalat gondoskodott a tej begyűjtéséről és feldolgozásáról, utána viszont – az új tulajdonosok piaci érdekérvényesítési képességeinek megfelelően – megindultak a keresztbe szállítások. Jelenleg teljesen megszokott, hogy egy-egy felvásárló Hajdú-Biharból Miskolcra, vagy éppen Székesfehérvárra szállítja a tejet. Ez a rendszer azonban csökkenti az amúgy sem túlzottan magas jövedelmezőséget, versenyhátrányt jelent a hatékonyabb megoldásokat alkalmazó piaci szereplőkkel szemben. Mélykúti Tibor szerint nagyban javítaná a hazai tulajdonú cégek pozícióit, ha a növekvő szállítási költségeket a nem hatékony logisztikai megoldások kiküszöbölésével mérsékelni tudnák. Ezzel az együttműködésben részt vevő feldolgozók jövedelmezősége némiképp javulna, s talán elkerülhető lenne egy olyan helyzet kialakulása, amikor a tönkrement tejipari vállalatok piacainak megszerzésével – csakúgy, mint a rendszerváltáskor – újra a multinacionális tőke kerülne túlsúlyba a magyar tejfeldolgozókban. Mélykúti Tibor emlékeztetett: a globális tőke túlzott jelenlétének nemzetgazdasági kockázata van, hiszen ha a befektetés nem termeli ki folyamatosan az elvárt hozamot, a befektető továbbáll, a gyárat bezárja, a munkaerőt elbocsátja, a piacot viszont megtartja.
A hazai tejipar egyik legjelentősebb szereplője jelenleg a Csányi Sándor tulajdonában lévő Sole-Mizo Zrt., amely négy – évente mintegy 250-300 millió liter tejet előállító – gyárat birtokol. A Sole-Mizo saját termelői háttere most van kialakulóban, az Alföldi Tej Kft. pedig több tucat jelentős termelő által létrehozott társulás, nekik egy gyáruk van, ahol mintegy 230-240 millió liter tejet állítanak elő évente. E két nagy, s még néhány kisebb gyártóval, mint a Kuntej, a Tolnatej vagy az Óvártej, a magyar tulajdonosi hátterű cégek együttesen a feldolgozókapacitások 75-80 százalékát birtokolják. A fennmaradó 20-25 százalékot birtokló külföldi tőke, köztük a gyárait sorban bezáró Friesland, évi 120 millió liter gyártásánál tart jelenleg. A külföldiek az alacsony jövedelmezőségű tevékenységeket megszüntették, csak olyan termékeket gyártanak, amiken igen magas haszonkulccsal adhatnak tovább. Az ágazat hazai tulajdonú üzemeinek jövedelmezősége – kevés kivételesen szerencsés időszaktól eltekintve – soha nem volt kiemelkedő, a szállítási útvonalakban tapasztalható káosz mindenkinek gondot jelent.
– Természetesen a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak nem kizárólag a szállítási útvonalak ésszerűtlen volta okoz fejfájást – ismerte el a tejipari szakember. A magyar tulajdonosokat folyamatosan sújtja a fejlesztésekhez szükséges tőke hiánya, amit csak tetéz a piaci árak erőteljes ingadozása. Idén például az enyhe tél és az olasz tejtermelési kvóta növelése borította a papírformát. Mindezek következtében februártól az európai tejpiacon mintegy 10-15 százalékos többlet jelent meg, ami a leszerződött termelői áraknál olcsóbban kelt el. Erre való hivatkozással a kereskedelmi láncok csökkentették az átvételi árakat. A fogyasztó szempontjából elvileg kedvező folyamatok végeredménye azonban nem jelet meg a boltokban. A tej ára ugyanis nem, vagy nem olyan mértékben csökkent, ahogy az a feldolgozók felé érvényesített átvételi árakból logikusan következhetett volna. A termelőket viszont igencsak érzékenyen érintették a piaci tendenciák. Különösen, ha meggondoljuk: 2007 januárjában 141 forintot kaptak a tej literjéért, s még decemberben is elérte a 125 forintot a termelői ár, ami idén február– márciusra az önköltséget sem fedező 80 forintos szintre zuhant. – Talán ezért is került szóba bizonyos termelői körökben, hogy tejeskocsikra épített önálló értékesítési hálózattal jelenjenek meg a piacon – vélekedett Mélykúti Tibor, aki szerint ez egy bizonyos mértékig működhet, ám semmiképpen sem oldja meg a tejpiaci gondokat.
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
