Előadásaiban, publikációiban évek óta felhívja a figyelmet a világban zajló kedvezőtlen folyamatokra. Ha a tendenciák nem változnak meg, milyen lehet az élet néhány évtized múlva Magyarországon és egyáltalán a földön?
– Szinte lehetetlen erre választ adni. Aki ilyen hosszú időre előre mer jelezni, az próféta. Lehet sokkal szerényebb az élet, lehetünk majd atomháború után, és persze az is lehet, hogy úrrá leszünk az előttünk tornyosuló gondokon.
– Nem jóslatot várok öntől, pusztán az érdekelne, hogy a múltból és a jelenből milyen, a jövőre vonatkozó következtetéseket lehet levonni?
– A világ annyira sok elemű rendszer, hogy még a benne zajló folyamatok kezdeti paramétereit is lehetetlen meghatározni, így pedig nehéz a jövőről beszélni. Azt azonban el lehet mondani, hogy ha ez a modell folytatódik, ha az energiaigényünket olyan forrásokból akarjuk kielégíteni, amelyek mennyisége véges és kitermelésük nem fokozható tovább, illetve amelyekhez a hozzáférés egyre nehezebbé válik, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. A baj ugyanis nem az, hogy egyszer elfogy az olaj, hanem az, hogy nem tudunk annyit kiszedni a földből, amennyi időarányosan kellene. Ha pedig az igényeket nem tudjuk fedezni, onnantól árnövekedés indul és ellátási nehézségek lesznek. A legnagyobb probléma pedig az, hogy sokan nem értik, miről van szó, pedig egyre nyilvánvalóbbak a jelek.
– Mit kellene megértenie a döntéshozóknak?
– Azt, hogy abban a pillanatban, amikor az igény elszakad a termeléstől, ha nem tudunk annyi energiát előállítani, mint amennyire szükség lenne, akkor nemcsak vége a gazdasági fejlődésnek, de válsághelyzetek sorozata indul el. A helyzet pedig az, hogy már most is olajválság van. James Schlesinger, Carter amerikai elnök energiaügyi minisztere egy konferencián a közelmúltban elismerte, hogy miután hat év óta nem növekszik az olajkitermelés, így a vita eldőlt. Elértük a kitermelési csúcsot. Ez mostantól nem egy elmélet, hanem a valóság. Sokan azt hiszik, hogy mehet így tovább, de ez egy álom. Álomvilágban előállított energiával pedig nem működik a társadalom.
– Sokan élnek még álomvilágban?
– Szerencsére egyre kevesebben. Előrejelzéseikben évről évre még azok is csökkentik az olajkitermelés növekedési ütemét, akik nem merik bevallani, hogy elértük a kitermelési csúcsot. Olyanok is, mint az amerikai energiaügyi minisztérium vagy a Nemzetközi Energia Ügynökség, egyre kevesebb olajjal számoló jövőképet vázolnak fel. Persze akadnak még, akik bíznak a csodában, és remélik, hogy egyszer újra növelni lehet az olajkitermelést.
– Ön szerint lehet?
– Az utóbbi években több tucat katonai tanulmány jelent meg az olajválsággal kapcsolatos veszélyekről. Az amerikai és a német hadsereg, az új-zélandi kormányzat mind egyre komolyabb bajokról ír. Fogalmam sincs, miben hisz az, aki másként látja a helyzetet. A fizikai tények, az új mezők felfedezésének adatai is azt bizonyítják, hogy az olajkitermelést nem lehet tovább növelni.
– Említette, hogy sok olaj van még a föld mélyén, akkor mégis mi az oka annak, hogy válságról beszélnek?
– Az ember is csak olyan, mint a legtöbb lény az evolúció során, amit a legkönnyebb, azt fedezi fel, és azt meríti ki először. Így viselkedtünk az olajmezőkkel is. A legnagyobbakat tártuk fel elsőként, és közülük is azokat termeltük ki a leghamarabb, amelyek a földfelszínhez a legközelebb voltak. Most azonban már mélyebbre kell ásni, és manapság már olyan mezőket is ki kell termelni, amelyek nem olyanok, mint egy tartály, hanem leginkább a szivacshoz tudnám hasonlítani őket. Ezekben is benne van az olaj, csak ki kell facsarni belőlük, ez azonban nehezebb, több energiát igényel, így a folyamat költségesebb.
