Huszonhat pekingi olimpiai résztvevő, köztük három ezüst- és öt bronzérmes, huszonöt kontinensbajnoki dobogós, ebből öt Eb-győztes, két világbajnok, további öt vb-érmes – ilyen illusztris társaság még soha nem tisztelte meg jelenlétével a debreceni Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékversenyt, pedig a múlt heti már az ötvenharmadik volt a sorban. A földkerekség két legerősebb válogatottja, a kubai és az orosz egyaránt négy-négy győzelmet aratott Debrecenben, a maradék hármon pedig a magyarok osztoztak Kalucza Norbert, Szellő Imre és Bernáth István révén. Verseny közben Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) elnöke a pontozólapokat lobogtatva hevesen mutogatta mindenkinek, miért nem kétséges a mieink vitatható győzelme, de egy nap múlva már így fogalmazott: „Kicsit túlnyertük magunkat…” Lehet, hogy már ő sem a régi, aki annak idején, az 1997-es budapesti világbajnokság előtt tárgyalási taktikaként ráborította az asztalt Harcsár István sportszakállamtitkárra? „Nem borítottam rá, csak kicsit nekiszorítottam a falnak” – mondja, s mi megint csodálkozunk a visszafogottságon. Nem mintha a falhoz szorítás bevett szokás lenne az állami vezetőkkel folytatott tárgyalásokon, bár lehet, hogy lassan illene elővenni…
Nehéz olyan emberrel beszélgetni szeretett sportágáról s benne önmagáról, aki egyrészt elmondása szerint hatvan év alatt százat élt, másrészt sokat hallott legendás anekdotái alapján – némi barokkos túlzással – az a száz év is legalább százhúsznak tetszik. Közelítsünk a szakma, a szervezés, a már említett Bocskai-emlékverseny felől! „Annak idején egyszerű kis torna volt, néhány részt vevő nemzettel, aztán amikor elnök lettem, a Hajdú-Bihar megyei szövetséggel összefogva kitágítottuk, rendre jött vagy húsz ország. A világ legjobbjai viszont csak most először. A véletlenen múlt, hogy el tudtam hozni a kubaiakat. Az ottani szövetség régi elnökét, aki még az 1999-es houstoni vb előtt volt a posztján, újra megválasztották, s mivel jó barátom, igent mondott a hívásra. Ehhez persze az is kellett, hogy a számukra rosszul sikerült pekingi olimpia alapján rájöjjenek, nem szabad bujkálniuk, bezárkózniuk, hanem járniuk kell a világot. Így jutottak el Debrecenbe, ahova Halléból, egy másik európai tornáról jöttek. Persze pár nappal korábban, a pluszszállást meg nekünk kellett kifizetnünk.”
A Bocskai költségvetésének megteremtéséhez Debrecen városa évi tízmillió forinttal járul hozzá, a további négy-öt milliót kell a MÖSZ-nek összehozni. Versenyrendezési tapasztalatban nincs hiány: „Amióta még alelnökként bekerültem a szövetség vezetésébe, 1995-ben junior-Eb-t, 1997-ben felnőtt-vb-t, 2000-ben junior-vb-t, 2001-ben kadett-vb-t, 2002-ben európai uniós bajnokságot, 2003-ben női Eb-t, 2004 és 2006 között schoolboys- és junior-Eb-t rendeztünk. Nem kevés, ugye? Ám ma már ez lehetetlen, a nemzetközi szövetség a felnőttvilágversenyek rendezési jogáért elkér több mint kétszázezer dollárt, de korosztályosokért is százezret. Nekünk erre nincs pénzünk, mint szakszövetség állami feladatként alapvetően a sportág feltételeit kell megteremtenünk.”
