„Kígyókat melengettünk a keblünkön”

Nem három-négy fős gerillaakció volt a magyar konvoj elleni támadás Afganisztánban, hiszen ötven-száz támadó is lehetett azokban a rejtett lőállásokban, ahonnan tüzeltek a katonáinkra – tudtuk meg Benkő Tibor vezérkari főnöktől. Az altábornagy arról tájékoztatott, hogy a menetoszlopunkra az eddigi információink szerint három különböző lesállásból nyitottak tüzet, és ezeket a fészkeket közel egy kilométer hosszúságú területen alakították ki, mégsem sikerült megtudnia erről előzetesen semmit a felderítőknek. Ennek Benkő Tibor szerint az is oka lehet, hogy a választások közelsége befolyásolja az ellenállás intenzitását, és a megfélemlített lakosság elbizonytalanodott.

Benkő Tibor altábornagy Nyíregyházán született 1955-ben, nős, két leánygyermek apja. Tanulmányait 1975-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola rakéta és tábori tüzér szakán kezdte, majd végzettséget szerzett a leningrádi Kalinyin Tüzér Akadémián, az amerikai Army War College-on, a Szent István Egyetem humán erőforrás menedzsment szakán és a Zrínyi egyetem hadtudományi doktori iskoláján. Katonai vezetői pályafutása 1979-ben Kiskunhalason indult a 36. Páncéltörő Tüzér Ezred szakaszparancsnokaként, majd ütegparancsnok-helyetteseként, itt lett ezred hadműveleti tiszt, és eljutott egészen a páncéltörő ezred parancsnoki székéig. 2001-től a debreceni Bocskai István Könnyű Lövészdandár dandárparancsnoka, majd a székesfehérvári szárazföldi parancsnok helyettese, később megbízott parancsnoka lett. Ezt követően nevezték ki a honvédség szárazföldi parancsnokának, majd összhaderőnemi parancsnokhelyettesnek, illetve összhaderőnemi parancsnoknak. Angolul és oroszul felső fokon beszél, megkapta többek között az Árvízvédelemért Szolgálati jelet, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, az ’56-os Hűség a Hazához Érdemkeresztet, a Babérkoszorúval Ékesített Szolgálati Érdemjelet és a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.

Jelenleg az Állami Egészségügyi Központban beszélgetünk, nemrég látogatta meg az Afganisztánban súlyosan megsebesült, kómában fekvő Kolozsvári Györgyöt. Milyen állapotban van a zászlós úr?
– Sajnos továbbra is nagyon súlyos, kimondottan kritikus állapotban van. Folyamatos nővéri szolgálat van mellette, az orvosok mindent megtesznek, hogy megpróbálják visszahozni. A szakemberek tehát nem adták fel a reményt. A kórházban találkoztam a zászlós úr feleségével is, aki folyamatosan a férje mellett van, ő is bízik benne, hogy lesz visszatérés ebből az állapotából, ahogyan mi is.
– Dani Fruzsina szerződéses orvos főhadnagy az elhunyt bajtársának, Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagynak szóló katonai tiszteletadás után többek között azt mondta az Afganisztánban történt támadásról, hogy a hajnali indulásuk után rádión jelzést kaptak az ellenséges harci tevékenységről. Ezt követően pedig azonnal meghallotta a robbanást. Miért ilyen későn szóltak nekik?
– A támadás egy olyan konvojt ért el, amelynek első autóiban felderítők ültek, utánuk pedig a menetoszlop első része haladt, amely öt autóból állt. Az orvos a negyedik terepjáróban ült négy társával együtt. Amikor a riasztást kapták a vezérjárműből, akkor a konvoj első fele már bent volt a tűzzónában. Az első járművekben ülő felderítők tehát csak akkor vették észre, hogy ellenállók vannak a környéken, amikor már lőttek a katonáinkra. Ilyen esetben már nincs lehetőség arra, hogy megforduljanak az autók, ezért azt a parancsot kapták, hogy gyorsítsanak, amennyire csak tudnak, hogy kijussanak a veszélyes övezetből. A támadás helyszínétől három-öt kilométerre volt lehetősége megállni a katonáink első csoportjának, és a konvoj szétszakadt. A menetoszlop első fele kimenekült a tűz alá vett területről, a második fele pedig visszafordult a magyar tábor irányába.
– Ezek szerint a magyar táborba a konvoj indulásakor, vagy azelőtt nem érkezett olyan információ, hogy bármiféle ellenállásra, vagy támadásra lehet számítani út- közben?
– Amikor a konvoj elindult, még semmilyen információ nem volt erről. A helyszínről azonban természetesen rögtön értesítették a mieink a tábort, hogy azonnal mozgósítsák a gyorsreagálású erőket (QRF), és indítsák a helyszínre. Ezek a katonák nemsokára oda is értek, és kimenekítették a tartományi újjáépítő csoportunk tagjait.
