Hiányoznak a derűt sugárzó képek

Nyolcvanhat pasztellkép, illetve fiatalkori grafika fogadja Horváth János Milán kiállításának látogatóit a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum nagytermében. A hatvanéves alkotó munkái között ezúttal sem találunk derűt sugárzó műveket. Mint mondja, szó sem lehet arról, hogy mosolyogtasson.

Hol a mosoly a figurái arcáról? – kérdeztük a gyűjteményes kiállítás megtekintése után a képzőművésztől.
– Szó sem lehet arról, hogy mosolyogtassak, amíg élek, én csak drámát jelenítek meg. Nem kell nagyon magyaráznom: olyan korban éltünk a hatvanas években, és élünk ma is, amelyben minden művész alapvető mondanivalója a dráma. Voltak, akik már fiatal grafikus koromban a szememre vetették, hogy miért nem mosolyogtatom meg az embereket. De a munkáimban a drámai felvetés egyfajta szembehelyezkedés, bár van bennük bizakodás és optimizmus. Az ember ugyanis nem küzd azzal, amivel nem tud megbirkózni – hangzott a festői érvelés.
Ne keressük hát a derűt a visszahúzódónak tartott festő pasztellképein, és alkotói életútja kezdetének grafikáin se. Ehelyett álljunk meg alaposan szemlélődő gondolkodóként az édeni tisztaságot szimbolizáló, aktalakokat felvonultató munkái előtt, amelyek akár illusztrációi is lehetnének az orvosképzés anatómia előadásainak.
„Honnan jöttél? Micsoda sötétségből, és hol szerezted mégis a reményt?” – kérdezi egy három éve rendezett Horváth János Milán-kiállításra írt versében Fésűs Éva. A nyolcvanhat képből álló tárlat látogatója erre is választ kap.