– Mi a helyzet a többi ősmaradványi energiahordozóval, a szénnel és a földgázzal?
– Az olajjal kapcsolatos történet igaz a földgázra és a szénre is, csak esetükben néhány évvel később van a kitermelési csúcs. Talán tíz, maximum húsz év múlva, de egészen biztos, hogy ott is bekövetkezik a válság. A földgáz esetében is igaz ugyanis, hogy a nagy és könnyen elérhető mezőket termeljük ki először, és most már olyan lelőhelyeket is meg kellett nyitni, amelyek szintén szivacsként működnek. Innen csak költséges, repesztéses technikával lehet kinyerni a földgázt.
– Ez hogy működik?
– Lefúrnak függőleges irányban, a földben pedig vízszintesen lyukakat alakítanak ki, és ezekbe nagy nyomású vizet juttatnak. Ez megrepeszti a kőzeteket, és így jön fel a gáz. Ez a módszer költséges, és ráadásul ezek a kutak gyorsan kimerülnek.
– Mennyivel drágább ez a technológia?
– Amerikai kutatók számításai szerint tartósan termelve körülbelül háromszor akkora áron térülne meg, mint amennyibe most a gáz kerül. A baj azonban az, hogy ha a GDP tíz százalékát energiára költik, az válságot eredményez. Így volt ez 1973-ban, 1979-ben és most is. A világgazdaság nem tud működni olyan földgázzal és olajjal, amelyet szivacsos mezőből kell kitermelni, mert így a GDP több mint tíz százalékát kellene energiára költeni.
– Hová vezethet az, ha az ősmaradványi energiahordozók kitermelése nem fedezi a növekvő igényeket?
– Elszabadulnak az árak, legalábbis addig, amíg szabadpiac van. A német hadsereg egyik közelmúltban készült tanulmánya viszont pontosan azt feszegeti, hogy ha a helyzet tovább romlik, akkor megszűnik az energiahordozók szabadpiaca. Ugyancsak a Bundeswehr-tanulmány jegyezte meg, hogy a jövőben növekedni fog az olaj szerepe a nemzetközi kapcsolatok kialakításában, vagyis a diplomácia az energiahordozók köré csoportosul. Az olajexportáló országok saját céljaik akár agresszív megvalósítását is megkezdhetik. A tanulmány szerint nem elképzelhetetlen a tervgazdaság részleges újjáéledése sem, és összeomolhat a globális gazdaság. A jelentés kérdésessé teszi, hogy a demokratikus berendezkedés képes lesz-e ezt túlélni zavargások és háborúk nélkül.
– Miként lehet szemléltetni, hogy most mekkora energiát emésztünk fel?
– Egy magyar ember naponta átlagosan több mint 80 kilowattóra energiát fogyaszt, miközben két kezével ennek nyolcvanad részét tudná megtermelni. Más szóval nyolcvan energiarabszolgát foglalkoztatunk. Az Egyesült Államokban ez a szám kétszáz, míg Banglades esetében tíz.
– Mikorra várható, hogy komoly energiahiány lép fel a világban?
– Ez rövid időn belül bekövetkezhet. A 2008-as válság miatt egy kicsit visszaesett a fogyasztás, és Kína energiaéhsége sem volt még akkora, mint most. E két dolognak olyan tovagyűrűző hatásai voltak, hogy emiatt egyelőre nincs baj az ellátással. Ha azonban megint elindul egy komolyabb gazdasági növekedés a világban, akkor a kitermelés nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel.
– Mely országok jelenthetnek veszélyt az energiaellátásra?
– India, Kína és Brazília komoly kockázatot jelentenek, ugyanis mindhárom állam gyors ütemben fejlődik. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzései szerint a kínai gazdaság körülbelül 9 százalékkal növekszik majd a következő három évben. Ehhez pedig hasonló nagyságrendű energiafogyasztás-növekedés társul.