– Mekkora ellenállással találkoztak a gyorsreagálású erők a helyszínen?
– Nem tudjuk pontosan. Ennek a kivizsgálása is most folyik. Ami biztos, hogy nem három-négy fős gerillaakcióról volt szó, hanem ötven-száz támadó is lehetett az út melletti rejtett lőállásokban. A konvojunkra az eddigi információink szerint három különböző lesállásból nyitottak tüzet, és ezeket a fészkeket közel egy kilométer hosszúságú területen alakították ki.
– Meddig tartott a harc az ellenállókkal, kik vettek részt ebben, és sikerült-e valakit elfogni a támadók közül?
– Először a magyar gyorsreagálású erők érkeztek a helyszínre, de természetesen a magyar konvojt kísérő biztosító erők is felvették a harcot. Azonnal tüzelőállást foglaltak és biztosították ezt a terepszakaszt. Amikor megérkezett az erősítés, a járműveinket el lehetett kezdeni kivonni a tűzzónából. A harcok azonban egészen estig tartottak a közben megérkező német katonák és az afgán nemzeti hadsereg (ANA) közreműködésével. Jelenleg nincs információnk arról, hogy sikerült-e valakit is elfogni a támadók közül.
– Ezen a területen rendszeresen incidensek voltak az utóbbi időkben. Múlt hétfőn ráadásul közel ötven-száz főt gyűjtöttek össze a hegyoldalakon a tálibok. Hogyan lehetséges az, hogy erről sem a német, sem a magyar felderítőktől, de még az afgán hadsereg vagy rendőrség egységeitől sem érkezett információ?
– Tekintettel arra, hogy ellenséges műveleti területről van szó, ismertük az említett mozgást, és ennek megfelelő rendszabályokat alkalmaztunk. A lesállásról azonban nem volt tudomásunk. Meggyőződésem, hogy a választások közelsége befolyásolja az ellenállás intenzitását. A megfélemlített lakosság elbizonytalanodott, a közeljövőben fel kell készülnünk a feszültségek fokozódására Baglán tartományban.
– Szó volt arról, hogy magyar helikoptereket vihetnénk a térségbe, amelyekkel az afgánok oktatása mellett egy korszerűsítést követően a kinti alakulataink mozgását is támogathatnánk. Egy helikopterekkel támogatott konvojt ugyanis lényegesen kisebb eséllyel lehet megtámadni a hegyoldalakból. Van esélye egy ilyen programnak?
– Elméletileg a legnagyobb biztosítást valóban egy helikopteres támogatás ad egy közúti menetoszlopnak, bár egyben fel is hívja a figyelmet a konvojra. Augusztus 23-án azonban, amikor a rajtaütés történt, alkalmatlan volt az időjárás a repülésre, tehát hiába lettek volna helikoptereink a táborban, azok nem lettek volna képesek felszállni. Sajnos Afganisztánban a szélsőséges időjárási, légköri és terepviszonyok igen bonyolulttá teszik a repülést. Az viszont igaz, hogy a szövetséges erőknek komoly igényük van újabb helikopterek alkalmazására. A helikopterprogramra tehát van esély, egy légi kiképző és támogató csoportunk (Air Mentor Team) már ki is utazott Kabulba, hogy részt vegyen a Mi–35-ös helikopterek pilótáinak és üzemeltetőinek oktatásában. Mazari-Sarifban már szintén kint van egy kisebb egységünk, amely a Mi–17-es helikopterek kezelésének oktatását készíti elő. A vilniusi felajánlás alapján pedig több nemzet részvételével 2012-ben nemcsak személyi állománynyal, hanem technikai eszközzel is részt veszünk a feladatban.
– Közben azonban a választások miatt a szövetségesek az eddigi legnagyobb offenzívájukra készülnek, a magyar tartományi újjáépítési csoport mandátumát pedig fél évre meghosszabbítottuk. Milyen intézkedéseket lehet tenni, hogy a PRT helikopterbiztosítás nélkül, egy völgykatlanba zárva, nem kifejezetten harcoló alakulatként biztonsággal el tudja látni a feladatát?
– A magyarok a NATO szövetségi rendszerében szövetségi parancsnokság alárendeltségében dolgoznak. A PRT tehát az afgán műveleti területen nem elsősorban a nemzeti, hazai irányítás rendszerében, hanem az északi régió parancsnokságának fennhatósága alatt tevékenykedik. Arra kell törekednünk, hogy a feladatainkhoz sokkal intenzívebb segítséget vehessünk igénybe. Meggyőződésem, hogy ezt a szövetséges parancsnokság vezetői figyelembe veszik, és mindig megfelelő segítséget nyújtanak majd az adott feladatokhoz.
