Vásárhelyi- helyett Pató Pál-terv

A Tisza vízgyűjtő területén hullott jelentős, az átlagosnál másfélszer nagyobb mennyiségű eső miatt minden idők negyedik legnagyobb árhullámának kialakulása várható a napokban – olvashatjuk a híradásokban. Máris itt az ár, miközben alig fél éve a Gyurcsány-kormány már az általa elfogadott törvénymódosításokkal (2004. évi LXVII. és 1995. évi LVII.) nyilvánosan beismerte a kudarcot, a kormány saját maga által előírt törvényi kötelezettségének megszegését, a Tisza menti települések átverését.
Míg 2007 júliusában Fodor Gábor akkori környezetvédelmi miniszter Csongrádtól Miskolcig hirdette vidéki fellépésein, hogy felgyorsítják a Vásárhelyi-terv végrehajtását, addig 2007. októberben bejelentette: „Nincs pénz az eredeti programra, amely csontvázként hullott ki a szekrényből, amikor átvette a tárcát.” De vajon, ha egyszer, ne adj’ isten baj lesz, ha egyszer az átázott gátak megadják magukat, az el nem készült tározók nem védik meg a vagyont és az emberi életet, akkor ki fogja majd vállalni az anyagi és a politikai felelősséget, ki fog a károsultak szemébe nézni?
1998 és 2002 között négy rekordméretű árvíz vonult le a Tiszán. A kormány ezalatt a négy év alatt 120 milliárd forintot költött árvízi védekezésre, helyreállításra és kárenyhítésre. A legutóbbi 2006-os árvíz esetében pedig 50 milliárdot. Mindezt anélkül, hogy bármi megépült volna, ha tetszik, úgy is fogalmazhatunk: ennyi úszott el. Ha ehhez még hozzávesszük a nyári vízhiány okozta mezőgazdasági károkat (tavaly 250 milliárd volt az aszálykár), amelyet a komplex hasznosítás révén a megfogott vizekből lehetne enyhíteni vagy elkerülni, akkor világossá válik, hogy nagyon gyorsan megtérülnének a Vásárhelyi-tervre költött adóforintok. De akkor miért is nem ezt tesszük? Miért nem cselekszik a kormány úgy, ahogy azt a szakma, az ott élők, sőt annak idején saját maga is támogatta? Miért halogatjuk a cselekvést, amúgy Pató Pál uram módjára?
A kockáztatott vagyonérték
5000 milliárd forint
Az árvizek életeket vesznek el, tekintélyes gazdasági károkat okoznak, ráadásul a klímaváltozással kapcsolatos előrejelzések szerint a jövőben jóval drasztikusabbak és gyakoribbak lesznek, mint ez idáig. A Magyar Tudományos Akadémia és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (!) közös irányításával és számos szakértő részvételével megvalósuló kutatás, a Vahava-projekt összefoglalója szerint az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen rámutatnak arra, hogy az aszályok, belvizek és az árvizek egymással összefüggő rendszerben jelentkeznek és az általuk okozott problémákra is csak ilyen módon lehet megoldásokat keresni. Ebben az anyagban a tudósok és minisztérium munkatársai elég plasztikusan érzékeltetik a veszélyeket és a probléma súlyát: „Korábbi statisztikai átlagok alapján két-három évenként kisebb vagy közepes, öt-hat évenként jelentős, tíz-tizenkét évente pedig rendkívüli árvizek kialakulására lehetett számítani, ami a jövőben az extremitások miatt, főleg helyi jelentőséggel megváltozik. A mértékadó árvizek szintje alatt fekszik az ország területének csaknem egynegyede, ahol 700 településen 2,5 millió ember él. Itt helyezkedik el a megművelt földek egyharmada, a vasutak 32 százaléka, a közutak 15 százaléka és itt termelik a GDP 30 százalékát. Az árvízi elöntésnek kitett területeken kockáztatott vagyonérték több mint 5000 milliárd forint.”
A cselekvés szükségessége nem csak Magyarországon sürgető. 2007-ben az Európai Unió megalkotta – hathatós Európai Parlamenti közreműködéssel – saját árvízvédelmi direktíváját. Az irányelv célja, az emberekre, környezetre, infrastruktúrára leselkedő veszély csökkentése és kezelése. Az új jogszabályt a tagállamoknak legkésőbb 2009 közepére be kell építeniük saját joganyagukba.
A Vásárhelyi-terv jelentősége
Az eredeti szándékok szerint a Vásárhelyi-terv egy, a Felső- és Közép-Tisza vidékén élők biztonságát szolgáló komplex, egyszerre árvízvédelmi, terület- és vidékfejlesztési, valamint infrastrukturális program. A program elnevezését Vásárhelyi Pál mérnökről kapta, aki 1846-ban a Tisza szabályozásának tervét két változatban is elkészítette; a terv az általa kialakított árvíz-mentesítési és folyószabályozási rendszerre épül, de egyben tovább is fejleszti azt. A program koncepciójának alapjait a Fidesz-kormány idején kidolgozta a szakma, de a tervekből végül nem lett semmi. A 2002-ben hatalomra került szocialista–liberális koalíciót vezető Medgyessy Péter miniszterelnök egyenesen a kormányzati ciklus legnagyobb infrastrukturális beruházásának minősítette az átdolgozott, komplex tájrehabilitációval is kiegészített tervet. A kormány 2003. február 26-i kihelyezett ülésén fogadta el a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó koncepciótervet és feladatul szabta az érintett tárcáknak, hogy 2003. szeptember 30-ig dolgozzák ki a fejlesztési program I. ütemét. A tervek szerint ebben a 2004–2007 közötti I. ütemben, az árvízvédelmi munkálatok sorában megtörtént volna a nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállítása, megvalósult volna a hullámtér természetvédelmi rekonstrukciója a folyó Tivadar környéki szakaszán, valamint Szolnok és a déli országhatár között. Megkezdődött volna az árapasztó tározórendszer kiépítése: hat helyen épültek volna árvízszabályozó tározók. Eddig a tervek.
