Szőke András felélt spontaneitása

Szőke Andrásnak talán az a szerencséje – és egyben a drámája is –, hogy karaktere döntően elüt attól a közegtől, ahol van rá kereslet. Szőke már akkor is mert vidéki, formátlan, csapzott és naiv lenni, amikor még szinte mindenki arra törekedett, hogy minél több urbánus külsőséget, cizelláltságot és sterilitást erőltessen magára. Mivel Szőkéből csak egy van – ami megint csak jó is, meg rossz is –, bárhová vetődjön, többet használják, mint amennyit egyetlen embert, egyetlen stílust lehetne, kellene. Játékfilmből, reklámból, különféle show-kból is több készült az ő rendezésében és/vagy főszereplésével, mint amennyi még nem egysíkú, s most tessék, megint gigászi feladatot vállalt, naponta látni a Duna TV-n a Szőke Duna című álvidéki kulturális burleszkprodukció műsorvezetőjeként.
Az eredmény ambivalens. Mert ha egy forma a belső tartalomból következik, nehezebb megváltoztatni, újraalkotni, mint szellemi-lelki szempontból folyamatos mozgásban lenni. Több nyugalom, több pihenés, több keresgélés kell hozzá, mint egy friss gondolathoz. Ez a keresgélés pedig szemmel láthatóan Szőke utóbbi munkás esztendeiben elmaradt. Nem olyan nagyon vicces már, ha a kivágásra szánt, elrontottnak vélt jelenettel kezdődik egy műsor, az pedig már végképp nem izgalmas, ha mindezt csak eljátszszák, és nem is először, hanem már nagyon sokadszor. A bumfordi figura sem izgalmas, nem is igen van tapasztalatunk, amihez köthetnénk ezt a túlmozgásos alakot, ma inkább az unottság, az álérdeklődés, az alulinformáltság, vagy a sunyiskodás, esetleg az irracionális indulatoskodás a jellemző, különösen a médiavilágában.
Az első adásban Szőke partnere Szarvas József színművész, aki Jani bácsi módra készíti a hortobágyi tarhonyás krumplit, miközben igazából ő a vendég, akinek fókuszban kellene lennie, de ehelyett Szőke folyton visszazavarja a fakanálhoz. Nyomokban felismerni a látottakban napjaink magyar médiavilágának görbe tükrét is, ez azonban nem elég sem ahhoz, hogy úgy érezzük, valami friss holmit kaptunk, amit érdemes adásról adásra követni, de arra sem elég, hogy mindazt, amit Szőke valójában adni akar, azt a formátlan és csupasz ősemberi jóságot maradéktalanul közvetítse. Pedig ott van azért abban a gesztusban, hogy a képernyőn nemcsak a hírességek, hanem a nézők is falatoznak Szarvas József főztjéből a műsor vége felé, és hogy Szőke körbemasszíroztatja a nézőtéren ülőkkel egymás kezét, hogy szeretetre, odaadásra, odafigyelésre tanítson. Ami bizony az egyik legnagyobb hiánycikk manapság.
Csakhogy az évek óta folyamatosan felélt spontaneitás, a temérdek túlvállalás meglátszik a produkción. És ez bizony nem mentség, bármilyen is ez a kor, hanem súlyos hiba, mulasztás.
(Szőke Duna, Duna TV – július 25. – 20.30)