Alternatív színház – vagy mégsem?

Alternatív színházi fesztivál címen érdekes rendezvény zajlott a napokban Debrecenben. Az már korábban eldőlt, hogy a Vidnyánszky rendezte Halotti pompa „nem eléggé alternatív”, zsűrizéskor meg az Örkény által hozott, lenyűgözően eredeti Mizantróp előadásról derült ki, hogy nem tartozik az e fogalom által lefedett körbe. A csattanó mégis a szakmai vita volt, ami azt is kétségbe vonta, hogy létezik-e alternatív színház egyáltalán.

A Szegedről két éve Debrecenbe települt alternatív színházi fesztiválon szereplő műveket válogató Karsai György úgy vélte, csak jó előadások és nem jó előadások léteznek minden egyéb jelző nélkül, az alternatív megkülönböztetés alkalmazása nem más, mint fölösleges szűkítés. Más oldalról viszont elismerte, Debrecenbe meg tudott hívni olyan munkákat is, amit a POSZT-ra, aminek darabjai kiválasztásával ugyancsak őt bízták meg, éppen formabontó megoldásai miatt a pécsi szemle gondolatvilágába nem fértek bele. Gulyás Gábor esztéta és filozófus – mellesleg a Modem igazgatója – úgy vélte, maga a fesztivál csakúgy, mint például a nagyon is progresszív törekvéseket felvállaló breszti mustra – viselhetné pusztán a helyszín nevét, nem szükséges műfaji meghatározást alkalmazni a rendezvény nevében. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke, a rendezvény szakmai házigazdája, úgy vélte, „nem célszerű az elnevezést bolygatni” mindaddig, amíg nincs helyette jobb.
Az alternatív színház és alternativitás fogalomkörét különféle aspektusokból áttekintő vita egyik leglényegibb felvetése az volt: van-e az ide sorolt daraboknak a posztmodern beszédmódon, a stílus megújítására való kényszeres törekvésen túlmutató, koherens, belső tartalma. Sokan érveltek amellett, hogy nem szükséges alternativitásként deklarálni mindazt, ami az „akadémikus” színjátszással párhuzamosan zajlik a magyar színházi életben, mások viszont ragaszkodtak hozzá, hogy a formabontás, formán kívüliség, illetve a fennállóval szembeni aspektus fontosságát kiemeljék. Szász Zsolt, a Csokonai Színház dramaturgja és rendezője szóvá tette, hogy Lengyelországban lezajlott a rendszerváltás körüli előremutató színházi törekvések kanonizációja, Magyarországon viszont mindezzel adós a kultúrpolitika. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a színház közösségmegtartó, kultikus szerepe a magyar kultúrpolitikát a rendszerváltás óta nem érdekli igazán. Gáspár Máté, a Krétakör Színház ügyvezetője azt hiányolta, a francia és a lengyel példával ellentétben a magyar színházban fájdalmasan kevés szó esik az itt és most eseményeiről. Gondként merült fel az is, hogy az egyes alkotói csoportok milyen alapon részesednek a színház fenntartására szolgáló javakból.