Misszió és művészet

Nyugat-Európában már bevett szokás a szemétből készült kiegészítők, lakberendezési tárgyak használata. Barcelonában például az egyetemeken több éve tartanak továbbképzéseket a témában, ahová a világ összes tájáról érkeznek ipar- és képzőművészek, designerek. Magyarországon ezzel szemben alig ismerjük az újrahasznosítással foglalkozó művészeket.

Az újrahasznosítás – nemzetközi nevén a recycling – a környezettudatos magatartás alapkövetelménye. A művészet és design területén az utóbbi években paradigmaváltás figyelhető meg, hiszen az alkotók egyre tudatosabban vállalnak felelősséget környezetükért. A mind nagyobb méretekben felgyülemlő szemét egyre több lehetőséget kínál az anyagok újrastrukturálásának. A biciklibelsőből varrt táskák, a tejeszacskóból készült pénztárcák, a csavarokból készült fülbevalók állandó szereplői a különféle design- és iparművészeti vásároknak. Ezeket a tárgyakat inkább csak kíváncsiskodva figyelik a vásárlók, de pénzüket nem szívesen költik szemétből készített dolgokra.
Hazánkban is egyre több ipar-, illetve képzőművész foglalkozik újrahasznosítással. A HINTS, a Recycle Mission Hungary, a Retextil Alapítvány, a Balkan Tango vagy a Recycle.me alkotói sajnos még ismeretlennek számítanak itthon, csak egy szűk réteg tud a munkájukról. Felvetődhet a kérdés, mennyire éri meg ezeknek az alkotóknak az újrahasznosítással foglalkozni, ha pénzben nem térül meg a befektetett energia. Az említett művészek nagy része még mindig inkább missziószerűen foglalkozik a recyclinggal. Számukra elsősorban a gondolatiság, a fogyasztandóból a fenntarthatóba való átmenet filozófiája a lényeges, és az, hogy ezt a mentalitást megismertessék az emberekkel. A felelősségtudatos gondolkodást már gyerekkorban ki kell alakítani, és ebben az oktatásnak nagy szerepet kellene kapnia, de ezt egyelőre főként civil kezdeményezések vállalják fel. A Cellux csoport például ilyen munkát folytat; környezettudatos gyerekfoglalkozásokat tartanak iskolákban, könyvtárakban, és hét végi rendezvényeken.
Az újrahasznosítás több esetben társul a rehabilitáció fogalmával is. Ennek egyik példája a pécsi Retextil Alapítvány munkája. A Thiesz Angéla által vezetett csoport ipari és háztartási hulladékból készít bútorokat csökkent munkaképességű emberek bevonásával. Tény viszont, hogy ezeket az ülőalkalmatosságokat nem tudják értékesíteni; nagy részük már évek óta a raktárban porosodik. A 2002 óta működő, public arttal foglalkozó HINTS évek óta tart nyilvános műhelyeket, amelyeken műanyag molinókból készít táskákat. Szabó Eszter Ágnes vezető szerint Magyarországon nemcsak az újrahasznosítás művészetként való értelmezése számít bizarrnak, de a környezettudatos gondolkodás sem épült be mindennapjainkba. Elszomorító, hogy ez a két művészeti csoport külföldön nagyobb ismertségnek örvend, mint saját hazájában, hiszen mind a HINTS mind pedig a Retextil Alapítvány évek óta tart továbbképzéseket, szakköröket Rotterdamban, Lyonban és Toulouse-ban.
Míg Nyugat-Európa nagyvárosaiban, elsősorban Barcelonában és Párizsban, az újrahasznosított designtermékek az elit tárgykultúra részei, addig Magyarországon ez a tendencia még gyerekcipőben jár. Az utóbbi években azonban a Néprajzi Múzeum a MaDok programban létrehozta kortárs gyűjteményét, amely több mint hatvan, reciklikművészektől származó tárgykollekciót foglal magában. Frazon Zsófia, a múzeum munkatársa szerint fontos, hogy a múzeumi kánonban teret kapjon napjaink tárgykultúrája, és a hozzá kapcsolódó mentalitás is ismertté váljon. Az etnológus úgy véli, hogy a videoszalagból horgolt övtáskák, a biciklivázból készült gyertyatartók vagy bakelitlemez táskák a késő modern társadalom kollektív emlékezetének lenyomatai lehetnek majd.
A recycling mint új esztétikai kihívás társadalmi problémákat feszeget, etikai és erkölcsi kérdéseket vet fel. Az ökológiai alapokon nyugvó művészet napjaink szemétfelhalmozását is erőtejesen megváltoztathatná, de érezni, hogy itthon mindenképpen radikális szemléletváltásra van szükség; el kell érni, hogy az emberek számára újra fontos legyen a környezet. Az újrahasznosítás nemcsak egy új, XXI. századi tárgykultúra alapja, hanem a fenntartható társadalmi fejlődés mozgatórugója is lehet.
(Millenáris Park, Fogadó, Padlásszínház, Szemétdomborzati tér-kép)