Korunk hőse

Olyan gyakran előfordulhat, hogy egy ország titkosszolgálata információt cserél egy másik ország hírszerzőivel a jó kapcsolatok jegyében. Tájékoztatja például a stratégiailag fontos, legfőbb energetikai partnerét egy olyan összeesküvésről, amely egy „baráti marxista” ellen készül, aki történetesen rajta szeretne ülni egy polgárháborús állapotban leledző dél-amerikai ország, Bolívia földgázkészletén.
Lehetséges az is, hogy ezek az információk félrevezetést célzó áladatok (dezinformációk) csupán, amelyek örvényén a „baráti marxista” eltávolíthatja az útjából legrettegettebb ellenfeleit. Olyan is megeshet, hogy az információkért a megajándékozottak rövid távon nem is adnak cserébe földgázt, legfeljebb megszabadítják az átadókat az általuk veszélyesnek tartott „bajkeverőktől”. Arra viszont még a legbutább kémkomédiákban sincs példa, hogy a feltételezett összeesküvés egyik főszereplője egy állami televízióban, Bolíviától több ezer kilométerre, egy letétbe helyezett video-végrendeletben vallja be, hogy valóban fegyvert akart fogni a dél-amerikai országban, miután egy rajtaütésnek álcázott kivégzés áldozata lett.
Ezek után ugyanis a világ minden valamirevaló elhárítással rendelkező országa joggal kapja föl a fejét, és sírva röhög, beleértve Bolíviát is. Mi is történik itt? – tehetik fel a kérdést a külföldi újságírók. Van egy demokratikusnak nevezett ország Európa közepén, ahonnan terroristák indulnak útnak, hogy megdöntsék a bolíviai kormányt? Az erről szóló híreket pedig az adófizetők pénzéből fenntartott televíziójukban közvetítik?
Mint ismert, Kepes András, aki a gyermekkorát Dél-Amerikában töltötte, alig egy hete vetítette le azt a felvételt, amelyet a Bolíviában egy rajtaütésen meggyilkolt, szintén Dél-Amerikában gyermekeskedő Rózsa-Flores Eduardóval készített a férfi halála előtt. Ebben Chico – így becézték a délszláv háborúban bátran harcoló félig magyar, félig bolíviai származású férfit – arról vall a riporternek, hogy őt a bolíviai Santa Cruzból hívták meg egy fegyveres csoport megszervezésére, az ottani ellenzéki erők védelmére. Dióhéjban ennyiről szól az a romantikus történet, amely a fellegekbe emelte Kepes műsora, a Különös történetek nézettségét. De vajon hová emelte Magyarországot? Ahogyan néhányan Rózsa-Florest emlegetik, a „jobboldal Che Guevarájának” hazájává, magunkra ragasztva egy véreskezű kubai kommunista kalandor bélyegét? Avagy az anarchisták Mekkájává, ahol még az idegen nyelven kimondhatatlan Szurdokpüspökiben is tojásgránát terem a csirkeólban?
A legszebb összesküvés-elméletet maga a „baráti marxista”, Bolívia indián elnöke, Morales akasztotta a nyakunkba, amikor arról beszélt, hogy az amerikaiak, illetve a magyar titkosszolgálat akarta eltenni őt láb alól, ezért küldtek rá terroristákat a Magyarországon élő háborús veterán vezetésével. A kommunista vezető ezzel nemcsak utólag legitimizálta kommandósainak jogellenes tettét, néhány alsónadrágos, fegyvertelen férfi lerohanását, hanem felhasználta az ügyet arra is, hogy az Egyesült Államok elnökét elhatárolódásra kényszerítse minden Bolívia belügyeibe történő beavatkozástól. Elérte azt is, hogy ma már vagyonelkobzással fenyegetheti az elszakadásra készülő gazdag Santa Cruz milliárdosait.
Vannak azonban más ötletelések is. A terjedő ,,információk” legszebbike, hogy Chicónak része lehetett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, és ez Kiss Péter kancelláriaminiszter vagy Szilvásy György egykori titokminiszter (!) megrendelésére történt. Ezt történetesen a Kapu folyóirat főszerkesztője nyilatkozta a köztévében, miközben szegény Pulitzer-emlékdíjas Krizsó Szilvia csak úgy kapkodta a levegőt. Említett publicista még azt is mondta, hogy a Chico által állítólag neki küldött magánlevelekben a,, szabadságharcos” arra panaszkodik, nem hagyja élni a KGB, állandóan menekülnie kell az orosz ügynökök elől.
