Mosolyogva, jókedvűen integet Paseczki Marianna a Dózsa György utcai tömbház harmadik emeleti lakásának ablakából, amikor kollégámmal a bejáratot keressük az udvaron. A négy gyermekét egyedül nevelő hatvani édesanyáról messziről nem látszik, hogy hosszú évek óta gyilkos terheket cipel. A lakásba derűsen invitál be, s még akkor is vidáman szabadkozik, amikor a fotóriporter kollégának csak valamelyik gyermeke kisszékét tudja felkínálni. Amikor megkérem, mesélje el, miként jutott kilátástalan helyzetbe, elillan a jókedve.
Látszik, micsoda kínokat él át, amikor lélekben visszatér sorscsapásainak kezdeteihez. – Hat évvel ezelőtt még boldog házasságban éltünk a férjemmel, rendezett körülmények között egy családi házban, és vártuk a negyedik gyermekünket. Ketten működtettünk egy vállalkozást, amelyet főként a férjem irányított. A következő hónapokban azonban megromlott a házasságunk, és nem sokkal azután, hogy a kislányom 2004 májusában megszületett, a párom elhagyott egy másik nő miatt. Egyedül maradtam a félkész házban a négy gyermekkel, nyakamba szakadt a teljes háztartás – emlékezik vissza Paseczki Marianna. Mint mondta, képtelen volt elviselni a szakítást, az óriási terheket, és súlyos idegösszeroppanást kapott. Mélyre került, ám négy gyermeke miatt erőt vett magán, s felépült. – Amíg papíron el nem váltunk, szörnyű időszakot éltem át. A lelki problémák mellett az anyagi nélkülözés is hamar jelentkezett, mivel a férjem eleinte ritkán adott haza pénzt. Attól kezdve, hogy hivatalosan szétváltak útjaink, valamivel könnyebb lett a helyzetünk, mert legalább gyermektartást kaptam – meséli.
A férj később egy húszéves lánnyal ismerkedett meg, akivel össze is házasodott. – Miután végleg magamra maradtam, azzal szembesültem, hogy négygyermekes anyukaként senki nem hajlandó alkalmazni. Hiába van három nyelvből vizsgám és tanári diplomám, nem tudtam elhelyezkedni. Sorra vettem a lehetőségeimet, és rájöttem, hogy a gyermektartásból, a főállású anyasági támogatásból és az alkalmi munkáimból nem tudunk megélni. A rokkantnyugdíjas szüleimre nem támaszkodhattam, s a húgomék is nehéz helyzetben éltek – magyarázza. A hölgy megpróbálkozott önálló vállalkozás beindításával, de a négy gyermek mellett nem maradt rá ideje. Ezután két társával hitelből akartak vállalkozni, s ez okozta a vesztét. – Rávettek, hogy amíg megkapjuk a hitelt, vegyek fel magánszemélytől kölcsönt. Úgy látszott, ez megalapozhatja a jövőnket, de épp az ellenkezője történt. A vállalkozás bedőlt, a magánkölcsön pedig a nyakamba szakadt. 2008-ban el kellett adnom a házunkat, hogy ki tudjak mászni az adósságból. Miután mindent kifizettem, összesen másfél millió forintom maradt, de legalább nem esett bajunk – panaszolja Marianna. Miközben a történetet hallgatom, feltűnik, hogy bár négy gyermek tartózkodik otthon, hiányzik a gyermekzsivaj. A két nagyobbik lány a kora délutáni időpont ellenére betakarózva fekszik, a legkisebb gyermek néma csendben ül a számítógép előtt, csak a kisfiú mutat némi érdeklődést kollégám fényképezőgépe iránt. Ám ő is csak egy fél mosoly kíséretében vizsgálgatja a számára ismeretlen szerkezetet.
Közben Marianna elmeséli, hogy a házból nem mindennapi körülmények között költöztek mostani otthonukba. – Csak új építésű ingatlant lehetett nullaszázalékos önerővel lízingelni, így esett a választásunk erre a lakásra. Az édesanyám nevére intéztük a szerződést, mert korábbi ügyeim miatt én BAR-listás voltam. A pénzt még nem ítélték meg nekünk, de az építtető cég megengedte, hogy beköltözzünk a lakásba. Sokat köszönhetek nekik, segítségük nélkül már akkor utcára kerültünk volna. Ezután hónapokig vártunk a lízingszerződés aláírására, ám jött a válság, így a pénzintézet szeptemberben viszszautasította a kérelmünket. Csak húszszázalékos önerőre, édesanyám nevére kaptunk hitelt, emiatt úszott a másfél milliós tartalékom, és még 1,6 millióval adós maradtam az építtetőnek is. Ők ugyanis annak ellenére igazolták le a teljes önerő kifizetését, hogy az összeg felét sem tudtam átadni – mutat rá az anyuka. Amióta megkapták a hitelt, havonta 150 ezer forintot törleszt. Autót kölcsönre tudott vásárolni, mert – mint mondja – a négy gyermek miatt anélkül nem tud meglenni. Közben az is kiderült, hogy fia Asperger-szindrómában, az autizmus egyik enyhébb fajtájában szenved. – Most éppen iskolát keresek neki, de a legközelebbi intézmény, ahol kiemelten tudnának vele foglalkozni, 35 kilométerre van. Nem tudom minden- nap oda szállítani, mert egyszerűen nem futja rá – fakad ki.
Marianna mára padlóra került. Tavaly egyébként férje visszatért a családhoz, ám egy hónap múlva váratlanul meghalt. Ez lelkileg és anyagilag is tovább sodorta a lejtőn, hiszen hónapokon keresztül sem gyermektartást, sem árvasági támogatást nem kapott. A megpróbáltatások miatt újra összeomlott. Ma pánikbetegséggel küzd, gyógyszeres kezelés alatt áll. Minden szolgáltatónak tartozik. Nem tudja fizetni a hiteleit, így veszélyben az autója és a lakása is. – Igyekszem négy gyermeket tisztességben felnevelni, de egyedül nem megy. Nincs pénzem élelemre és gyógyszerre sem. Pedig tehetséges gyermekeim vannak, a szívem szakad meg értük. Ezért fordultam a sajtóhoz, többek között a hatvanonline.hu helyi internetes portálhoz is, ahonnan értesülhettek a történetemről. Sem az önkormányzat, sem az állam nem áll mögém, így ha valaki nem segít, akkor csődbe jutunk – mondja könnyeivel küszködve – sajnos számos sorstársa nevében is – Marianna.
origo.hu
A következő három évre szóló bérmegállapodás is azt jelzi, hogy középtávon is javul a tervezhetőség a gazdaságban
