Hommage á Pablo Picasso

Pablo Picasso negyven sokszorosított grafikája, valamint hatvankilenc kortárs művész, közöttük jó néhány világhírű alkotó Picasso előtt tisztelgő munkája látható augusztus végéig a veszprémi Dubniczay-palotában. A tárlat anyaga Szeged és Szombathely után érkezett a királynék városába, a zárás után Pécsre utazik tovább.

Bár Magyarországon a papírra készült alkotások távolról sem élvezik azt a megbecsülést, amelyet megérdemelnének, a veszprémi kiállítás különleges figyelmet érdemel. Részben azért, mert a negyven Picasso-mű, közöttük Balzac Az ismeretlen remekmű című novellájá-hoz készült illusztrációsorozat jelzésszerűen a pálya egészét bemutatja, érzékelteti a művész rend-
kívüli sokoldalúságát, vitalitását,
kreatív erejét. „Nem azt festem, amit látok, hanem amit gondolok” – emelik ki a rendezők a szállóigévé vált kijelentést, hogy hangsúlyozzák: Picasso annak a világnak a művésze volt, amelynek lényeges történéseit immár nem a látható világ, az itt és most realisztikus vissza-tükrözésével, hanem a felszín mögötti erők, értékek megragadásával, megmutatásával lehet csak kifejezni. Ezért különösen fontosak azok a papírra készült Picasso-művek is, amelyek az emberiség nagy mítoszaihoz kapcsolódnak.
Ambroise Vollard, a híres galériások egyik leghíresebbike kezdeményezte, hogy a művész a novellához illusztrációkat készítsen, amelyek 1931-ben reprezentatív albumban meg is jelentek. Más, irodalmi vonatkozású lapok is láthatók a tárlaton, például a Rimbaud-portré. Olyan egységet, egyben tágasságot ígérnek a nyomatok, amely azután a festői, szobrászati életműven kapta meg igazi dimenzióit, s amely nemcsak a szakemberekre, a nagyközönségre, de a művésztársakra is nagyon nagy hatást gyakoroltak. Éppen ezért tűnt nagyon sikeresnek Wieland Schmied művészettörténész kezdeményezése, hogy az örökifjúnak vélt művészt kilencvenedik születésnapján neves kortárs alkotók köszöntsék munkáikkal. Amikor azonban 1973-ban, kilencvenkét éves korában a művész meghalt, még csak negyven alkotás készült el, amelyeket, mintegy nekrológként, a berlini Nationalgalerie be is mutatott. A későbbi években azonban a további huszonkilenc felkért festő, szobrász, grafikus is elküldte műveit a szervezőnek, így Veszprémben Richard H. Meyer német galerista, műgyűjtő, illetve a szervezésben közreműködő bambergi Böttingerhaus Művészeti Galériának köszönhetően a teljes összeállítás látható. Nemcsak a Picasso előtt tisztelgő művészek rangja, Európa- vagy éppen világhíre miatt izgalmas ez a műegyüttes sem, hanem elsősorban azért, mert az ünnepelthez méltóan változatos az anyag. Alfred Hrdlicka a Minotau-rusz-sorozat fontosságát emeli ki, Roy Lichtenstein a húszas évek több nézőpontból ábrázolt fejeiből, csendéleteiből alkot új kompozí-
ciót, Jiri Kolar a feketére festett
sávokkal mintegy „kitakarja” az egyik leghíresebb Picasso-mű, az Avignoni kisasszonyok felületét, hogy a néző új részleteket képzelhessen bele. David Hockney talapzatra helyezett portrészoborként ábrázolja Picasso fejét, amely előtt ő csak fejet hajtva jelenhet meg, Michelangelo Pistoletto viszont csak a közismert galambmotívumot emeli ki, helyezi tükörfelületre, hogy a néző egységben szemlélhesse a picassói világot, a mű környezetét és önmagát. Igen, a tárlat legnagyobb érdeme tán ez: többféle nézőpont együttes alkalmazásával lehetővé teszi, hogy miközben élvezzük az egyes alkotásokat, közelebb jussunk a XX. századi egyetemes művészet különböző törekvéseihez, amelyek mozgása sajnálatos módon oly sokáig elkerülte a kortárs magyar művészet világát.