A lengyel baloldal végelgyengülése

A Rywin-gate-ként elhíresült korrupciós botrány rengette meg először a kormányzó baloldal hatalmát Lengyelországban. Az ügy főszereplője letöltendő börtönbüntetést kapott. A lengyel baloldal oly mértékben elveszítette hitelét, hogy a 2005-ös történelmi bukása óta máig nem tért magához. A szétforgácsolódott baloldali pártok hiába próbáltak választási szövetséget kötni a 2007-es előre hozott választásokon. Alig hat évvel korábban, 2001-ben a parlamenti választásokon a Baloldali Demokraták Szövetsége (SLD) a szavazatok több mint negyven százalékát tudhatta magáénak, ám a folyamatos botrányok miatt négy évvel később már csak tizenegy százalékot kapott. 2001-ben, a baloldal elsöprő diadalát követően elemzők arról beszéltek, hogy legalább nyolc, de akár tizenkét éven keresztül baloldali kormánya lehet Lengyelországnak. Ekkor a meghatározó értelmiségiek, a véleményformáló publicisták nagy része is az újonnan megalakult baloldali kormányt dicsőítette. Ebben a légkörben minden arra mutatott, hogy a kormányzópárt az összes állami intézményt ellenőrzése alatt tudja tartani, ráadásul vezető politikusai is egyre nagyobb becsvágyat éreztek a hatalom korlátlan gyakorlására. A párton belül megkezdődött a különböző érdekszférák harca, s ennek során mind nyilvánvalóbb lett, hogy Leszek Miller miniszterelnök is egyre nehezebben tud együttműködni a szintén baloldali Aleksander Kwasniewski államfővel.
A Rywin-gate-ként emlegetett botrány volt az első olyan, nyilvánosság elé került parázs, amelyik belobbantotta a kormánypárt botrányhalmazát (állami vezetők megvesztegetése, korrupciós botrányok). Befolyással való visszaélés, illetve közpénzek pártpénzekké mosása is előkerültek, így a kérdéses ügy a 2001–2005 közötti kormányzás szimbólumává vált. Lew Rywin üzletember és filmes producer oly módon akarta kenőpénzekkel és üzleti befolyással módosíttatni a médiatörvényt, hogy az Agora médiabirodalom meg tudja venni a Polsat nevű országos televíziós csatornát. A Polsat átjátszásáért cserébe tizenhét és fél millió dollárt kellett volna fizetni, ám a pénzügyi tranzakciót a botrány kirobbanása miatt már nem hajtották végre.
2003-ban az akkor ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kezdeményezésére parlamenti vizsgálóbizottság elé került a Rywin-gate. 2004 decemberében, még a parlamenti választások előtt, megszületett a jogerős bírósági ítélet: Rywint két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. (Rywint egyébként ma újabb börtönbüntetés fenyegeti egy teljesen más bűncselekmény miatt.) Nemcsak a baloldal lett az ügy nagy vesztese, hanem az állami intézményekbe vetett bizalom is. A társadalom csaknem egy éven keresztül követhette a parlamenti vizsgálóbizottság munkáját, amelyben egyre nőtt az érintett politikusok száma. A 2005-ös választásokon igen alacsony, 41 százalékos részvétel mellett a két nagy jobboldali párt, a konzervatív Jog és Igazságosság, valamint a nemzeti-liberális Polgári Platform (PO) győzedelmeskedett. A PiS 27, a PO 24 százalékot kapott, de mivel a két jobboldali pártnak – elsősorban személyes ambíciók miatt – nem sikerült megegyeznie, a PiS alakíthatott kisebbségi kormányt.
A PiS választási programjának középpontjában a posztkommunista hatalmi elit fölszámolása, valamint a társadalmi esélyegyenlőtlenség és a korrupció megszüntetése állt. Néhány hónappal később a közvetlen elnökválasztást is a PiS jelöltje, Lech Kaczynski nyerte. A kétéves kormányzást először kisebbségi kormány kezdte, majd 2006 elejére világossá vált, hogy a PiS programjában vállalt reformokat így nem lehet végrehajtani. Ekkor már az előre hozott választások elkerülhetetlenségétől volt hangos a sajtó, mi több, azt is latolgatták, hogy Kazimierz Marcinkiewicztől, a PiS akkori kormányfőjétől konstruktív bizalmatlansági indítvány útján fog megválni az ország. A PiS a stabil kormánytöbbség érdekében megkezdte a koalíciós tárgyalásokat a radikális Lengyel Családok Ligájával (LPR) és az Önvédelemmel (SO), ezzel mind a nyugati, mind a hazai sajtónak még nagyobb támadási felületet adott. Ez a koalíció csak egy évig, 2007 nyaráig volt működőképes, Marcinkiewiczet az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski váltotta a kormányfői székben. 2007 nyár közepén a koalíciós feszültségek miatt már maga a miniszterelnök jelentette ki, hogy az előre hozott választások tudnák a legmegnyugtatóbban rendezni Lengyelország politikai helyzetét. Hasonlóan vélekedett az ellenzék is.
