Kevesebb munkáért ugyanannyi pénz

Havi egymillió forintot fizetett 2004 óta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy informatikai cégnek azért, hogy raktáron tartson számítógép-alkatrészeket. De ha valami cserére szorult, akkor az alkatrészt külön ki kellett fizetnie az állami cégnek, a piaci árnál drágábban. Az azóta már felmondott szerződés szerint ha kevesebbet dolgoznak az informatikusok, akkor is ugyanannyi pénzt kapnak.

2011. 06. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos visszásságokat tárt fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. jogi átvilágítása a Montana Zrt.-vel kötött szerződés kapcsán. A céget még 2004 januárjában egy meghívásos közbeszerzési eljárásban választotta ki informatikai rendszereinek karbantartására és tanácsadásra a NIF jogelődje, a Nemzeti Autópálya Rt. A lapunk birtokába került jogi átvilágítás szerint a szerződés több szempontból rendkívül kedvezőtlen az állami cégre nézve. Kiemelték: a Montana fix havidíjat kapott (tavaly nettó 12,2 millió forintot), amelyért legfeljebb az előre meghatározott havi munkamennyiséget volt köteles elvégezni. Ugyanakkor „a fix havidíj vállalkozói kiszámlázása nem függ a tényleges munkavégzés volumenétől”. Tehát ha lényegesen kevesebb volt a munka, akkor is ugyanannyi járt nekik. Ha viszont túllépték a havi munkaóra-keretet, akkor azt a Montana jogosult volt felszámítani. Nem is akárhogyan: ilyenkor a „rendkívüli munkavégzésre tekintettel” még az amúgy is „túlárazott” óradíjaiknál is 20-30 százalékkal többet kértek el.
Ugyanilyen indokolatlan és aránytalan a vizsgálat szerint, hogy a NIF, illetve jogelődje havi nettó egymillió forintot fizetett a számítógép-alkatrészek raktáron tartásáért, de ha egy ilyen berendezést tényleg cserélni kellett, akkor azt az egymillió forinton felül kiszámlázták – a piaci árnál drágábban. A szakvélemény rámutatott: átlagosan havi 188 ezer forintért cseréltek alkatrészeket, tehát a raktározás ennél ötször többe került.
A vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel a teljesítési igazolások terén, amelyeknek „a valódisága megkérdőjelezhető”.
Loppert Dániel, a NIF szóvivője elmondta: ma már nem állnak szerződésben a céggel.
Érdekesség, hogy a Montana Zrt. felügyelőbizottságában 2002 és 2007 között felbukkant Szőcs Géza jelenlegi kulturális államtitkár, 1997 és 2004 között pedig Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke, aki 2009-ben az MSZP egyik miniszterelnök-aspiránsa volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.