Ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy a világpiaci olajár drasztikus emelkedése miatt május 1-jétől irodánk kénytelen kerozinpótdíjat bevezetni. A pótdíj összege minden úti célra egységesen 6900 forint utasonként – tette közzé honlapján a Kartago Tours. Ami az olajárat illeti, valóban többéves csúcson jár, egy hordó Brent típusú könnyűolajért több mint 120 dollárt kértek a napokban. A repülőgépek hajtóanyagáért, a kerozinért még többet kell fizetni. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA adatai szerint hordónként 141,8 dollár volt az ár múlt hét közepén. Ez a szint 1,2 százalékkal haladta meg az egy héttel korábbit, 6,2 százalékkal az egy hónappal azelőttit, és 45,6 százalékkal volt drágább az egy évvel ezelőtt rögzített árnál.
Nem a Kartago az egyetlen utazási iroda, amely felszámítja a hajtóanyag drágulását chartergéppel bonyolított utazásainál. A legtöbb iroda alkalmaz öt-hétezer forintos többletköltséget, csupán abban tér el a gyakorlat, hogy a reptéri illetékkel és más alkalmi költségekkel együtt az utazás árán belül vagy azon kívül tüntetik-e fel.
A légitársaságok kifejezetten kétlelkűek a kerozinpótdíj kommunikálását tekintve. Egyfelől általánossá vált, hogy a jegyár maga nem tartalmazza a felárat, hanem külön tüntetik fel, mintegy elhatárolódva az utasoknak kellemetlenséget okozó többletköltségtől. De még így, elkülönítve is óvatosan bánnak a nyilvánosságra hozatallal. Magunk tapasztalhattuk a közelmúltban, hogy miközben egy jó nevű európai légitársaság – igazodva versenytársaihoz – bevezette a kerozinfelárat, magyarországi vezetője nem jelenthette be a tényt, a sajtó munkatársai csupán azt rögzíthették, hogy az árlistákban megjelent a többletdíj.
Lapunk megkereste az ügyben a Malév kommunikációs igazgatóját. Róna Márta azt mondta: folyamatosan elemzik a hajtóanyag árának emelkedéséből adódó hatásokat, és arról számolt be, hogy most nem született döntés a kerozinpótlék emeléséről. A nemzeti légitársaság március elején jelentette be, hogy a kerozinpótdíj módosítására kényszerül, így járatonként legfeljebb öt euróval magasabb lesz ez a díj. A Malév ezzel a lépésével számos európai, amerikai és ázsiai légitársaság gyakorlatát követte.
Emlékezetes, az olajárválság 2008-ban komoly gondokat okozott az iparágnak, amikor a 130- 145 dolláros hordónkénti ár miatt légitársaságok tucatjai mentek csődbe. Az IATA számításai szerint 2008-ban az üzemanyag árának emelkedése miatt negyvenmilliárd dollárral nőtt a cégek költsége.
Drágul a repülés a kerozinár miatt
Miközben a légitársaságok szemérmesen hallgatnak róla, az utazási irodáknál már megjelent a kerozin drágulása miatti felár. Az utazóknak együtt kell élniük a nyári szezonban a repülőjegyárak drágulásával, még ha kerozinfelárnak is nevezik.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!