Minden tiszteletem a hagyományőrző gyermekeké. Karácsonyi készületként az erdélyi Mezőségből való betlehemes játékukkal már sok éve járják a családokat, az árvaházat, a börtönöket, az elfekvőket, valamint a hajléktalanokat. A játékkal tréfásan-komolyan mutatják be karácsony előtt Jézus születését. Teszik ezt tizenöt éve, így már generációk nőnek bele az újra hagyománnyá váló játékba. Mint régen.
Ugyancsak ünnepi előkészületként – mint évek óta – e betlehemező csoportot szállítottam a Szent Ferenc Alapítvány csobánkai házába. A dongalábú dévai árva kislány, Lola megható történetét már sokan ismerik az alapítványról szóló könyvekből. Röviden: amikor rátaláltak, járni sem tudott. Veleszületett betegsége révén magatehetetlen mozgássérült maradt volna egész életére, ha egy magyarországi pedagógus és több önzetlen budapesti orvos nem siet a kicsi segítségére. Több műtét után már tűrhetően járt. És mit hoz az élet: Csobánkán az egyik hallgató ő volt! Erdélyből érkezett kontrollra. Minden ilyen intézeti gyermeknek megvan a maga hasonló története – és igaz ez nemcsak az erdélyi, hanem az anyaországi fiatalokra is. A szórványmagyarságban tevékenykedő Böjte Csaba testvér és munkatársai áldásos tevékenységének köszönhetően a reménytelennek tűnő sorsok legtöbbször jó irányt vesznek, sokszor az alkoholista-„karrier” helyett erdélyi magyar értelmiségi lesz a gyermekekből.
A nyílt arcú és -szívű, magázódó gyermek, Lola azonban nem egyedül érkezett, Erzsike is vele jött. Ő is izgő-mozgó aranyos kisgyermek, ötéves, mozgássérült. Ó alakú lábacskáján jár, annak is a külső oldalát használja. Angolkóros. A kislányt két testvérével egyetemben egy Nyárád menti erdőből mentette ki az alapítvány, ahol szülei egy barlangban tartották fogva évekig a fénytől is elzárva – kikötve, hogy meg ne szökjön. A csukló röntgenfelvételén még mindig látszik a kötél nyoma. Most már biztonságban van, és Lolával együtt szeretetben fog felnőni. Szülei nem érdeklődnek. Talán jobb is. Mindkét kislány valószínűleg meg fog gyógyulni.
A hagyományőrző csoport fegyveres őrök és morgó kutyák kíséretében jutott be következő állomására, a börtönbe. A rabok láthatóan meghatódnak a sok kisgyermek láttán. A játékot élvezik, hangos bekiabálásokkal drukkolnak a pásztoroknak, biztatják őket, a poénokon hangosan nevetnek. Akkor azonban mindenki elhallgat, amikor Mária a Kisjézusnak énekel, és csak a gyertyaláng pislákolása nyújt némi fényt. Ez a legmeghittebb pillanat: nemcsak a Megváltóra gondolnak, karácsony táján a rabok gondolata is hazaszáll.
A hajléktalanszállón tojásrántotta illata tölti be a betlehemes játék színhelyét, így nem érezni az amúgy kis helyen összezsúfolódottak „emberszagát”. A finom szalonnás rántotta jó alkalmat nyújt arra, hogy egy-egy barázdált arcú hallgató meséljen az életéről. Nagy iskola hallgatni.
Ugyanekkor egy budapesti kórházban is jártunk a betlehemes csoporttal. A játék előtt furulyaszóval köszöntöttük a betegeket. Többségük már sosem megy haza innen, az elfekvőből. Sokuk számára a betlehemezés jelentette az egyetlen karácsonyi eseményt, a családot, az ünnepi vacsorát, az istentiszteletet és minden más karácsonyhoz kapcsolódó dolgot… „Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok, pásztorok” – fújtuk lelkesen. Sokan énekelték is velünk, másoknak könnyes lett a szemük. Ez a mindenki által ismert karácsonyi dalocska nem csupán gyermekének: tartalma nagyon komoly, az életről szól. És valakiért valóban eljött az angyal. A hallgatók közül egy bácsi azokban a percekben halt meg, megtérve a Teremtőhöz. Egyszer mindnyájunkért eljön az angyal.
origo.hu
Öt erős állítás a KEHI-jelentésből: így vezette Magyar Péter a Diákhitel Központot
