
origo.hu
TAJ-kártya helyett mobilapp? Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban
Változás a Malév élén. Lemondott Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke, aki augusztus 26-án távozik a posztjáról – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Urbán László azzal indokolta a lemondását, hogy a kinevezése óta eltelt egy hónapban kiderült számára, a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett, és ezért az nem egyeztethető össze az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával. A vagyonkezelő vezérigazgatója tudomásul vette a lemondást. Urbán László utódjáról az MNV később ad felvilágosítást – olvasható a közleményben. A Malév választott testületeinek tagságát, az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot szinte teljes egészében kicserélték a július 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen. Akkor választották öt évre az igazgatóság elnökévé Urbán Lászlót.
Annak ellenére, hogy a légi szállítási piacot kerozin-sokk, pénzügyi válság, a terrortámadásoktól való félelem és az izlandi vulkánkitörések okozta járatkiesések sújtották, a magyar eredetű fapados Wizz Air légitársaság évről évre csaknem húsz százalékkal növelte utasainak létszámát. Ezen belül a magyarországi utasok száma 17 százalékkal, 1,1 millióra nőtt az augusztus elsejét megelőző 12 hónapban – jelentette be tegnap Abrán György, a légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Az elmúlt egy évben az utasforgalom elérte a 8,2 milliót, 2010-re pedig a cég 9,8 millió utassal számol. A Wizz Air teljesítménye meghaladta a cseh CSA 4,7 milliós, a lengyel LOT 3,6 milliós és a magyar Malév 3,2 milliós éves forgalmát.
Az olcsó légicégek magyarországi piacán augusztusban már 55 százalékos részesedése volt a Wizz Airnek, míg a második legnagyobb fapados légitársaság, az easyJet csak 17,3 százalékkal rendelkezett. Sajátos viszonyban van a cég a legnagyobb ferihegyi légitársasággal, a Malévvel. Közismert, hogy a Wizz Air az unióhoz fordult a nemzeti légitársaság visszaállamosítása után. Abrán György úgy magyarázta ezt a lépést, egyenlőtlen versenynek tartják, hogy míg a Malév rendre támogatást kap, és ennek segítségével tud alacsony jegyárakkal piacra lépni, addig a magántulajdonú cég csak magára számíthat. Lapunk kérdésére, hogy a Malévvel kapcsolatban mire számítanak a következő években, a vezérigazgató-helyettes azt mondta, bár az állami cég pénzügyileg gyenge lábakon áll, nem várható, hogy jelentősen csökken a piaci részesedése.
Jövőre is két számjegyű növekedést vár a Wizz Air a magyar piacon – mondta a vezető. A légitársaság teljes flottája jelenleg 34 Airbus A320-as, amellyel 21 országba, 194 útvonalon repül. A cég 1250 főt foglalkoztat, ebből 230-at Magyarországon.
TAJ-kártya helyett mobilapp? Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Lukács Miki barátja halálos betegséggel küzd, Varnus Xavér lezárta élete fontos fejezetét
Ezért jutottak át az iráni rakéták a Vaskupolán – a hiperszonikus fegyverek teljesen átírhatják az erőviszonyokat
Bochkor Gábor is megszólalt a grazi lövöldözés ügyében: „Nem lehet tanácsot adni”
Ezt jól kifundálta Von der Leyen: megtalálta a kiskaput, aminek segítségével kiszúrhat Magyarországgal
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Sokan imádják J.Lo diétáját, végre egy étrend, amit a hétköznapi ember is követhet
Hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló törvény
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Megszűnhet a tajkártya
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.