Kerpen Gábor: Követeléseink jogosak

Gyakorlatilag a 2002-es béremelés előtti időszak jön viszsza, azaz a hó végére hitelből fognak élni a közszolgálati dolgozók. Ha ez az állapot valakinek meghatározó élménye, az nagy valószínűséggel kész ellene tenni – mondta lapunknak adott interjújában Kerpen Gábor. A közszolgálati sztrájkot szervező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke nem zárta ki, hogy az esetleges munkabeszüntetésre a vasúti és a ferihegyi érdekképviseletek is „rásegítenek”.

Nem vágták túl nagy fába a fejszéjüket, amikor ágazati szakszervezetként az egész közszolgálatra vonatkozó sztrájkot hirdettek?
– Mindenekelőtt szögezzük le: követeléseink jogosak, hiszen a kormány többször is garanciát vállalt arra, hogy mindenkinek kifizeti a 13. havi juttatást a konvergenciaprogramban vállalt áldozatokért, amelyek miatt százezer álláshely szűnt meg, plusz kétheti bért ad, továbbá legalább négy százalékkal emeli az illetményeket. Hangsúlyozom, 2002 óta folyamatosan csökkentek a reálbérek a közszférában, a keresetek a felét sem érik el az OECD-átlagnak. A kormánnyal megállapodó szakszervezetek csak a féléves adatok után tárgyalnak újra a bérekről, persze előre lehet látni, hogy nem lesz pozitív elmozdulás. Szeptembertől ráadásul már a jövő évi bérekről kezdődnek egyeztetések, azaz semmi remény, hogy az idénre vonatkozóan bármi érdemi történhet. Mi elsősorban a tárgyalások lehetőségét tartjuk fent, de ha a kormány magatartása miatt sztrájkot kell tartanunk, akkor megtesszük. Ennek hatékonysága pedig nem attól függ, hogy egy szervezet hirdeti meg, hanem hogy hányan csatlakoznak hozzá.
– Ön szerint mennyien csatlakoznának?
– Az biztos: december közepéig óriás volt a hajlandóság. Ezt bizonyítja, hogy húsz szakszervezet közösen alakított sztrájkbizottságot, nyilván azon az alapon, hogy a tagságuk is sztrájkolni kívánt. Amikor május és szeptember között megszűnt több mint tízezer pedagógus álláshely, közel harmincezren sztrájkoltak a közoktatásban. Ez számunkra azt jelzi, nem valós az a félelem, hogy valaki az állása féltése miatt ne lépne akcióba. Közrejátszhat az is, milyen hangulat lesz a következő hónapokban, amikor kiderül, hogy a közszolgálatban dolgozók egyszerűen nem tudnak megélni. Legkésőbb március elején elkerülhetetlenül szembesülni fognak azzal, hogy mivel illetményük egy fillérrel sem emelkedik, már a hónap közepére kiürül a családi kassza. Gyakorlatilag a 2002-es béremelés előtti időszak jön vissza, azaz a hó végére mindenki hitelből fog élni, aztán a következő fizetés után újra a hónap közepéig lesz egy kis nyugalom. Azt hiszem, ha ez az állapot valakinek meghatározó élménye, az nagy valószínűséggel kész lesz tenni ellene.
– Sokak szemében úgy tűnhet, mintha telhetetlenül, irreális követelésekért harcolnának, noha ezekről már megállapodást kötöttek a kormánnyal.
– Hármat is. 2007 februárjában született egy sztrájkbizottsági megállapodás, ezt megerősítette 2007 decemberében egy országos közszolgálati érdekegyeztető tanácsi (OKÉT) egyezség, illetve 2008 júniusában kiegészítő megállapodást írtunk alá szintén az OKÉT-ban. A követelések sora ezen egyezségekből áll össze, amelyek tehát nem többek, mint amit az egységes közszolgálati sztrájkbizottság is követelt, és amelyek teljesítésére a kormány többször is garanciát vállalt.
– Igen, de most itt a világgazdasági válság, ami miatt teljesíthetetlenek a korábbi ígéretek.