Kivitelezés huszonöt év múlva
Csakhogy a valóságban a Vásárhelyi-tervet, annak eredeti elképzeléseihez képest időről időre módosították, az éppen aktuálisan rendelkezésre álló pénzügyi források és politikai akarat függvényében, míg végül 2007. január végén született egy kormányhatározat, ami teljesen átírta a korábbi szabályokat. Kizárták a terv végrehajtásáért felelős tárcaközi bizottságból az önkormányzatokat és a civileket, valamint a teljes megvalósítás dátumát kitolták további 25 évvel.
De nemcsak a megvalósítás ideje tolódott ki, de a terv is szerényedett. A tervezés kezdetén még ugyanis tucatnyi víztározóval számoltak a Tisza mentén, a 2003-as kihelyezett kormányülésen azonban már csak hat darab tározóról volt szó, 2007. év végi megvalósulással. Később már 2008-ról szóltak a nyilatkozatok, két tározó megépítésével számolva, míg a legújabb tervek szerint az öt szükségtározó, valamint a nagykörűi tájgazdálkodási rendszer 2013–2016-ra készülhet el. A teljes program mintegy 25 évre való elhúzását a kormány egyrészt a tervezés, a társadalmi és hatósági egyeztetések, a kulturális örökségvédelem időigényes voltával, másrészt a szükséges forrásokhoz való hozzájutás lehetőségeivel indokolja.
Ez utóbbi kifejezés annak a burkolt megfogalmazása, hogy a kormány kísérletet tesz a program finanszírozásából való kivonulásra. A Fodor Gábor akkori környezetvédelmi miniszter által 2007 szeptemberében benyújtott törvényjavaslat ugyanis a Vásárhelyi-terv 2007 után elkezdődő munkaszakaszainak megvalósítását már teljes egészében uniós forrásokból kívánja megvalósítani. Szemben tehát korábbi nyilatkozataival, amelyekben a miniszter – a gyakorlatilag haldokló – Vásárhelyi-terv felgyorsítását ígérte, az állam pénzügyi felelősségvállalásának hiányában évtizedekkel kitolódik a Tisza árvízvédelmi rendszerének tényleges megvalósítása. Bár a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése eredetileg egy európai szinten is példaértékű rehabilitációs és vidékfejlesztési elképzelést tartalmazott, a legújabb elképzelések már csak tározók megépítését tervezik, a tározókban felfogott víz gazdasági célokra történő hasznosítása nélkül.
Erről óhatatlanul az a székely vicc jut az ember eszébe, amikor Áron bácsi egy hatalmas szálfát gyalulva azon morfondírozik, hogy ha állandóan elszúrja, akkor lehet, hogy a végén csak egy fogpiszkáló lesz belőle. Összességében tehát szomorúan megállapíthatjuk, hogy ez sajnos ismét egy kiváló példája annak az egyre gyakoribb kormányzati módszertannak, ahol a folyamatosan változó tervek mellett a megvalósítás egy helyben toporog, továbbhárítva a pénzügyi felelősséget az Európai Unióra, közben pedig emberek sokaságát hagyva létbizonytalanságban.
Fodor Gábor felelőssége
Fodor Gábor exminiszter, időközben SZDSZ-pártelnök felelőssége politikai és erkölcsi értelemben is óriási. A vízügy területe 1990 nyara és 2002 között nem az általa is vezetett minisztérium hatáskörébe tartozott, azonban 2002 óta a KVVM a környezet- és természetvédelem mellett a vízügy központi közigazgatási szerve is. Elődje, Persányi nem sokat tudott elérni, az adóforintjainkból sok mindenre futotta, de vízügyi biztonságunkra nem sok, utódja, Szabó pedig már kész helyzet elé van állítva. Fodor viszont vállalta, hogy beterjeszti azt a törvénymódosítást (T/3895), amely gyakorlatilag lekeverte a Vásárhelyi-tervet, illetve az annak végrehajtásához fűzött kormányzati kötelezettségeket. Jóllehet tisztában kellett lennie azzal, hogy az elkövetkező évtizedekben a klímaváltozás hatására további nehézségekkel (köztük árvizekkel) kell majd szembenéznünk. Minél előbb alkalmazkodunk, annál sikeresebbek lehetünk, a halogatásért azonban súlyos árat fizethetünk.
A törvény elfogadásával az Országgyűlés kormánypárti többsége magára vette a jelenlegi kormány sugallta kollektív felelőtlenséget. Mindenki, aki azt tavaly decemberben megszavazta, felelős lesz majd, ha – ne adj’ isten – szakad a gát, vagy ha komplex vízgazdálkodás hiányában ismét százmilliárdokat visz el az aszály. Végezetül már csak egy dolog fáj. Miért keverték bele ebbe az egészbe Vásárhelyi Pál nevét? Használják inkább Pató Pálét. Nem érdemli meg a reformkori mérnökzseni, hogy egy szánalmas és gyengécske programot jegyezzenek a nevével.

A szerző európai parlamenti képviselő (MDF)