Visszavágás – ideje a nyugdíjreformnak!

2008. október 9-én az állampapírok másodlagos piaca meghalt. Egyszerűen megállt az élet. Szinte kizárólag eladási ajánlat érkezett, és a kisszámú vételi ajánlatot sem követte kötés. Ha követte volna, akkor azok az előző kereskedési naphoz képest 50-60 bázisponttal magasabban születtek volna, ami meglehetősen tetemes emelkedés. Aznap az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – kötés híján névleges – referenciahozama 3 éves futamidejű államkötvény esetén 10,92 százalék (+67 bp), ötéves esetén 10,73 százalék (+58 bp), 10 éves esetén 9,51 százalék (+51 bp) volt. Ehhez képest a bő héttel később, 17-én tartott állampapír-aukción a felkínált mennyiséget túljegyezték ugyan, de ahhoz, hogy a teljes mennyiséget elvigyék, lényegesen magasabb hozammal kellett fizetni (12,20; 11,65; 10,01 százalék). A befektetők fél éve két százalékkal kevesebbel is beérték, miközben a környező országokban nem történt a miénkhez hasonló mértékű hozamemelkedés. A nemzetközi médiában pedig azt találgatják, hogy Izland után másodikként mi dőlünk-e be, de ha nem is, helyezésünk roppant előkelő a jelöltek listáján. És mivel a pénzügyi világban a próféciáknak különösen hajlamuk van az önbeteljesülésre, rohanunk fűhöz-fához – a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) az Európai Központi Bankig (ECB) – hitelt kérni arra az esetre, ha bekövetkezne a legrosszabb. Ezt az IMF nagy nyilvánosság előtt megígérte, az ECB írásba is adta egy ötmilliárd eurós hitelkeret formájában.