– Ez tény, de tudni kell, hogy mindezt figyelembe véve már az egységes közszolgálati sztrájkbizottság is nagyon nagy türelmet gyakorolt, amikor azt mondta: ha a kormány kötelezettséget vállat arra, hogy nem fizet 13. havi bért, akkor ne úgy fizesse ki. Nem is úgy fogja, és sajnos nem is annyit. Amikor azt mondtuk, ha elképesztő módon a kormány kötelezettséget vállalt arra is, hogy nem emelkedhet a közszolgálati dolgozók bére, akkor ne bérként fizessen. Tudni kell, hogy ha valamit nem bérként fizetnek ki, akkor az az égvilágon sehova nem számít be. Ha valaki táppénzre megy, akkor azt nem az emelt illetmény alapján kapja, ugyanez a helyzet például a túlórák kifizetésénél is. Már azzal jelentős érdekről mondtunk le, hogy nem ragaszkodtunk a béremeléshez. Önmagában elképesztő, hogy az államot működtető közszolgálatban a kormány egy fillér béremelést sem nyújt, miközben a versenyszférában belátta, hogy 3-4 százalékos emelésre van szükség.
– Mindezek alapján a sztrájkbizottság többi tagja mégis miért fogadta el az eredeti követelések felét sem érő megállapodást?
– A kormány magatartása a tárgyalások alatt folyamatosan változott. Legelőször az történt, hogy a decemberi, Kossuth-téri tömegdemonstráció előtt azt mondta: akármit csináltok, akkor is kifizetjük, ami a költségvetési törvényben be volt tervezve. Eszerint 140 ezer forintig kompenzálják a 13. havi fizetést, ami 112 milliárd forintos költséget jelentett. A közel húszezer fős tüntetés után a kormány egyrészt elkezdett keménykedni, mondván, ha ezt tovább folytatjuk, akkor semmit nem ad. Közben azért megpendítette, hogy esetleg 140 ezernél magasabb lehet a kompenzáció mértéke. Ahogy közeledett a sztrájk időpontja, érzékeltették, hogy ennek vége akár olyan 170–180 ezer forint is lehet. Amíg tehát a sztrájkbizottság egységes volt, addig akadt újabb pénz. Nem tudom, a többiek részéről ijedtség vagy más volt-e a háttérben, csak azt, hogy mindegy egyes szakszervezet az illetékes testületeitől felhatalmazást kért és kapott arra, mit írjon alá. A PDSZ nem kapott felhatalmazást ennek elfogadására, arra pedig végképp nem, hogy cserébe szeptemberig sztrájkmoratóriumot vállaljon. Minket az eredeti követelés teljesítésével bíztak meg. Azt gondolom, amikor a dolgozók számára kiderül, mit jelent a többiek által elfogadott egyezség, akkor belátják, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hozzáállása az, ami számukra kedvező.
– Ha valami csoda folytán sikerül kiharcolniuk az eredeti megállapodás teljesítését, nem félnek attól, hogy azokat elbocsátásokból finanszíroznák?
– A kormány már a korábbi tárgyalások alatt megpróbálta válaszút elé állítani a szakszervezeteket, mondván, ne követeljük korábbi megállapodások betartását, hanem a foglalkoztatottság stabilitását tartsuk szem előtt. Hogy ez az érv mennyire álságos volt a kormány részéről, azt jól mutatja, amikor mi erre felvetettük: a kabinet ugyan mivel tudná garantálni, hogy az önkormányzati fenntartású intézményekben nem lesz elbocsátás? A kormány erre azt mondta: jó, tegyünk le egy törvénymódosító javaslatot, miként lehet ezt a problémát feloldani. A szakszervezetek el is készítették javaslatukat, miszerint átszervezésre hivatkozva se közalkalmazottat, se köztisztviselőt, se fegyveres és rendvédelmi dolgozót ne lehessen elbocsátani. Noha ez lett volna az egyetlen garancia, a kormány mégis azt mondta, hogy „na, ezt nem”. Ebből az következik, hogy eszük ágában sem volt komolyan venni saját érveiket, illetve sem a kereseteket nem akarták növelni, sem a foglalkoztatás biztonságát nem kívánták garantálni.
– Kérik-e a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete segítségét, ha mégis sztrájkot kell tartaniuk?
– A 2007-es megállapodáskor a vasutas és a repülőtéri érdekképviseletek is bejelentették, hogy szolidaritási sztrájkot tartanak, ha egységes közszolgálati munkabeszüntetés lesz. Eddig még nem volt példa arra, hogy versenyszférában működő szakszervezetek a közszféráért sztrájkoltak volna, ami nagyon komoly jelzés. A vasúton és Ferihegyen is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Az illetékes testületek döntése lesz, hogy az akciók időzítése egybecseng-e majd.