Káosz és rend

Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyar irodalom című vaskos kötet a kezdetektől napjainkig tekinti át a hazai literatúra történetét. A szerzők (Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza, Schein Gábor, Szilágyi Márton és Vaderna Gábor) az elméleti kísérletezéssel szemben láthatóan a használhatóság szempontját részesítették előnyben. Jóllehet a hazai irodalomtudományban és az egyetemi oktatásban az utóbbi két évtizedben szinte megbélyegzővé vált a kánon rögzítésének vádja, a könyv alkotói megértették az olvasóknak azt a természetes igényét, hogy szükség van olyan kézikönyvekre, amelyek a nemzeti kulturális hagyomány átfogó összefoglalását nyújtják.
A szerkesztői előszó egyértelművé teszi, hogy maguk a szerzők is tisztában voltak azzal, hogy a hazai irodalom olyan szintézisét nyújtani, amelyben minden jelentős alkotó és irodalmi jelenség szerepel, eleve képtelen vállalkozás, ezért nem is vágtak bele ilyen kétes értékű kalandba. Ugyanakkor láthatóan azt is felmérték: az eredendően töredékes szerkezet alkalmatlan arra, hogy az érdeklődő olvasót a magyar irodalom tanulmányozásába bevezesse. A speciális problémákat tárgyaló tanulmányköteteknek persze megvan a maguk haszna – elsősorban azok számára, akik a hazai irodalom történetét már avatott módon ismerik. Az egyetemi hallgatóság és a szélesebb olvasóközönség azonban aligha képes tájékozódni a részproblémák sokasága között, s átfogó kép helyett csupán az áttekinthetetlenség kaotikus élménye marad számára, ami ahelyett, hogy olvasásra sarkallná az érdeklődőt, inkább elveszi a kedvét.
A Magyar irodalom című kötet egyik legnagyobb erénye, hogy szerzőgárdája az átfogó elbeszélés „hagyományosabb” stratégiáját választva éppen az önálló tájékozódáshoz adott iránytűt olvasóinak. Bár nem ringatják a velük utazókat a tökéletesen objektív igazság megismerésének hamis illúziójába, saját előfeltevéseiket és preferenciáikat vállalva előadják a magyar irodalom egyik lehetséges történetét, amit körültekintő érveléssel támasztanak alá. Az a vezérfonal, amelyet választottak – a műnemek és műfajok alakulástörténete –, alkalmas arra, hogy ideológiai értékítéletek helyett a művek esztétikai megközelítését állítsa előtérbe.
A magyar irodalom történetének egyetlen, mindenre kiterjedő összefoglalásáról szőtt hamis ábrándokat a különböző szempontokat választó átfogó irodalomtörténetek kezdhetik ki, amelyeknek egymás melletti léte alapozza meg irodalmi kultúránk plurális felfogását. Ha majd három-négy egyaránt összefoglaló igényű, de különböző megközelítésű kortárs irodalomtörténeti kézikönyvbe egyaránt belelapozhatunk, akkor segíti majd hozzá igazán a hazai irodalomtudomány az olvasókat ahhoz, hogy a honi literatúráról átfogó, mégis nyitott, egyben saját képet alkothassanak. Az Akadémiai Kiadónál megjelent kötetet így akár felszólításként is értékelheti a hazai szaktudomány. E kezdeményező vállalkozás magas szakmai színvonala garantálni látszik e reménybeli nemes versengés nívóját is.
(Magyar irodalom. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 6800 forint)