E megteremtés pedig nem megy könnyen, de Csötönyinek megvan az ehhez való filozófiája, amit napról napra a gyakorlatban is megvalósít: „A sportvezetői szakmában mindig meg kell vívni a harcot, és én piszkos kemény tárgyalópartner vagyok. Ám fontos, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett hőbörgök, miközben az ökölvívás, az egyetemes magyar sport érdekeit nézem.” Harcsár István már megismerte a Csötönyi-féle kemény tárgyalás fogásait, de a bokszvezető becsületére legyen mondva, az éppen kormányon lévő kurzustól függetlenül minden politikusnak megmondta a magáét. „Deutschcsal is eleget hadakoztam, bár ő aztán sokat segített. 2004-ben az akkor még sportminiszter Gyurcsányt is elküldtem a p…ba, amikor a Baumgartner-ügy kapcsán százmilliókat akart adni a magyar sport kárára a Forma–1-re meg a menedzser haverjának. Szerencsére nem sikerült. Tibor Tamás megsértődött, mikor mondtam neki, hogy ne kenje a sz…rt, inkább pucoljuk fel, bár azóta állítólag már nem haragszik.”
A szekszárdi születésű vezető a sportágból vétetett, elsőéves felnőttként sérülés vetett véget a pályafutásának. Edzőként dolgozott többek között az egykori NDK-ban, Csepelen, a KSI-nél, majd Papp László mellett a válogatottnál. A háromszoros olimpiai bajnok legendától vette át frappáns mondásai – Ne cukrozzuk a mézet!, Én már fényes voltam, amikor őt csak dörzsölték!, Ne kenjük a sz…rt… – egy részét, a többit kitalálta vagy a nagyapjától tanulta. 1994-ben lett a hazai szakszövetség alelnöke, 1996 őszén az elnöke, aztán az európai szövetség (EABA) alelnöke, a szervezet megszűnése óta pár hónapja a világszövetség (AIBA) európai szekciójának (EUBC) alelnöke. Sportágáért gyakorlatilag mindenre képes. „Mindig mondom, a boksz az egyetlen, amivel a hátrányos helyzetű gyerekeket meg lehet fogni, virtuskodásukat a helyes mederbe terelni. Nem lesz mindenkiből élsportoló, de olyan értékeket kap, amit nem felejt el soha. S azt se feledjük, hogy a profik vonzása miatt nincs még egy sportág, amelynek ennyire meg kellene újulnia évről évre. Mit szólna a kajak-kenu, ha egyszerre elvesztené Kovács Katit, Janicsot, Vajdát? Nekünk néhány év alatt le kellett mondanunk legjobbjaink közül Kovács Pistáról, Erdeiről, Balzsayról, Lakatosról, Kótairól, Nagy Jancsiról, Nagy Jóskáról, Hidvégiről, Kovács Attiláról, a Bedák testvérekről, Sziliről, és még sorolhatnám. S még mindig élünk, bár egyre nehezebb ebben az értékzavaros világban.”
Csötönyi úgy véli, az állami sport támogatását, súlypontjait mindig politikai széljárás határozza meg. Ő maga nem akar beállni egyik oldalhoz sem, bár 1990 és 1994 között SZDSZ-es színekben volt önkormányzati képviselő Zuglóban. „Annak idején a Fidesz és az SZDSZ kért fel a sportbizottság vezetésére. El lettem könyvelve baloldalinak, pedig nem vagyok az, mindenkivel együtt tudok dolgozni, aki szereti a sportot és tesz is érte. Tetszett, amikor Orbán Viktor ott volt velünk Sydneyben, s az a gesztusa is, hogy most a Cozma-gyilkosság kapcsán lement Veszprémbe, de a pekingi olimpián Gyenesei István is mindent megtett értünk. Vannak barátaim mindkét oldalról, szegény Toller Lacit nagyon szeretem, de például Kósa Lajossal is igen jóban vagyok.”
Csötönyi politikához való viszonyát jól mutatja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagságáról 2006 augusztusában – ilyen sem volt még! – önként távozott, mégpedig azért, mert nem akart asszisztálni Schmitt Pál MOB-elnök, a Fidesz akkori alelnöke politikai indíttatású megbuktatásához. „Az volt a központi téma a megoldás keresése helyett, hogyan lehet jóindulattal elvágni egymás torkát. Valamit megígértünk Palinak, s én tartottam a szavam, nem adtam fel az elveimet, inkább beadtam a lemondásomat. Szerintem nem vesztett ezzel a boksz, mert felsőbb érdekek helyett jobban tudtam érte dolgozni. Most visszakerültem a MOB felügyelőbizottságába, Kovács Pista pedig az elnökségbe, azt hiszem, ez nagy siker. Pistával is össze akartak ugrasztani, aztán azóta az egyik legnagyobb szövetségesem.”
