Edelényt elhagyva a 27-es főút vezet Szendrőládra. Egy nagy ívű kanyar után feltűnik a Bódva völgyében az apró hegyek közé ágyazódott falu napsütötte képe. A török időkben a település melletti Bikk hegy tetején állt egy összekötő vár – történészek szerint a borsodi földvárból kapott híreket a katonák innen továbbították a szendrői végvárnak.
Az Új élet utca járdáján sütkérező férfiak és asszonyok, a piactéren használt ruhákat és cipőket árusít valaki, szemmel láthatóan kevés sikerrel. Ötven-hatvan ember sétálgat, beszélget, dologidőben szokatlan a nyüzsgés. Az út szélén leparkolok, ám egy neonzöld mellényes közmunkás lép autómhoz, közli, itt nem szabad megállni. Miután kiderül, hogy a polgármesterhez jöttem, kinyitja a súlyos kaput.
Szendrőládon 1870-en laknak, nyolcvan százalék a roma lakosság. Mostanában minden évben bekerülnek a legkisebb vásárlóerejű települések közé. Az itt élő munkaképes lakosság igen kis része dolgozik. Az erdészet még igen, az építőipar már nem kínál munkalehetőséget. A családok állami támogatásból élnek. A rendelkezésre állási támogatás 28 ezer forint, amelyet egy családban csak egy személy kaphat meg. Jövedelmet jelent még a gyermekek után járó családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás és a közgyógyellátás – ismerteti az itt élők helyzetét Vadászi Béla polgármester. A közhasznú foglalkoztatás ugyan ideig-óráig segítséget nyújt egy-egy családnak, de a polgármester csak a problémák elodázását látja abban.
Tavaly 870 milliós költségvetésből gazdálkodhattak, az idén egymilliárdból. Meglepő, hogy emelkedett a szám, hiszen folyamatos elvonásról panaszkodnak a települési vezetők. Szendrőládon sem más a helyzet: a „gazdagodás” oka a csatornaberuházásra kapott uniós támogatás. Ami állandó: a költségvetés egyharmada megy el szociális célokra.
– A kiutat már régóta nem látjuk. Munkahelyekre lenne szükség, de nem akar ide jönni senki sem. Nemhogy nem látjuk az előrelépés lehetőségét, inkább hátrafelé „haladunk”. Korábban egy önkormányzati ingatlanban rehabilitációs foglalkoztatással hipópalackozó és csomagolóüzem működött, ám az előző kormány megszüntette a támogatást, így ötven fogyatékos ember állás nélkül maradt.
A polgármester szavaiból az is kitűnik, hogy ő is próbál beruházót keríteni Szendrőládnak. Fővárosi ígéretet kapott biobrikettüzem létesítésére, de úgy látszik, ez a terv már végleg meghiúsult. Eljátszadozunk azzal a gondolattal, hogy valaki üzemet nyit itt, mire a polgármester keserűen hozzáteszi: az is igaz, hogy az itt élők túlnyomó többsége szakképzetlen, így alkalmazni valószínű nem akarná őket senki sem.
A szendrőládiak már évek óta részt vesznek a szociális földprogramban: a falu lakossága együtt művel meg tizenkét hektárt, amelybe krumplit vetnek. Közösen állják a gépi munka és a vegyszerezés költségeit, maguk is művelik a burgonyát. Előfordult már olyan jó termés, hogy az önkormányzat innen látta el konyháját, ám az uniós szabályok szerint csak ellenőrzött forrásból származó alapanyag kerülhet a közösségi konyhákra, amit papírral is igazolni kell. Az első évben kétszázötven, később már csak százötven, az idén alig száz család vett részt a közös munkában. Pedig az önkormányzat közmunkásokkal őrizteti a földeket.
