Négyszáz év küzdelmét idézték fel

A vásártartási joggal rendelkező Böszörményt – amelyet Anonymus szerint bolgár törökök, más források alapján kazár, kun vagy „fekete magyar”, az Árpád-korban muzulmán harcosok és kereskedők laktak századokig – négyszáz évvel ezelőtt adományozta a hajdúknak Báthory Gábor erdélyi fejedelem. A szilaj vitézek jól sáfárkodtak a nagylelkű adománnyal: virágzó kultúrát és gazdasági jólétet alapoztak meg a városban. A történelmi aktus 400. évfordulóját háromnapos ünnepségsorozattal köszöntötte a hét végén Hajdúböszörmény.

A programsorozat egyik legizgalmasabb programja az az emlékkonferencia volt, amely során történészek elemezték a hajdúk és Báthory Gábor történelmi-kulturális szerepét.
Orosz István professzor emeritus a mezővárossá válás dokumentumait taglalta, Papp Klára, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének igazgatója a szabad vallásgyakorlásért folytatott küzdelmükről emlékezett meg. Nagyon érdekes felfedezésekkel szolgált Papp Sándor turkológus előadása, aki török levéltárakban olyan forrásokra bukkant, amelyek a hajdúk és a törökök közötti titkos szövetség létére, illetve rendszeres zsoldfizetésre utalnak. A szövevényes kapcsolatrendszerből származó gazdasági előnyök kihasználása nem ritkaság e korban, hiszen a fiatalon meggyilkolt Báthory Gábort követő Bethlen Gábor ugyancsak a két nagyhatalom – az oszmán és a Habsburg Birodalom – szorításában teremtette meg az Erdélyi Fejedelemség máig példaként szolgáló fénykorát. A Nagykállóból áttelepített hajdúk figyelemre méltót alkottak a közigazgatás megszervezésében is: ezt hangsúlyozta ki sok egyéb mellett az évfordulóhoz kötődő tudományos emlékkonferencián Nyakas Miklós, a hajdútörténet szakértője. A szervezést a hajdúkapitányok irányították, akik egy személyben gyakorolták a közigazgatási, katonai és bírói hatalmat. A Hajdúsági Múzeum nyugalmazott igazgatója kutatásaira hivatkozva lapunknak elmondta, számos bizonyíték utal arra, hogy a Böszörménybe telepített hajdúk nem idegen katonaelemek voltak. Úgy véli, jórészt azok a katonáskodó népek jutottak Böszörményben kollektív szabadságjogokhoz, akik évszázadok óta lakták a lassan mezővárossá fejlődött települést.
A város egyik megbecsült szülötte, Székelyhidi Ágoston közíró a kulturális örökség fundamentumának tekinti, hogy 1621-ben, alig több, mint tíz évvel a hajdúk megtelepítése után már rektora van a városnak. Feljegyzések ugyan csak a rektori fizetésről maradtak, ám ha fizetés volt, akkor iskolának és rektornak is lennie kellett. A kulturális élet középpontja a Debreceni Református Kollégium filiáléja volt, amely nemcsak fogadott, de adott is professzorokat az anyaintézménynek a történelem folyamán, s idővel református főgimnáziummá nőtte ki magát. Az 1680–90-es évekből fennmaradt iskolakönyvtári jegyzék is érdekes dokumentum. Azt bizonyítja, hogy a külföldön tanuló diákok rendre vittek haza könyveket az anyaiskolának. A városhoz kötődő gondolkodók közül kiemelkedik Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, akik Hajdúböszörményben, Diószegi portáján írták meg a füvészkönyv, majd az orvosi füvészkönyv jó részét, nagy munkát vállalva ezzel a nyelvújításban, hiszen a nép ajkán élő szavak irodalmi nyelvbe emelése mellett maguk is alkottak új főneveket a növények és virágok megnevezésére.