Szegény Totó pirulái

Ja, hogy ilyesmi nem szerepelt az MSZP választási programjában? S hogy annak idején a Fideszt épp azzal rágalmazták, hogy el akarja törölni a családi pótlékot? Annyi mindent hazudoztak már; ki bírja észben tartani?

Szegény Totó számára véget értek a szép napok. A megrendítő erejű közlés a nekünk jutott kormányfő közpénzből üzemeltetett magánblogjából való, amit feltehetőleg a feledhetetlen Gréczy Zsolt alkot meg két-három naponta, a sajtónak a hatalom feletti őrzőkutya szerepét látványosan demonstrálandó célzattal. Szegény Totó afféle szimbólumként akkor került a Gyurcsány famíliához, amikor még együtt akartuk megrendezni a horvátokkal a 2012-es foci Európa-bajnokságot. A testvérpulit a horvát miniszterelnök kapta ajándékba, de Zágrábban mintha kevésbé kevernék össze a kormányzást a szerencsejátékkal.
Szegény Totó számára azért értek véget a szép napok, mert „ebben az irtózatos hidegben, amit az elmúlt hetekben sokszor tapasztaltunk, éjszakára is megengedtük neki, hogy a lakásban maradjon” – írja a kormányzás terheitől megroggyant vállú Gyurcsány Ferenc, illetve helyette az elvetélt szépirodalmi ambícióit ily módon kiélő bértollnok. Nyilván azt tanácsolta a közmilliárdokból eltartott kommunikációs szakértőhad, hogy minden idők legsikertelenebb nemzetvezetését már csak azzal lehet némileg feledtetni, ha a nemzetvezető emberarcúnak mutatkozik – elvégre ez már a létező szocializmusnak is prímán bejött. A szakértőhad pedig olvasta valahol, hogy az a hamisítatlan hollywoodi sikerrecept, ha egy filmben gyermek, kutya vagy zenés-táncos betét szerepel. A Hugh Grant-imitáló táncoskomikus produkció megvolt, a ceglédi gyermek is kipipálva – maradt a kutya. Igaz, itt is korlátozottak a lehetőségek, hiszen nem lehet egy jószágról büntetlenül hét szőrt lenyúzni. De fellapozták a szólásmondások kézikönyvét, s megtalálták benne a mondást, hogy a nagy hidegben a kutyát sem verik ki, még akkor sem, ha kutya hideg van. Erre csatlakozott rá szegény Totó fiktív története.
Mert ne legyenek illúzióink: a miniszterelnöki blogban minden motívum mögött ott a népnevelői attitűd, pontosabban a politikai hátsó szándék. (Még pontosabban: lássuk, hogy próbálják a végsőkig elhazudni az elhazudhatatlant.) Semmi kétség: szegény Totó voltaképp mi, adófizető polgárok vagyunk. Ki merné vitatni, hogy véget értek számunkra a szép napok? Igaz, a szép napoknak a gazdi totális alkalmatlansága, országvesztő ámokfutása vetett véget, de aprócska részletekbe most ne menjünk bele. Eddig éjszakára is megengedték nekünk, hogy a fűtött országban maradjunk, de most, hogy némiképp megenyhült a tél, meg a gázszállítások is újraindultak, vége a boldog kutyaéletnek. Nincs ingyenebéd, nincs családi pótlék. Bánja meg százszorosan, aki felelőtlenül kölykezett erre a kutya világra. „Szemmelláthatólag átkozottul élvezte, de azért nem felejtette el, hogy mi a szokás. Így aztán amikor a nagy fagyok felengedtek, és azt gondoltuk, hogy itt az ideje visszaállni az eredeti állapotra, akkor egy pillanat alatt tudomására hoztuk, hogy ő bizony az udvaron éjszakázik.” Na, ez van most.
Blogilag ezek után Katar, Omán meg hasonló lényegbevágó belpolitikai jelentőségű kormányfői programok következnek – nyilván ilyen egzotikus helyekre kell utazgatni, mikor Washingtonban éppen bagatell elnöki beiktatások vannak. „Két-három órányi időeltolódás, öt-hat órányi repülőút, de két és fél nap alatt – kedd reggeltől csütörtök estig – megjárjuk a két országot. Ennél gyorsabban lényegében nem lehet” – nyugtatja meg a gazdi a kivert ebeket. „Ráadásul most már az internet világában teljesen mindegy, hogy harminc vagy pár ezer kilométerről nézem a postámat, vagy intézem az ügyeket telefonon.” Kölcsönkérni viszont csak személyesen lehet, ha úgy néz ki, hogy már az unió és a valutaalap uzsorakölcsönével sem biztosan tudja kihúzni a ciklus végéig. Az rendben, hogy fizessenek a dédunokáink is, neki meg utána a vízözön – no, de előtte?
