Ünnep a nemzetépítés jegyében

Négy napon át ünnepelte Ukrajna a Kijevi Rusz megalapítása, illetve a kereszténység felvétele 1020. évfordulóját, amely elsősorban arra lett volna hívatva, hogy elősegítse a három részre szakadt ukrán pravoszláv egyházak közeledését, egyszersmind erősíteni az ukrán nemzettudatot. A mintegy 60 ezer hívő részvételével megtartott ünnepségsorozat rendezvényei azonban, úgy tűnik, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Azzal a reménnyel búcsúzott el Kijevtől I. Bartholomeosz, hogy az ukrán egyházak egyesítésére irányuló törekvések megvalósulnak, hiszen ez egyaránt érdeke a pravoszláv egyháznak és Ukrajna népének. Viktor Juscsenko államfő történelminek nevezte a pátriárka látogatását, ami az egyházakat és a híveket is arra ösztönzi majd, hogy együtt keressék a közeledés és az egyesülés lehetőségeit.
Kijevi elemzők ugyanakkor a nagy pompával megtartott 1000. évfordulóra emlékeztetnek, amelytől a peresztrojka atyja, Mihail Gorbacsov azt remélte, hogy a pravoszláv egyház fokozatos újraélesztésével, a kommunista ideológiát az istenhittel felváltva sikerül olyan új nemzeti eszmét beépíteni az emberek tudatába, amely képes lesz egyben tartani a recsegő-ropogó szovjet birodalmat, vagy legalábbis ismételten összekovácsolni a szláv országokat. Hamar be kellett azonban látnia, hogy erőfeszítései kudarcra vannak ítélve. A megfelelő gazdasági bázis hiányát ugyanis semmiféle ideológia, hit nem pótolhatja. Mindez újfent bebizonyosodott most Kijevben is.
Kiérződött a feszültség a két egyházfő beszédéből is. I. Bartholomeosz már megérkezése pillanatában hangoztatta: azért jött Kijevbe, hogy együtt imádkozzon az ukránokkal három részre szakadt egyházuk egységének megteremtéséért. Ugyanakkor II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája nem a három részre szakadt ukrán pravoszláv egyház egyesüléséért kérte Isten áldását, hanem a testvéri szlávok, az orosz, ukrán és fehérorosz nép lelki egységének a megőrzéséért. II. Alekszij eleve ahhoz a feltételhez szabta részvételét az ünnepségen, hogy nem kell találkoznia az árulónak és egyháztörőnek tartott Filarettel, a kijevi alárendeltségű Ukrán Pravoszláv Egyház pátriárkájával, aki közvetlenül az ünnepség küszöbén azt találta mondani, hogy Oroszországnak nincs köze a Kijevi Ruszhoz. II. Alekszij azt is nehezményezte, hogy nevét lefelejtették azokról a Kijevet elárasztó, az eseményeket beharangozó óriásplakátokról, amelyeken I. Bartholomeosz és Viktor Juscsenko volt látható.
Némileg kárpótolta őt mindezért a Kijevi Ruszt megkeresztelő Szent Volodimir szobránál tartott központi ünnepség, amelynek több ezer részvevője nevének skandálásával és az általa vezetett egyház éltetésével fogadta. Juscsenko idejekorán el is hagyta a rendezvényt. Mindemellett elemzők azt is sokat mondó tényként említik, hogy I. Bartholomeoszt az ukrán elnök csókkal üdvözölte, ám Alekszij esetében megelégedett egy meglehetősen távolságtartó, hűvös kézfogással, amely sokakat a néhány nappal korábban Kijevben járt Angela Merkel látogatására emlékeztettek.
A kancellár asszony ugyanis sem azt nem ígérte meg Juscsenkónak, hogy a decemberi NATO- csúcstalálkozón Ukrajna csatlakozni fog az észak-atlanti szövetség előszobájának tekintett akciótervhez, sem azt, hogy Kijev bizton számíthat valamikor arra, hogy tagja lesz az Európai Uniónak. Ukrajna tagja lesz a NATO-nak, hiszen az erre vonatkozó politikai döntést már bukaresti csúcstalálkozóján elfogadta, hangoztatta Merkel, ám ezzel együtt azt is érzékeltette, hogy Németország továbbra is korainak tartja az ukrán csatlakozás sürgetését. Ezzel együtt azonban annak a reményének adott hangot, hogy Ukrajna és az Európai Unió között létrejövő új együttműködési megállapodást egyfajta társult tagságként lehet majd kvalifikálni. Amolyan kedélyrombolóként nyomban hozzá is fűzte, hogy ez azonban nem státust, hanem az új megállapodás minőségét fogja jelezni, amit semmiképpen nem kell összetéveszteni az EU-ba való belépés konkrét perspektívájával, ami Mihajlo Pohrebinszkij politológus szerint azt jelenti, hogy Ukrajna egyelőre búcsút mondhat európai reményeinek. S hogy még nagyobb legyen a hideg zuhany, Merkel demonstratívan nem koszorúzta meg az ukrán éhínség, a holodomor emlékművét sem, nem kívánt ugyanis az 1932–33-as eseményeket népirtásként értékelő, s ezt másoktól is elváró kijevi hivatalos vélemény mellé állni.