– Mit jelent ez Kína esetében?
– A távol-keleti ország 1990 óta vesz külföldről olajat, és húsz év alatt nulláról 5 millió hordóra növelte a napi importját. Ez hatalmas mennyiség, mert a földön a napi olajkitermelés 84 millió hordó. Emellett Kína szén- és földgázigénye is folyamatosan növekszik, utóbbi ráadásul gyorsabban, mint az olaj esetében tapasztalható.
– Miként lehetséges, hogy Kína a hatalmas készletei ellenére szenet importál?
– A hazai kitermelés csak azt fedezi, amit fogyasztanak, tartalékaikat már vásárolt szénből növelik. Mivel Kína szénfogyasztása növekszik, így négyhavi szükségleteinek megfelelő tartalékát is folyamatosan növelnie kell. Elgondolkodtató, hogy amit Kína ebből a célból megvett, az a világ szénkitermelésének 11 százaléka. Mi lesz itt akkor, ha a kínaiak elkezdenek komolyan szenet vásárolni? Nyilvánvalóan összeomolhat a szénpiac. Hasonló a helyzet a földgázzal is, Kína felé gombamód szaporodnak a vezetékek. Ha Európa nem vigyáz, akkor Kína az összes orosz gázt elviszi az öreg kontinens elől, és még elég sem lesz neki.
– Ez pedig nem jönne jól Magyarországnak sem…
– Valóban, hiszen a földgázszükségleteinket orosz gázból fedezzük. Éppen ezért nem arra lenne szükség, hogy ugyanattól a csaptól öt csövön keresztül hozzuk a vizet. El kellene kezdeni csökkenteni a földgázfüggésünket, ami egyébként Európában kimagasló.
– Hogyan lehetne elkerülni a közelgő összeomlást?
– A szakemberek már a hetvenes években tettek egy sor javaslatot. Leírták, hogy hatékonyabbá kell tenni az ipart és a mezőgazdaságot. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ne úgy termeljünk élelmiszert, hogy a föld húsz év után halott legyen. A termőföld ugyanis nem adottság, hanem érték, amire vigyázni kell. Persze eddig ezt nem tartottuk szem előtt, így megszűnt az országot ellátni képes mezőgazdaság, és helyette iparszerű élelemtermelés zajlik. A föld emiatt tizenhétszer gyorsabban pusztul, mint ahogy regenerálódik. Olyan komplett rendszereket kell tehát kidolgozni, amelyek élelmiszert termelnek, ahol a mezőgazdaság hulladékából és alternatív forrásokból energiát lehet előállítani, amely megélhetést ad a helyieknek, és helyreállítja az egykoron működő tájat, tagolt tájszerkezetet alakít ki. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon a tájszerkezet négy százaléka emlékeztet az eredetire, és az ökológiai rendszer mégis működik. Egy ökológus szerint ez az egyik legnagyobb bizonyíték Isten létezésére. Végül nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiára is.
– A megújuló energiával teljes mértékben ki lehet váltani az ősmaradványi energiahordozókat?
– Szó sincs róla, hiszen a megújuló energia gyártása ősmaradványi forrásokon alapul. Elég csak arra gondolni, hogy ha nem lennének gázerőművek, akkor senki nem tudná szabályozni a szélturbinákat. Ezek ugyanis csak akkor üzemelnek, ha fúj a szél, a stabil villanyellátáshoz azonban kellenek a gázerőművek. Nagy kérdés az is, hogy ha kiapadnak az ősmaradványi energiahordozók, akkor a környezetbarát energiát előállító berendezéseket el tudják-e látni alkatrészekkel. Ráadásul részletes számítások bizonyítják, hogy egyelőre még a fogyasztás bővülését sem tudjuk megújuló energiával fedezni.
– Az ősmaradványi energiahordozók felhasználása kapcsán sok szó esik a globális felmelegedésről. Sokan azonban ezt a problémát mintha nem vennék komolyan, mondván, néhány fokos átlaghőmérséklet-emelkedés nem a világ. Tényleg csak erről lenne szó?