A nemzeti-liberális Polgári Platform az akkori közvélemény-kutatások szerint is esélyes volt a választások megnyerésére. Szeptember 7-én, az őszi ülésszak első napján, a várakozásoknak megfelelően, a képviselők kétharmadának támogatásával feloszlatta magát a szejm, s megkezdődött a rövid, 42 napos kampány. Ekkorra a baloldal már Baloldaliak és Demokraták (LiD) néven pártszövetségként készült a választásokra. A volt köztársasági elnök, Aleksander Kwasniewski bejelentette, hogy a háttérből segíti a baloldal összekovácsolását, majd ő lett a LiD kampányarca, végül miniszterelnök-jelöltje is. A pártvezetők nem örültek egyértelműen Kwasniewski visszatérésének, akinek a debütálása is szerencsétlen volt. A kampány kezdetén Kijevben láthatóan ittas állapotban tartott előadást egyetemistáknak. Ezt követően a választások előtt tíz nappal Szczeczinben a párt nagygyűlésén megint részegen tartott beszédet. Míg Kijevben Kwasniewski semmiféle betegséget nem említett, most arról számolt be, hogy néhány hónapja a Fülöp-szigeteken trópusi betegség fertőzte meg, emiatt olyan erős gyógyszereket szed, hogy hatásuk alatt akár ittasnak is tűnhet. Minderről sajtótájékoztatón próbálta biztosítani a kételkedő közvéleményt. Az érdeklődő újságírók kérdésére viszont nem tudta megnevezni sem a betegség, sem a gyógyszerek nevét. Kwasniewski álbetegsége néhány napra tematizálta a kampányt.
A baloldalból végképp kiábrándult szavazók jellemzően a Polgári Platformra voksoltak. A választásokon elért valamivel több, mint tíz százalék a baloldal komoly vereségének számított. Kwasniewski ugyanis végig arról beszélt, hogy húsz százalékra hozza föl a pártot. A párt fő üzenete az volt, hogy a két jobboldali nagypárt nem sokban különbözik egymástól, ezért a LiD a valódi alternatíva. A választási kudarc következtében a LiD szétesett, s ma újból az SLD nevű formáció a legnépszerűbb baloldali párt, amelyik a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a bejutási küszöbön billeg. A pártnak némileg sikerült öszszeszednie magát a tavalyi EP-választásokra, de ettől függetlenül ismét a jobboldal tarolt; 71 százalékot kapott – igaz, alacsony, 24 százalékos részvételi arány mellett. Az előrejelzéseknek megfelelően a kormányzó PO küldhette a legtöbb képviselőt Brüsszelbe: ötvenből huszonöt mandátumot kapott, vagyis 2004-hez képest, amikor tizenöt képviselőjük volt, megkétszerezték képviselőiket. A PiS tizenöt, az SLD hét képviselőt küldhetett az európai fővárosba. Jelzésértékű azonban, hogy a baloldal a kampány során igyekezett kihasználni a két jobboldali párt folyamatos viszálykodását, így a 2005-ös megsemmisítő vereség után eredményesnek mondhatta magát.
A PO és a kormány népszerűsége azóta is töretlen, ráadásul a nemzetközi hitelminősítő és pénzügyi intézetek rendre kiemelik, hogy az Európai Unió tagállamai közül a lengyel gazdaság növekedési üteme volt tavaly a legnagyobb, az idén is hasonló eredmények várhatók. Tavaly szeptemberben a londoni Lombard Street Research a lengyel gazdaságot „Európa fénylő pontjának” nevezte. Donald Tusk miniszterelnök tavaly év végén egyenesen úgy fogalmazott, hogy Lengyelországban nem volt gazdasági válság. – Nemcsak a lengyel, hanem az európai összehasonlító adatok is azt támasztják alá, hogy Lengyelország az egyetlen olyan ország, amelyik a legnehezebb hónapokat recesszió nélkül vészelte át – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a harmadik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a GDP, ami a várakozásokat is meghaladja. Tusk nemcsak a gazdaságpolitika, hanem a külpolitika szintjén is sikereket könyvelhet el. Egyrészt a lengyel katonák a terveknek megfelelően kivonultak Irakból, javultak a lengyel–német kapcsolatok, valamint Jerzy Buzek személyében lengyel elnöke lett az Európai Parlamentnek.
2009 végén a baloldal köztársaságielnök-jelöltet megnevező kongresszusa aligha volt sikeres. A már teljesen lejáratódott Aleksander Kwasniewski tartotta a kongresszus legfontosabb beszédét, amelyben az idei elnökválasztás esélyeit latolgatta. Kwasniewski a show-elemekkel tarkított rendezvényen megemlítette, hogy azt álmodta; baloldali lesz a következő államfő. A közvélemény-kutatások szerint erre esély sincs, de legalább már ismert a baloldali jelölt neve: Jerzy Szmajdzinski, valamint az is, hogy két hajdani kormányfő, Leszek Miller és Józef Oleksy visszatértek a párthoz, hogy segítsék a lengyel baloldal megerősödését. A lengyel baloldal azonban képtelen a megújulásra. Húzónevei már mind lejáratódott politikusok. Így még évekig a két nagy jobboldali párt fogja meghatározni a politikai erőviszonyokat, közte az idei államfőválasztás kimenetelét is.

A szerző jogász