Szendrőládon attól nem tart senki, hogy bezárják az iskolát. Az általános iskolába 324 gyermek jár, nem is tudnak mindenkit fogadni: hatvan gyermek a szomszédos Edelénybe buszozik. Az iskola vezetése elhivatottsággal és nyitottsággal végzi munkáját. Egy felmérés szerint olyan sok a gyerek, hogy az országban az itt élők átlagéletkora a legalacsonyabb (22 év). A kiemelkedően tanuló roma gyermekek támogatást kaphatnak. Csaknem száz középiskolába, főiskolára bejutott gyerek önkormányzati térítési támogatást kap bérletéhez, kollégiumi, albérleti költségeihez.
Tavaly ősszel húsz hátrányos helyzetű gyermek számára hivatalosan is megnyílt a Nemadomfel Házra keresztelt, családi nevelést kiegészítő otthon Szendrőládon. A modellértékű otthon célja a mélyszegénységből kikerülő cigány származású gyerekek felzárkóztatása, társadalmi integrációja. Dely Géza, a működtető alapítvány vezetője az átadáskor úgy fogalmazott: a legfontosabb része a programnak, hogy tanuljanak meg a gyerekek gazdálkodni a közös értékekkel, legyenek igényesek a rendre, a szépre.
A szendrőládi roma családoknál nem ritka az öt–nyolc gyermek, ám legtöbbjüknek a mindennapi betevő falat és a ruházkodás is gond. A polgármester szerint az emberek kiszolgáltatottak, hiszen nincs munkahely, kevés a jövedelem, sokszor nincs mit enniük.
– Korábban, ha elfogyott a romák pénze, naponta megostromolták a hivatalt. Dohányoztak, szotyoláztak és hangoskodtak a folyosón. Most is gyakran az önkormányzathoz jönnek pénzt kérni. Azért állnak a közmunkások a bejáratnál, hogy egyszerre csak néhány embert engedjenek be.
– Magától kértek már pénzt?
– Sokszor, de nem adok. Ha egynek adnék, mindegyik követelné a magáét. Ezért már vertek meg polgármestert a településen. Az egyiknek adott, a másiknak pedig azt mondta, hogy már elfogyott, ezért kapott egy nagy pofont. És nem azok követelőznek, akik a legszegényebbek.
– Miért akar ilyen nehéz sorsú faluban valaki polgármester lenni?
– Azért, mert ilyen magas a kisebbség aránya, a falunak nem muszáj elsüllyednie. Szemmel látható, a falu mellékutcáit elborítja a szemét. Hiába szedik össze a közmunkások, horribilis összegbe kerül az elszállítása. Egy harminc köbméteres kukát 164 ezer forintért hoztak ide, vittek el s ürítettek ki.
Tavaly három árvíz volt Szendrőládon. Áprilisban, májusban és júniusban – az utóbbinál ötszáz embert kellett kitelepíteni, és az óvodában, iskolában, hipóüzemben, családsegítőnél, szolgálati lakásokban elhelyezni. A vis maioros elszámolásban több közüzemi számlát és élelmiszerről szóló bizonylatot nem tudott az önkormányzat elszámolni, így ők is a „károsultak” közé tartoznak. Tervek vannak egy záportározó létesítésére, gátmagasításra – remélhetően akad majd kubikosmunka a helybéli férfiaknak. Ez maradt az egyetlen remény.
Települések és civil szervezetek összefogásából a természeti és történelmi emlékekben gazdag Bódva folyó és mellékvölgyei történelmi örökségét turisztikai pályázatban mutatnák be, de csak akkor, ha az unió ad rá elég pénzt. Szendrőládon roma kulturális központ jönne létre. A pályázat szövege szerint nemcsak a „térségi turisztikai desztinációs menedzsment létrehozása” lenne fontos, hanem a romákat gyógy- és fűszernövény-termesztőként, hímzőként, ékszerkészítőként, édességkészítőként, papírmerítőként, kosztümvarróként, szakácsként, túravezetőként is foglalkoztatnák.