A menekülést egyébként Flores már viszonylag korán eltanulhatta egyik korábbi ismerősétől, Carlostól, a szélsőbaloldali terroristától is, akinek hozzá hasonlóan marxista apja mutatott irányt a tisztességben, hogy aztán szovjet egyetemi tanulmányai után egyenesen a palesztin terroristakiképzőkhöz találjon utat, és később végrehajtsa az évszázad túszejtését. Ezek után Chico állítása szerint a segítségével talált búvóhelyet a keleti blokk legvidámabb barakkjában. Flores ezekben az időkben a minszki Dzerzsinszkij egyetem hallgatója is volt, ahol kémelhárítást oktatott neki az a KGB, amely mostanában üldözni kezdte, hogy később jelentéseket írjon a hírhedt III-as főcsoportfőnökségnek, majd elfoglalja az ELTE KISZ-titkári székét.
Nem feledkezhetünk meg arról az összesküvés-elméletről sem, amely leginkább Morales üldözési történetére hajaz. Eszerint igen nehezen válhat valakiből több, egymástól alapvetően különböző jellegű állam polgára (Bolívia, Horvátország, Magyarország), és ritkán lesz valaki több vallási közösség tagja is egyszerre, mint az Rózsa-Flores esetében fennáll, aki egyszerre vallotta magát zsidónak, katolikusnak és muzulmánnak, hacsak nincsenek céljai vele egyes nemzetbiztonsági szolgálatoknak.
Hogy ezek közül a felvetések közül melyik lehet igaz, arról természetesen semmit nem tudni. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után a résztvevők mindenesetre kijelentették, hogy a magyar titkosszolgálatoknak nem volt és nem is lesz köze Floresék különös látogatásához, azt mindenki konzuli ügynek tekinti.
Az viszont bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése óta hazánkban folyamatosan szélsőséges csoportokról beszélnek a hivatalos híradások. Nemrég például bejelentették, hogy elfogták a Magyarok Nyilai nevű „terrorszervezet” négy tagját, akik állítólag politikusok ellen készültek merényletekre Magyarországon. Ma már kiképzéseket és holokauszttagadó gyűléseket tart a munkásőr papánál nevelkedett Dósa István is, megalakítva a „vitéz Gömbös Gyula zászlóaljat”. Az is ismert, hogy Rózsa-Floresnek voltak kapcsolatai magyar radikális csoportokkal. Egyre nagyobb aggodalommal töltheti el a magyar elhárítást az is, hogy szomszédaink egyes politikai szereplői szinte gyűrűt vonnak körénk a gyűlöletből. Például a szlovák szélsőséges politikusoknak mostanság egy a céljuk: lejáratni Magyarországot, hogy fokozott erőszakkal léphessenek fel az autonómiát, kettős állampolgárságot igénylő magyar kisebbségek ellen. A románok azonnal kaptak is az alkalmon, előkerült a bolíviai csoport tagjai közül például R. Tibor, aki állítólag az úgynevezett Székely Légió tagjaként szervezett terroristakiképzéseket.
Persze lehet, hogy a kertjében Sztálin szobrára rondító, a kapujára, „Mondjon le!” feliratot festő, Gyurcsány fényképét céltáblára akasztó, a helyi templomban ministráló, mozlim Chico egyszerre dolgozott mondjuk Izraelnek, Putyinnak és Obamának, miközben mások megbízásából Magyarországon vagy Bolíviában is robbantott volna egy kicsit. Az is lehet azonban, hogy Rózsa-Flores csupán egy sokaknak szimpatikus anarchista volt, aki túlságosan is szerette a fegyvert. Az ilyen figurákat pedig könnyen felhasználhatja bárki, akinek célja lehet egy ország totális lejáratása, miközben társadalmi káoszt okoz akár több államban is a közelgő választások előtt.
A legbájosabb, amikor Rózsa-Florest egyenesen Petőfihez hasonlítják, mert verseket is írt. Pedig, feltehetőleg a délszláv háború végétől kezdve a haláláig, egyszerűen csak egy olyan férfi volt, aki nem találta a helyét e mindent elemésztő korban, és egy megbéklyózott Pecsorinnak érezte magát. Korunk hősének.