– Sokan elbagatellizálják a problémát, ami kérdéseket vet fel. Számukra nem nyilvánvaló, hogy özönvízszerű esők vannak, hogy egyik nap mínusz 21 Celsius-fok van, míg másnap már 17, de pluszban? Az ilyen kilengések gyakorisága ráadásul folyamatosan növekszik. Ami pedig a 2,5–5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedést illeti, lehet, hogy mi ki fogjuk bírni, de egyes fajok nem biztos. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy átlaghőmérséklet-emelkedésről van szó, így az érték helyenként változhat. Nyári napokon akár 50 Celsius-fokot is mérhetünk majd a Kárpát-medencében.
– A hőmérséklet-emelkedésnek milyen további következményei lesznek?
– A légkör gyorsan veszi fel az energiát, míg az óceánok lassabban, mivel négyszer nagyobb a hőkapacitásuk. A kettő közötti hőmérséklet-különbség így nő, emiatt megváltoznak az éghajlatot alakító szél-, párolgási és egyéb viszonyok. A szélsőséges időjárási események, a viharok, az özönvízszerű esőzések egyre gyakoribbak lesznek, ez már látszik is. Májusban Magyarországon két hét alatt 300 milliméter eső esett, erre még nem nagyon volt példa. Ezek olyan jelek, amelyekből érteni kell.
– Hallani arról is, hogy ha tovább emelkedik a hőmérséklet, akkor Szibériában a még jórészt fagyott föld alól metán szabadulhat ki. Ez mekkora fenyegetést jelent?
– Ezt ember nem tudja megmondani, de az biztos, hogy a metán már most is szivárog a jégből. Ha azonban ez tényleg olyan erős üvegházhatású gáz, mint ahogy mondják, akkor tovább szaporodna a szélsőséges időjárási események száma. Van, aki ebben a témában is optimistább. Neki legyen igaza.
– Ön sokat bírálja a fogyasztói társadalmat is. Miért?
– Az évszázadokig fennálló szerves kultúrát olyanra cseréltük le, ahol a kölcsönös nagylelkűséget és egymásra utaltságot felváltotta a pénz. A pénz mögött pedig energia áll. Ma minden szolgáltatást meg lehet venni, és így nincs szükség a másikra, és nincs szükség a közösségekre sem. Pedig, amíg nem építünk közösségeket, addig nincs esélyünk a túlélésre. Közösséget építeni viszont sokkal nehezebb, mert manapság az emberek az elmúlt évtizedek hatására szinte képtelenek az együttműködésre.
– Sötét jövőképet fest a világ elé. Mégis miben reménykedhetünk?
– Az én világom nem sötét, hanem a helyén kezeli a korlátos rendszerből adódó veszélyeket, és felhívja mindenki figyelmét arra, hogy ez nem tartható fenn sokáig. Óriási veszélyek leselkednek ránk. Lassan hétmilliárd ember él a földön, és hamarosan már nem a társadalom fenntartása, hanem az élelem biztosítása lehet a probléma. Lassan csak az alapvető szükségletek kielégítése lebeghet a szemünk előtt, de ahhoz összefogásra van szükség. Nem holnap, hanem most. Ennek azonban nem látom a jeleit. A nyugati világ végtelenül önző, és az egész bolygót a saját képére formálja. A médiabirodalom irányítói nyertek, most már falun is ugyanazt a néhány tucat csatornát lehet nézni, mint a városban. Ugyanúgy bevásárlóközpontba jár a falusi is, és tuja van a kertjében, nem élelmiszernövény. Ha pedig a vidéki emberek is elhiszik, hogy így lehet élni, akkor lesz igazán sötét a jövő. Erre a vidékre nem lehet építeni, ekkor ez az ország halott. Ahhoz, hogy újraéleszszük, új vidékfejlesztésre és új közösségekre van szükség, emellett lokális élelem és energia kell, valamint rendszerbe foglalt megújuló energiás beruházások kellenek. Ez az egyetlen esélyünk.
origo.hu
Meghalt a KDNP egykori országgyűlési képviselője