Már az eddigiek alapján is kiderülhetett, hogy Csötönyi Sándor nem az az átlagos sportvezető, bár az ökölvívást ismerők tudják, hogy a sportágon belül akadnak hozzá hasonló igazi „fazonok”. A profik között gondolhatunk például az idült mosollyal zászlócskákat lengető legendás amerikai promóterre, Don Kingre (aki állítólag negyven éve hordoz egy fiatalkori csetepatéból származó pisztolygolyót a fejében). Az amatőrök sem kutyák, a Bocskai-emlékversenyen például ott ült Csötönyi mellett hátul megeresztett, felül kopasz frizurával, óriási harcsabajusszal Mikulás Vareha, a szlovák szövetség vezetője, hazája egyik leggazdagabb embere, a tokaji borvidék szlovákiai részének ura. Miközben saját képével ellátott palackos borokat és autóillatosítókat osztogatott, Kovács „Kokó” István meg is jegyezte: „Ezért szép ez a sportág!” Csötönyi szerint a bokszvezető nem véletlenül más, mint a többi. „Megfogja a ragasztó, aztán itt marad. A sportágban megszokhattuk, hogy nem hátulról csúszunk be, hanem szemtől szemben küzdünk, és teljesen egyedül vagyunk. Ez a legigazságosabb sport, s noha befolyásolhatja mondjuk a pontozás a végeredményt, igazából mindenki tudja, hogy ki győzött és ki vesztett. Tényleg vannak fazonok közöttünk, én sem tartom magam átlagembernek. Pörgős az életem, de nem csak a boksz miatt, húsz éve benne vagyok a szerencsejátékban.”
A MÖSZ elnöke civilben egy kaszinóhálózat vezetője, s a fizimiskája sem átlagos: az aranyóra, a karkötő, a pecsétgyűrű és a szivar nála nem maradhat el. „Inni nem iszom, a szivar a gyengém, no meg az órák. Van négy-öt arany, negyven-ötven más, de az évek során rengeteget elajándékoztam. Most találtam otthon egy zacskó órát, amit még a 2002-es Eb alatt vettem Permben. Majd szétosztogatom.” S van mit osztogatni, szemtanúi voltunk annak az óra- és szivardömpingnek, amit Csötönyi az ötvenedik és az ötvenötödik születésnapjára kapott. Most pedig jön a hatvanadik, pontosabban már kedden eljött, de az ünneplésre szombaton este, a hagyományos bokszbálon kerül(t) sor. „Biztos, hogy megint kapok rengeteg órát meg füstölnivalót, utóbbiból lassan nyithatnék egy szivarboltot, nem győzöm szívni. A feleségem is egy gyönyörű órával lepett meg, de okosan belevésette a nevemet és az alkalmat, így ezt biztos nem tudom elajándékozni.” A kérdésre, hogy mégis mit kapna a legszívesebben, azt mondja: „Azt a szeretetet viszsza, amit én adok.”
S aki látta már Csötönyit, amikor az arcán széles mosollyal feneketlen zakózsebeiből elővarázsolt kulcstartókat osztogat a gyerekeknek, el is hiszi, hogy ez nem üres pátosz. „Nálam látszik, hogy kit szeretek és kit nem.”
Vagy hogy mit: például a kakaspörköltet. Az sem mindennapos látvány, ahogy csillogó irodájában – kupák, kitüntetések, képek között: Evander Holyfielddel, államférfiakkal, családtagokkal – ingujjra vetkőzve kakaspörköltet ebédel tarhonyával és almapaprikával az íróasztalánál.
origo.hu
Fürdőkádba esett mobil miatt halt meg egy nyíregyházi kislány
