Felszakított spanyol sebek

Francisco Franco, az agg spanyol diktátor halála, vagyis 1975. november vége után az volt a békés spanyol átmenet egyik titka, hogy az 1978-ban elfogadott új spanyol alkotmány révén az egykori ellenfelek nem firtatták a közelmúltat, és a történészekre bízták a mindkét oldal számára fájdalmas események felderítését. Egészen mostanáig. A királyi akadémia történelmi tagozata ugyanis olyan életrajzokat adott ki az akkori főszereplőkről is a spanyol polgárháború (1936–1939) kitörésének közelgő 75. évfordulója alkalmából, amelyek felháborítottak három baloldali politikai pártot is.
Már ebből az egyetlen epizódból is nagyon úgy tűnik, hogy a spanyolországi politikai pártok bele fognak szólni a történetírásba, és a következő általános választások kampányában a spanyolok rég elfeledett, évtizedekre háttérbe szorult témákról vitáznak majd. És a vita hevében biztos felszakad a polgárháború és a Franco-diktatúra (1939–1975) ütötte nagyon sok mély, fájdalmas seb. A vitatott életrajzokban foglaltakat, illetve az abból hiányzó kitételeket kifogásolták a szocialista kormányoldalon. Például azt, hogy nem tartották diktátornak Francót, s kimaradt a feldolgozásokból az általuk a tábornok rendszerére használt „totalitárius” jelző. Ezért a madridi alsóházban három párt ahhoz a feltételhez kötötte az akadémiai tagozat éves támogatásának kifizetését, hogy kijavítják a kifogásolt több ezer értelmezést és adatot. Az ellenzéki Néppárt (PP) egyik felszólalója visszavágott, és emlékeztetett, hogy a szerzők nem vették bele Santiago Carrillo, a kommunista párt egykori főtitkárának életrajzába a polgárháború idején játszott homályos szerepét több ezer fogoly legyilkolása ügyében. Az életrajzi szótár nem az egyetlen kényes ügy, amely felkorbácsolta az érzelmeket. A szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero 2007 végén fogadtatta el az úgynevezett történelmi emlékezet nevű törvényt a PP kifejezett ellenkezése ellenére. A Néppárt elnöke, Mariano Rajoy ezért meg is ígérte, hogy amint kormányra kerülnek, visszacsinálják az egészet. De Zapatero nem elégedett meg az említett törvénnyel, hanem továbbment, és újabb kényes kérdés kapcsán szondázza a lakosságot és a szerinte még mindig francoista PP-t. Mivel a közvélemény viszonylag jól fogadta a polgárháborús és diktatúrabeli tömegsírok felnyitásának ügyét, ezért Zapatero tavasszal előállt a farbával, és Franco holttestét is eltávolítaná az Elesettek völgyének mauzóleumából. Ebben a tömegsírban nyugszik a polgárháború több tízezer halottja, mindkét táborból.
Zapatero 2004 márciusa óta végig borotvaélen táncolva kormányzott, és mivel folyamatosan nehéz helyzetek rendezésével, nemegyszer tűzoltással foglalkozott, elhasználódott a népszerűsége. A törvény elfogadásakor, 2007 végén még nem volt akkora válság az országban, mint most. Márpedig ilyenkor a sebek is sokkal jobban sajognak, hát még ha vájkálnak is bennük.