– Afganisztánban szolgál különleges műveleti egységünk, amely szinte nap mint nap részt vesz direkt akciókban. Tevékenykednek az ázsiai országban olyan kiképző egységeink, amelyek az afgán hadsereg alakulataival együtt szintén bekapcsolódnak harci cselekményekbe. Hogy lehet az, hogy éppen az elvileg sokkal veszélytelenebb újjáépítési csoportunkban haltak meg a misszió eddigi magyar áldozatai?
– Talán erre az a magyarázat, hogy akik közvetlen harci cselekményekben vesznek részt, arra is fel vannak készülve, hogy saját bajtársaikat bármikor támadás érheti, ezért állandóan figyelnek arra, miként tudják egymást megvédeni, hogyan tudnak egymásnak fedezetet biztosítani. A két tűzszerészünk, Kovács Gyula és Nemes Krisztián hősi halála után én vizsgáltam ki személyesen a történteket. Általánosságban megállapítható, hogy a tűzszerészeink a PRT állományával együtt a civil kapcsolatépítő feladatukból adódóan jó szándékkal közeledtek a helyiekhez. A halálokat tehát nem szakmai mulasztás okozta, hanem elsősorban az, hogy bizalommal, segítő szándékkal viseltettek a térségben élők iránt, ami sajnos nemegyszer a visszájára fordult. Előfordult tehát, hogy kígyókat melengettünk a keblünkön.
– Ha ennyire eldurvult a helyzet, nem kellene felhagynunk a humanitárius, civil, újjáépítő programokkal?
– A választásokig biztos, hogy maradnunk kell a PRT-vel Puli-Humriban. Az viszont, hogy ezt felváltjuk-e a későbbiekben más tevékenységgel, nem a katonák dolga eldönteni. A mi teendőnk az, hogy az adott feladatra úgy válogassuk ki, készítsük fel és szereljük fel a katonáinkat, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudjuk garantálni a biztonságukat.
– Ha már a katonák felszerelésénél tartunk, miért tároljuk a BTR–80A típusú harci járműveket, és komolyabb páncélvédettség nélküli Mercedes terepjárókat a magyar táborban, ha ezeket csak korlátozottan tudják használni a katonáink?
– Ezeknek az eszközöknek is megvan a szerepük a misszióban, még ha vannak is korszerűbb járműveink Puli-Humriban. A BTR a mozgásokhoz valóban korlátozottan alkalmazható az adott terepen, hiszen a Humvee vagy a Cougar járműveink gyorsabbak és páncélzatukban is erősebbek ennél az eszköznél. Nagyon jó szolgálatot nyújthat viszont a tábor védelmében, hiszen nagy tűzerővel rendelkezik. A páncélozott Toyotáink beszerzése viszont folyamatos, augusztusban nyolcat sikerült vásárolni a miszsziónak, ebből négyet a PRT kapott meg, négyet más egységeink. Arra törekszünk, hogy felszerelésben, technikai eszközben és anyagi készletben mindent biztosítsunk, ami fokozza a katonáink biztonságát, és még hatékonyabbá kívánjuk tenni a honvédeink tűztevékenységét is.
– Az egyik pilóta nélküli felderítő repülőgépünket is elvesztették a katonáink, pedig súlyos összegekért szereztük be Izraelből. Kivizsgálják, hogy az adófizetők pénzén vásárolt eszköz hogy vesztette el a használóival a kapcsolatot?
– Folyamatosan egyeztetünk ezeknek a felderítő eszközöknek az alkalmazhatóságáról, illetve a lehető legjobb berendezések beszerzéséről. A pilóta nélküli felderítő repülőgépeinkkel valóban vannak gondok, befolyásolják a használatukat például a szélsőséges időjárási viszonyok. Ugyanakkor a tálibok is sok esetben a legkorszerűbb eszközöket alkalmazzák, valószínűleg így fordulhatott elő, hogy az egyik ilyen gépünkben kárt tudtak tenni. Ez viszont így van, amióta harcászat van a világon, mindig mindennek megtalálják, kifejlesztik az ellenszerét.
– Úgy tudjuk, hogy ősszel újabb letartóztatások várhatók a tisztek körében a Honvédelmi Minisztériumban kirobbant korrupciós botránnyal kapcsolatban. Lehet, hogy ezzel végleg lezárulhat a honvédség legnehezebb korszaka?
– A korrupciós ügyeket a katonai ügyészség vizsgálja, így azokról nincs információm. Azt szeretném, ha minél előbb kivethetnénk magunk közül azokat az embereket, akik nem méltók az egyenruha viselésére. A katonák zöme ugyanis lelkiismeretesen, becsületesen végzi a munkáját. Előttünk azok példája kell, hogy lebegjen, akik akár az életüket áldozzák a Magyar Köztársaságért, a hazáért. Nem lehet senkinek egy mákszemnyi joga sem, hogy ezt a katonák által kiharcolt megbecsülést besározza.