A hiperkölcsönökért cserébe a kölcsönző urak persze kérnek is valamit: nem úgy találták ki a kapitalizmust, hogy csak úgy önzetlenül dobálnák be a fuldoklónak a mentőövet. Lehet majd még bölcsebb tanácsokat adni az adósnak a valódi reformok mibenlétéről, amelyek már konjunktúra idején sem működtek, így recessziós években garantáltan nem fognak. A valutaalap virtuális szócsöve, Fodor Gábor máris egy kiadós bérstopot vizionál a magyarnak: lesz még itt roppant igazságos jegyrendszer is. Gyurcsányék másfél év alatt többet készülnek eltapsolni, mint Kádár az egész dicső pályafutása alatt – ezért már lehet diktálgatni nekik. Például hogy tessék már felszámolni az egészségügy után a szociális rendszert is. Családi pótlék – mi ez az izé? Hát nem megmondtuk, hogy a Kárpát-medencei vízbázis kezelőszemélyzetének elegendő öt-hat millió magyar is? Ti még arcátlanul szaporodni, vagy legalább reprodukálódni is akartok? Mész ki azonnal az udvarra!
Persze mi, szegény Totók pár napos lakásbeli kényeztetésért cserébe mindig lenyeljük a mócsingot a kinti kutyaház előtt, ahelyett, hogy végre a hazudós gazdi lábikrájába harapnánk. Mit is hablatyol most éppen? Például azt, hogy a két hét alatt összeomlott költségvetésünkre, uniós sereghajtó voltunkra tulajdonképpen büszkének (büszkebátornak) kell lennünk, mert az összes többi uniós társ hazudik a válságról, s nyilván csak falból nem vesz fel csillagászati IMF-hitelt. „Fogadni mernék, hogy a tagországok legalább felében a bizottság előrejelzése pesszimistább jövőt jósol, mint amit a tagállami nemzeti költségvetések tavaly év végén figyelembe vettek. Van, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a 27-ből ez 20-25 ország esetében be fog következni. Azaz nem az a kérdés, hogy kinek kell lefelé módosítani az előrejelzéseit – mert gyanítom, nagyon sokaknak, vagy csaknem mindenkinek –, hanem hogy kik azok, akik erre gyorsan reagálnak. Magyarország és a magyar kormány az elsők között vetett számot azzal, hogy a világban gyorsan mélyül a recesszió, így a kormányoknak gyorsan kell dönteni. (…) Mi tagadás, ehhez lényeges területeken fontos változások kellenek. Ezen dolgozik a kormány a következő napokban és hetekben, s ehhez próbálunk támogatást szerezni az országban. Világos elemzéssel, világos beszéddel, világos politikával.” Na, ezért kell felszámolni a családi pótlékot: mert mi jobban tudunk recessziót jósolni. (Nem tudunk; ebben is hazudik.) S nem azért, mert Strauss-Kahn úr ezt súgta fülbe. Persze ez is két lépcsőben megy majd: előbb a gazdagoktól („Orbán Viktortól”) vesszük el az „oszd meg, és uralkodj” szociális demagógiája nevében, majd amikor kiderül, hogy gyerek és gyerek között alkotmányellenes különbséget tenni – mindenkitől. Ja, hogy ilyesmi nem szerepelt az MSZP választási programjában? S hogy annak idején a Fideszt épp azzal rágalmazták, hogy el akarja törölni a családi pótlékot? Annyi mindent hazudoztak már; ki bírja mindet észben tartani? Azért szögezzük le: a hazudós szocialisták most parancsszóra a családi pótléknak üzennek hadat. Szocialisták egy szociális vívmánynak. Ha meg a Fidesz védelmébe veszi a családi pótlékot, nyilván csökött kádárista, hiszen ezt a nem EU-konform juttatást a Kádár-éra vezette be. Lehet majd a bértollnokoknak nyakatekerten kommunistázni, hogy mentegessék a kommunistákat. Szegény Totó is hiába próbál hinni a gazdinak, hogy lesz keserű meg édes pirula is. Nem lesz, csak keserű.