Az, hogy Szendrőládnak vára is van, már nem fért bele a turisztikai elképzelésekbe. Pedig az interneten már évek óta fut Molnár György Eladó a szendrőládi vár! című hirdetése.
A tizenhét hektáros területen több száz éves őserdővel körülvéve mintegy százhúsz méter hoszszan húzódik az egykori szendrőládi vár romfala. A feltáratlan várrom mellett remetebarlanghoz és hatalmas kiterjedésű erdőséghez is hozzájuthat a vevő. A Bikk hegyen a szocializmus idején illegalitásba vonult remete, Németi Jenő talált a falakra. Mintegy hatvanméternyit bontott ki saját kezével, még a szakhatóságok beavatkozása előtt. Jó pár kutatógödörrel sikerült az egyéb irányú erődvonalakat is behatárolnia, így jelenleg már pontosabb fogalmak vannak a vár eredeti méretéről és kiterjedéséről.
A hirdetés szerint száznegyvenmillió forintért tulajdonjogával együtt jár a szendrőládi várkapitány cím, valamint tagság a Magyar Várkapitányok Baráti Körében is. (Ilyen szervezetet az interneten nem találtam.)
– A területet a várromok miatt úgy tíz évvel ezelőtt vásároltam meg a tulajdonosaitól. Kilátót és várrekonstrukciót terveztem, ám a kivitelezésre nem jutott se időm, se pénzem, se energiám – magyarázza értékesítési szándékát a férfi.
Molnár György bányaipari vállalkozásokat igazgat, Ózdon szeretne újranyitni egy mélyművelésű bányát. Gyakran járja a térség falvait, így évente egy-két alkalommal Szendrőlád felé forgatja autója kormányát, s megnézi a várát és birtokát.
Ritkán csengeti meg a telefonját vára iránt érdeklődő befektető. Vevő már akadt volna: egy kínai üzletember több kamion plazmatévét ajánlott érte.
Tóth Lászlóné, Katika boltos születése óta itt él, korát nem firtatom, talán hatvan éve már.
– Amikor kisiskolás voltam, tizenkettőnk között nyolc magyar és négy cigány volt, ma pedig már szinte a gyerekek száz százaléka roma. Akkor az erdőgazdaság munkát adott a cigányoknak a csemeteápolástól a favágásig. Sokan itt akartak élni, a nyolcvanas években az Ady Endre utcát a beköltöző friss házasok miatt Pelenka sornak becézték. A férjem meghalt, a szüleim sem élnek már. A lányom Kazincbarcikán tanít, a fiam Edelényben kezdett új életet. Én még boltot üzemeltetek ebben a korábban ócskavasként megvett felvonulási pavilonban, de azt hiszem, én is elköltözöm.
A boltban évtizedek alatt kialakult az igényeknek megfelelő árukészlet: háztartási kellékek, olcsó alkoholfélék, cukros energiaitalok és vasrácsról lelógó kolbász… Megakad a tekintetem rajta, mire az asszony magyarázni kezd: ma hozta egy magyar húsipari cég alkalmazottja, de rá van írva, hogy Szlovákiában gyártották. Itt már semmi sem magyar.
A kis bolt előtt ácsorgó emberek Szendrőlád helyzetét a következőképpen ítélik meg. „Azért itt a legalacsonyabb az átlagéletkor, mert a tizenkét éves kislány már arról ábrándozik, hogy a támogatás miatt gyermeket szüljön, akit majd a nagymama nevel fel.” „Roma uzsorások használják ki a saját fajtájukat. Gyakorta a testvér a testvérét is romba dönti.”
Módfelett elcsodálkoznak a település „vagyonán”, a fölénk magasodó hegy várromjának hirdetési árán. Az egyik rámutat a mögöttünk álló, jó állapotú, sátortetős családi házra.
– Ötmillióért hirdetik, de évek óta nem tudják eladni. Ki jönne ide száznegyvenmillióért?
origo.hu
Társadalomkutató: A magyarok többsége szerint Magyar Péter öntelt és agresszív
