Magyar fizikusok negyven éve

Magyar tudósok munkájához fűződik a Halley-üstökös magját megfigyelő Vega–1 műszereinek egyharmada, a világon elsőként találtak megoldást a lézer szobahőmérsékleten történő működtetésére és a biológiai molekulák nyomon követésére. Szintén hazai kutatók fejlesztettek ki a világban ma is széles körben használt reaktordiagnosztikai módszereket – derül ki a Természet Világa most megjelent különszámából.

A Szily Kálmán által alapított Természettudományi Közlöny 142. számaként megjelent Emberközelben a fizika című kiadvány nagyon érdekes olvasmányt kínál a hazai kísérleti fizika eredményei iránt érdeklődőknek; az 1950-ben életre hívott Központi Fizikai Kutatóintézet negyvenéves történetét foglalja össze megalakulásától az 1989-ben máig vitatott körülmények között történt átalakításáig. Staar Gyula főszerkesztő beköszöntőjét követően Jéki László részecske-, és magfizikus gyűjti össze a hazai kísérleti fizika fellegvárának számító kutatóközpont legizgalmasabb kutatásait és leglátványosabb eredményeit. Kiderül például, hogy 1974-ben Jánossy Mihály kutatócsoportja a világon először hozott létre katódporlasztással működő üreges lézert. Ez azért volt korszakos jelentőségű, mert a katódporlasztás lehetővé teszi, hogy a lézer szobahőmérsékleten működjön. Szabó Ferenc és Szegő Károly irányításával a Vénusz–Halley (Vega-) programba kapcsolódtak be a magyar kutatók a műszerekkel, amelyekkel először kaptak képet tudósok a Halley magjáról.
Majd interjúk következnek Kovács Istvánnal, a KFKI első igazgatójával, az első magyar részecskegyorsító (1951) megépítőjével, Simonyi Károllyal. A gyorsítók az atomenergia békés felhasználásához járultak hozzá, nem kis részben a velük folytatott kutatások képezték az alapját a Paksi Atomerőmű létesítésének. Varga Péter az Írországból 1950-ben, a kozmikus sugárzás kutatóként hazatért Jánossy Lajosra emlékezik. Még külföldön sikerült felfedeznie a kozmikus sugárzásban a szabad részecskéket, az „áthatoló záporokat”. Hazatérését követően kísérletileg igazolta a fény kettős, vagyis hullám- és részecsketermészetét. A kiadványban interjút olvashatunk Sándory Mihállyal, az első nyugati mintájú számítógép, a Tárolt Programú Analizátor (TPA, 1968) létrehozójával is. A kisméretű számítógép utódait a Paksi Atomerőműben és a Mol elődjénél egyaránt használták.
Saját visszaemlékezéseivel jelentkezik a különszámban Pál Lénárd. A tudós intézetvezető már fiatalon, 1958-ban publikálta a hasadási neutronszám ingadozását leíró elméletét, majd mérésekkel is igazolta a Pál–Bell-egyenlet helyességét. Módszeréből fejlődött ki a ma világszerte használt reaktordiagnosztika. Szatmáry Zoltán munkásságáról Jéki László bevezető tanulmányában olvashatunk. Szatmáry, Szabó Ferenc és Gyimesi Zoltán tevékenységéhez kötődnek a zéró reaktorok, amelyek a reaktorfizikai számítások helyességének ellenőrzésére szolgáltak.
A KFKI történetében izgalmas fejezetet képeznek a félvezető-kutatás során folytatott kristálynövesztéssel kapcsolatos kísérletek és eredmények, amelyek nyitást jelentettek napjaink egyik legizgalmasabb területe, a nanovilág felé is.