Azt mondod, skót szoknya, én azt mondom, Walter Scott. Azt mondod, skót duda, azt mondom, Robert Burns. Azt mondod, golf, én azt mondom, Sir Arthur Conan Doyle. Azt mondod, skót whisky – erre csak azt mondhatom, hogy hát igen, khm, kétségtelenül.
Tegyük a kezünket a szívünkre: egyetlen nép sem szereti, ha a sztereotípiáival azonosítják. Persze az idegenforgalomból élők mindent elkövetnek, hogy néhány könnyen megjegyezhető jelképet forgalomba hozzanak, ezért a világjáró jól teszi, ha megpróbálja a levegőből szimatolva megérezni, milyen is lehet a helybeliek mindennapi élete. Skóciában például sokkal nyugisabb, mint Pesten – ezt azonnal láttam, amikor Jakri Zsolt, az évek óta Skóciában dolgozó szállodás és alkalmi cicerone leült közénk, újságírók közé egy kis sörözésre az egyik szépséges régi kocsma asztalához. Ha már a sörnél tartunk, az ember hajlamos rávágni meggondolatlanul, hogy az ottani árpalé egyszerűen vacak. Holott csak arról van szó, hogy – a hagyományokat őrizve – nem hűtik le és nem nyomják tele szénsavval. De még ha lesajnáljuk is az ale-t, a freskókkal díszített, tágas, világos termet a rézveretes, fényesre lakkozott pulttal bátran irigyelhetjük a helybeliektől.
Skóciába egészen könnyű eljutni, köszönhetően egy fapados légitársaság közvetlen járatának. Röpke három óra alatt Európa túlsó végén, az Északi-tenger partján találjuk magunkat. Ezekben a nyári napforduló körüli hetekben csaknem teljesen fehér éjszakákban lehet része a vándornak, mert – bár Skóciáról nem épp ez jut eszünkbe, de – tény, hogy a Brit-szigetek ezen északi része már-már skandináv fekvésű. A nyári hónapokban egyébként is nagy élet van Edinburgh-ban. Európa legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát az itteni, a város fölé emelkedő várkastély udvarán rendezett történelmi egyenruhák parádéjára például már csak jövőre kapnánk jegyet.
Még néhány szót az utazásról: Budapestről a Liszt Ferenc 1-ről indul az említett fapados társaság, és Edinburgh-ban a központi légikikötőben landol, azaz nem kell sokat buszozni a belvárosba. Az internetes légitársaságok valóban demokratizálták a repülést: a személyzet és a közönség szertartásossága olyasféle kötetlenségnek adta át a helyét, hogy az ember útközben időnként már autóbuszos osztálykiránduláson érzi magát.
A skótok sem szívelik a ceremóniákat. Zivataros történelmük során, amikor főként az angolokat kellett le- vagy meggyőzni, heves hazafiakká formálódtak, és manapság sem könnyen veszik tudomásul, hogy középületeiken brit zászlót lobogtat a szél. Még annyit a történelemről, hogy szülőföldjükön véres és pusztító háborúkat az utóbbi évszázadokban nem kellett elszenvedniük, ezért Edinburgh belső részeit többnyire jó állapotban lévő több száz éves épületek alkotják. A skótokat soha nem kényeztette a természet: kietlen, kopár, ritkán lakott országukban csak a legigénytelenebb gabona, az árpa termett meg. A legelőkön birkát tartottak, hagyományos ételeikben nagy szerep jut a juhbélbe töltött véres vagy májas húsnak. A birkák gyapjából készültek a híres skót kockás szövetek és maga a legendás kilt. (Ma ismét kultusza van a skót viseletnek, senki nem lepődik meg, ha az utcán szembetalálkozik egy szoknyát viselő fiatalemberrel.) Persze mint szigetlakó nép, nagy szerepet játszott az életükben – és az ételeikben – a tenger. Mára nem csak halat, olajat is ad: Nagy-Britannia kőolajkincsének legnagyobb részét a skót vizeken bányásszák.
A legnevezetesebb terméküket, nemzeti büszkeségüket, a whiskyt épp az egykori szűkösségnek köszönhetik. Mivel a középkorban jóformán semmi olyan termény nem állt rendelkezésükre, amiből bort készíthettek volna, ráfanyalodtak a gabonaszesz lepárlására. Csakhogy annak se íze, se bűze: szerencséjükre egykori földesuraik szemétre vetett portói boros hordóiban érlelhették a párlatot, és az attól színt és zamatot nyert. Így készül ma is a skót whisky: az árpát beáztatják, szárítják, darálják, erjesztik, desztillálják. De a párlat maga most is használt hordókban érlelve kapja meg végső színét és ízét. A maláta – a kicsíráztatott, kezelt gabona – érlelése lassú és drága, a legkomolyabb skót whiskyk „malt” jelölésűek. Ám hogy kielégíthessék a világszerte sikerrel felkeltett igényt, a malátalevet gyorsabban előállítható gabonapárlattal keverik. Ez a mix a „blended” feliratot viselő whisky. Míg a „malt” méregdrága, és így halandó mifelénk csak ritkán találkozhat vele, a „blending” sztárjait jól ismerjük – de nem jól iszszuk. A jég és szóda úgy illik a skót whiskyhez, mint mézesbödönhöz a jegesmedve. A helyes eljárás szobahőmérsékleten, néhány csepp tiszta vízzel hígítva szopogatni, s élvezni a lassú lecsengésű utóízeket.
(Folytatjuk)
origo.hu
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön
