Görbicz balesete mindenkit leforrázott

Sportági sorozatunk nyolcadik részének a női kézilabda a témája (a férfi szakágra sajnos nincs okunk kitérni), amely 1976-os bemutatkozása óta eddig nyolcszor szerepelt az olimpia műsorán. A magyar női válogatott öt részvétele során mindannyiszor az éremszerzés reményében és igényével rajtolt, és háromszor teljesítette is a tervet. 1980-as negyedik és 2004-es ötödik helyezésével azonban csalódást okozott; csakhogy a közelmúltban kissé elszaladt mellettünk a világ, és mi mintha nem futottunk volna mindig vele, ezért Pekingben csapatunk számára már nem kötelezően meghódítandó magaslat a dobogó. Ettől persze még elérhető. Azzal együtt, hogy a Görbicz Anita tegnapi konyhai balesetéről és égési sérüléseiről érkezett hír mindenkit leforrázott.

Az 1970-es, ’80-as években is szocialista hitbizomány volt a női kézilabda, ráadásul akkoriban mindössze hat csapat alkotta az olimpiai mezőnyt, de még az 1996-os bronzhoz is csupán egyetlen komoly riválist, Norvégiát kellett legyőzni. A mindmáig legjobb szereplés, a 2000-es sydneyi ezüst kivívásához, a lélekromboló végkifejlet, a dánokkal szemben hat gólról elveszített finálé előtt azonban már folyamatosan érdemi teljesítményre volt szükség.
Pekingben hasonló trauma bizonyára nem ér minket. Egyrészt, mert az előző három olimpia bajnoka, Dánia ezúttal a részvétel jogát sem tudta kiharcolni, másrészt, mert a döntő jelen pillanatban számunkra is igen távolinak tűnik. Hiszen a legutóbbi két világversenyt idézve, a 2006-os svédországi Eb-n 5., a 2007-es franciaországi vb-n nyolcadik lett a magyar válogatott. Igaz, utóbbin úgy, hogy a negyeddöntőben nyert állásból veszített a későbbi aranyérmes oroszok ellen, de e tényből nehezen meríthetünk sokkal több bizakodást, mint amennyi aggodalmat.
Akármilyen riasztóan és hihetetlenül hangzik, hiszen erre nem akadt példa korábban, de Pekingben már a negyeddöntőbe kerülésért meg kell küzdeni. Csapatunk ugyanis sorrendben Svédországgal, Brazíliával, Németországgal, Oroszországgal és a Koreai Köztársasággal találkozik a csoportban, és laboratóriumi körülmények közepette három utolsó ellenfele erősebbnek tűnik nála. Ezért az első kettő ellen kellene bebiztosítania a továbbjutást, miközben nem kétséges, hogy a svédek és a brazilok is úgy számolnak: ha a legjobb nyolcig akarnak hatolni, az leginkább a magyarok bőrére sikerülhet. Mi ellenben két meccs négy ponttal kalkulálunk, ami megfelelő kiindulási alap lehet a három „nagy” – a Távol-Keleten Dél-Koreát is ebbe a kategóriába soroljuk – elleni bravúrokhoz, ezek ugyanis kedvező pozíciót teremtenének a negyeddöntőre, ahol mindenképpen üdvös lenne elkerülni a másik ág legerősebb alakulatát, Norvégiát, bár Románia vagy Franciaország sem leány-, illetőleg asszonyálom. A négybe jutásra még az sem adna garanciát, ha a mieink csoportjuk élén végeznének – kézilabdában, ellentétben a vízipólóval, az elsőnek csak annyi a kedvezménye, hogy odaátról a negyedikkel játszhat –, de ebbe azért ne éljük bele magunkat túlságosan.
Már csak azért se, mert Hajdu János szövetségi kapitány a tegnap nyilvánosságra hozott, tizennégyes utazó keret kijelölésekor bizony nem a bőség zavarával küzdött. Az előbb megsérült, majd áldott állapotba került Mehlmann Ibolya hiányában nincs balkezes lövő, de nemzetközi szintű jobbszélsőben sem mutatkozott túlkínálat.
Hétfő estig az irányító poszt tűnt a legerősebbnek, ám ekkor Görbicz Anitát otthonában háztartási baleset érte; forró olaj ömlött a lábfejére, másod- és részben harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Amikor erről értesítette Sinka László főtitkárt, az első kérdése már jellemzően az volt, „Ugye azért nem raktok ki a csapatból?”, és tegnapi rövid beszélgetésünkkor is határozottan mondta: „Nincsenek komoly fájdalmaim, bizakodom, mindenképpen szeretnék szombaton a többiekkel együtt ott ülni a Pekingbe induló repülőn.” Dr. Balogh Péter, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház baleseti sebészeti osztályának vezetője, egyúttal a női válogatott csapatorvosa hétfő éjjel még tíz, tegnap délelőtt már ötvenszázalékosra becsülte Görbicz olimpiai részvételi esélyeit, és a játékos fanatizmusát, testi épségét is kockáztató kézilabda-őrületét ismerve a szám az augusztus 9-i nyitányra 99 százalékosra emelkedik.
Hajdu János sem kincstári optimizmustól hajtva jelentette ki, hogy nem is készít tervet Görbicz esetleges helyettesítésére, majd a kapitány a folytatásban azt taglalta, hogy minden idők legerősebb olimpiája következik. E vélekedést támasztja alá, hogy a hivatalos célkitűzés ezúttal az első hat hely valamelyikének megszerzése, ami a jelent és a múltat tekintve is realitás. Az eddigi öt szereplés alkalmával ugyanis női válogatottunk egyszer volt második, kétszer harmadik, valamint ugyancsak egyszer negyedik és ötödik.
Hatodik tehát még egyszer sem.
Igaz, első sem.