Aggodalom az In-Kal miatt

2010. 12. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmilyen módon nem támogatjuk az In-Kal Security jelenlétét Ferihegyen, mivel ez olyan látszatot kelt, mintha a biztonsági terület lenne a következő, amit a Budapest Airport Zrt. mint üzemeltető az alaptevékenységéből ki szeretne szervezni – jelentette ki a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) elnöke. Kovács Zoltán elmondta, szakmai alapon azért ellenzik a kiszervezést, mivel a nemzetközi légi közlekedést szabályozó jogszabályok előírják: biztonsági díjat csak az a repülőteret üzemeltető cég szedhet az utasoktól, amely azt a biztonság személyi és tárgyi feltételeire fordítja. – Az utasoktól beszedett díjból így csak az üzemeltető szakmai tevékenysége és a hatóságok munkája finanszírozható – tette hozzá.
Megjegyezte azt is, a Budapest Airport mint üzemeltető a repülőtér őrzés-védelmét törvények alapján olyan jogosítványokkal látja el, amilyenek más, részben magáncégnél nincsenek. – Olyan fegyvereket használnak, amelyet senki más a rendvédelmi szerveken kívül. Ha kiszerveznék a területet, akkor ilyen lehetőség kerülhetne egy magáncég, akár az In-Kal Security kezébe – fogalmozott Kovács Zoltán. Az RDSZSZ elnöke amiatt is ellenezné az újabb kiszervezéseket, mert az eddigi privatizációk minden esetben az állam és a munkavállalók kárára történtek.
Kovács Zoltán rámutatott arra is, örül Riz Levente (Fidesz) törvénymódosító javaslatának, amely szakmailag megalapozott módon az üzemeltető tevékenységei között tartaná a biztonsági területet.
Mint azt megírtuk, a közelmúltban megfigyelési botrányba keveredett In-Kal Security december elsejétől kapott megbízást a Budapest Airport Zrt.-től a nemzetközi légikikötő egyes biztonsági feladatainak ellátására. A cég azonban
könnyen kiszorulhat Ferihegyről, ha az Országgyűlés megszavazza Riz Levente törvénymódosító indítványát. Ennek elfogadása esetén ugyanis a Budapest Airport csak saját biztonsági szolgálattal vagy biztonsági őrséggel láthatja el a légi közlekedés védelmével kapcsolatos feladatokat, vagy e feladatok ellátásával kizárólag a rendőrséget bízhatja meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.