(hova esik Tárnoki néni )

Én nem tudom – mondta Tárnoki néni egy Árpád-sávos nyugdíjasoknak rendezett lakossági fórumon –, hogy az a baloldali büszkeség, ami engem születésem pillanatától kezdve gyötör, kisajátítható-e a pártjukat és az országot cserbenhagyó, nyakó… bocs, nyakló nélkül hazudozó és sikkasztó elvtársainkra, akik a dicső baloldali hagyományok hűtlen kezelésével is vádolhatók.
A hosszú körmondattól kifulladt, és ivott egy kortyot abból a csikóbőrös kulacsból, amit Esztike feléje nyújtott.
– Ez azt jelképezi – emelte magasba a csángó motívumokkal díszített kulacsot –, hogy én baloldaliként is magyar vagyok, magyarnak születtem, s ha lett volna dajkám, aligha hiszem, hogy dán nótát dalolt volna felettem. Ha idegzsábám nem akadályozna, én is a szívemre tenném a kezemet a Himnusz során, mint Gy. F., mert hogy szenvedélyes legyek, ez a kurva ország megérdemli. Néha, amikor elszunyókálok a tévé előtt, titokban arra gondolok, csak Feri meg én vagyunk igazi baloldaliak és igazi magyarok. De az egész el lett cseszve. Ezt minden férfias szenvedély nélkül mondom, mert gondolok a nyomdafestékre is. Most, ha netán azt kérdeznék tőlem, hogy tősgyökeres szocialista szavazóként mit keresek a Jobbik soraiban, a csikóvörös kulaccsal és a tősgyökeres szóval megadtam rá a választ. Jól mondom, Esztike? – nézett dédunokájára.
– Jól – felelte a kislány –, bár nem egészen értem, hogy kerül a csizma az asztalra.
– Sok hozzám hasonló ember unta meg elvtársaink urizálását – folytatta az öreg hölgy –, olyannyira, hogy kész volt átesni a ló túlsó oldalára, bár nem tudom, hogy a Fideszt, bármily képletesen szólva, tekinthetjük-e lónak. Egyszóval kijelenthetem, hogy nemcsak magyar vagyok, de talpig demokrata is, ezért nehezen viselném, ha O. V. egyeduralkodóként, úsztatott koronával kormányozhatna, s nem lenne meg a maga Koppánya, mint István királynak. Természetesen vonakodnék Gy. F.-et Koppánynak tekinteni, hiszen ő a reformok avatott mestere.
– Dédi, dédi! – szólt közbe szelíden Esztike. – Megint elragadott a szenvedély. Kéred az Andaxinodat?
– Kéri a fene! – válaszolt Tárnoki néni. – Tudnia kell minden turulosnak, Álmos-sávosnak és újpogánynak, hogy én nem azért vagyok itt a Jobbik legújabb szavazójaként, mert vonzanak a homofób, rasszista, antiszemita és egyéb, kellően el nem ítélhető érzemények és nézetek, hanem mindösszesen azért, mert ki nem állhatom O. V.-t. Elégedjetek meg annyival, hogy Slota szlovák, én meg magyar vagyok. Bár ezen nincs kedvem senkivel összeveszni. Még veled sem – nézett Esztikére.
– Cavinton, vérnyomáscsökkentő? – kérdezte szolgálatkészen, mint egy jó csapos. – Valeriana? Bár az olyan, mint halottnak a csók.
Tárnoki néni mosolyogva ivott egy korty vizet.
– Én Gy. F. szónoklatain nőttem fel – jelentette ki. – A szenvedélybeszéd nem azt jelenti, hogy megőrültem, sokkal inkább azt, hogy eszemnél vagyok, s kiszámítom minden szavam és gondolatom hatását. – Ne engem félts – nézett Esztikére –, hanem a Jobbik elnökjelölt várományos nagyasszonyát, benne perzsel igazi szenvedély, mosolyogva lángol, s oly nekihevülten csacsog, mint egykor a szüfrazsettek vagy Lendvai Ildikó. Én valójában elszánt, de hideg vagyok, mivel méltó akarok lenni Gy. F.-hez, akinek pulzusa a legszenvedélyesebb igazságbeszéd során sem megy hetven fölé. Ha szlovák lennék, most azt mondanám, dotoho Jan Slota, de mivel, miként mondtam, magyar nótát dalolt a dajka fölöttem: No pasaran!
E felkiáltás után az öreg hölgy utólag összeesett. Hogy a tűzoltók értek-e előbb oda vagy a mentők, én nem tudom…