Szükségállapotot rendeltek el az új-zélandi Christchurch városában, amelyet helyi idő szerint szombat hajnalban a Richter-skála szerint 7,1-es – amerikai mérések szerint 7,4-es – erősségű földrengés sújtott. Csodával határos módon a csapásnak nincs halálos áldozata, de többen megsérültek – adta hírül az AFP. A rengés epicentruma a várostól húsz kilométerre nyugatra volt, de Christchurch épületei úgy hajladoztak, mint a fák a szélben. A 400 ezer embernek otthont adó város legtöbb épülete már földrengésbiztos, ezért ezek állva maradtak, de nagyon sok megrongálódott közülük. A régi építésű házak közül kilencven leomlott, vagy a súlyos károsodások miatt le kell bontani. Utak és hidak is megrongálódtak. Az eltört gázvezetékek miatt tüzek keletkeztek, és sok helyütt egy ideig szünetelt az áramszolgáltatás is. A magas épületekről aláhulló törmelékek nagyon sok ember halálát vagy súlyos sérülését okozhatták volna, de a föld hajnalban mozdult meg, amikor még üresek az utcák. Mindössze két járókelőt sebeztek meg súlyosan a lezuhanó faldarabok és üvegtörmelékek, s néhány könynyebb sérülésről is tudnak. A károk felmérése még tart, de becslések szerint elérhetik a másfél milliárd amerikai dollárt.
Jól van a Christchurchben élő 350-400 magyar, egyikük, Dombay Helga a Hír TV-nek telefonon elmondta, senki nem sérült meg közülük. „Döbbenetesen fegyelmezetten reagáltak az emberek. Köztudomású, hogy egy törésvonalon él a város, és sok a kis földrengés. Mindenki tette a dolgát azonnal. Megnyitották az összes szükséges segélyhelyet, mindenki tudta, hogy kik azok a szomszédai, akiket meg kell nézni. De mindamellett, hogy pánik nem volt, iszonyúan félelmetes volt a helyzet” – fogalmazott Dombay Helga. A hatóságok újabb nagy erejű földmozgásra számítanak, a tengerparti területek egy részét a szökőárveszély miatt kiürítették. Megsérült a mocsárra épült település ivóvízhálózata, a fertőzésveszély miatt sok helyen szünetel az ellátás. A város üzleti negyedét a veszélyessé vált épületek miatt lezárták. Több száz rendőr ügyel a rendre, a helyiek szerint túlzók voltak a fosztogatásról szóló sajtóbeszámolók.
„A világon mindenhol vannak ilyenkor emberek, akik megpróbálnak ügyeskedni, pillanatok alatt az utcán volt a rendőrség, s nem tudunk semmilyen komoly incidensről. Itt a rendőrt tisztelik. Tehát a puszta megjelenése elegendő ahhoz, hogy fiatal gyerekek pillanatok alatt eltűnjenek egy ilyen helyszínről” – jegyezte meg a magyar hölgy.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb földrengése tavaly júliusban volt Új-Zélandon, a 7,8-es erősségű földmozgás miatt a Déli-sziget harminc centiméterrel közelebb került Ausztráliához. A mostanihoz hasonló erejű mozgást utoljára 1968-ban mértek, akkor hárman haltak meg a csapás miatt.

Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett