Egy pohár bor

Leszállok – közöltem azóta nyelvésszé lett egyetemi évfolyamtársammal a metró Déli pályaudvari végállomásánál annak idején, húszas éveim első felében. Elnevettük magunkat, aztán valóban leszálltunk. Régi, kicsit fárasztó játékunk volt ez, barátom találta ki az elmésséget. Többször előadtuk a zsúfolt kocsiból kilépve, a nagyközönség zavart, néha enyhén megvető értetlenkedése mellett.
Igazából a metróvállalat vagy talán a BKV sajtóosztálya volt a hibás. A Délihez érkezve ugyanis rendszeresen azt mondta a hosszú szerelvény lágy dallamú, ám férfias géphangja: „Déli pályaudvar, végállomás! Kérjük kedves utasainkat, hogy megállás után szíveskedjenek elhagyni a kocsit, és erre figyelmeztessék utastársaikat is!” Márpedig erre csak a fenti autentikus választ adhatja a valóban engedelmes honpolgár.
Az persze, hogy utasaikat nem arra kérik, amire igazából kérni akarják, talán fel sem tűnik senkinek. Némileg erőltetetten feltételezhetnénk, hogy az utasok titkos kompromisszumot kötöttek a BKV-val: azt értik, amit valójában közölni akarnak velük, azaz figyelmeztessék a maradni szándékozókat: kifelé, hölgyeim és uraim!
Valószínűbb, hogy rendszeresen ismétlődő csoportos félreértésről van szó. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egy szokásos hétköznapon cirka másfél százezer ember utazik a föld alatt Budapesten. Létezik-e, hogy valamiféle kollektív közlekedési hipnózis hatására mindenki ugyanúgy érti félre a nem túl bonyolult szöveget? El sem merem képzelni, mi lesz ezek után abból, ha összekötik a kettes metrót a gödöllői HÉV-vel. A neves nyelvész, Nádasdy Ádám egy megjegyzése ugrik be az embernek akaratlanul is: „A nyelv ösztönös tevékenység, nem függ sem a műveltségtől, sem az intelligenciától.”
Logikai bakugrással arra jutottam az összefüggéséből kiragadott Nádasdy-töredék alapján, lehet, hogy csupán úgy viselkednek a közlekedők, mint a szerelmesek: azt hallják, amit hallani akarnak. A szépet. Hasonlókon morfondíroztam, amikor nemrég ismét a Déli pályaudvar felé vitt az utam; vonaton akartam továbbutazni egy közeli településre. Eszembe jutott a régi emlék, s szinte egy kisgyermek megilletődöttségével vártam, hogy a Délihez érjünk.
Csalódnom kellett. Az ismert hang lágy baritonján csupán további jó utat kívánt. Ennyi. Szomorú hangulatban vettem meg a jegyet, s szálltam fel a félig üres vasúti kocsiba. Az esőre álló időben nagy zökkenővel indult a szerelvény. Régi, általában barátom felfedezte nyelvi hibákat idéztem fel gondolatban a magam szórakoztatására. Pongyolaságok, újságcikkekben olvasott, egy régi motoros lapszerkesztő kollégám által összegyűjtött, rajzszöggel a falra erősített képzavarok, csacskaságok jutottak eszembe, effélék: Kádár János eredetileg Fiumében született; ahogy József Attila szavaival néztük az esőt és a határt; fejsze, fűrészbak, fatönk ásít a reggeli napfényben; Hajdúböszörmény az Alföld Párizsa. Majd az egyik kedvencem: komoly oldalvágást tett a fehérborok felé.
Talán magamat vigasztaltam a metrón szerzett enyhe traumát felejtendő.
Aztán kisütött a nap. Nemsokára leszálltam. Az állomás mellett gyönyörű park fogadott bukszussal szegélyezett úttal, miniatűr, kőverandás palotával. A ház körül magnóliák és rózsák nyíltak a mélyzöld fűvel ölelt virágágyásokban. Különleges rehabilitációs intézetbe jöttem riportot felvenni a módszerről, az időlegesen itt lakókról. Az egyik sárgarózsa-bokor mellett aranyozott betűkkel vésett márványtáblát láttam, első blikkre azt hittem, kertről-lugasról szóló versrészlet. Valóban a kertről szólt, imigyen: „Ez a fejlesztés a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési programok, Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül előirányzatának keretében, a Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával valósult meg.
A támogatási döntés éve: 2008.”
A felirat kárpótolt minden korábbi sérelmemért. Nemsokára megérkezett beszélgetőpartnerem, s mosolyogva, de határozottan közölte: „Ezen az osztályon olyan embereket kezelnek, akik öngyilkosok lettek.” Sok volt ez már nekem is. Hamar távoztam, s a közeli étteremben a kínok enyhítésére, miután az idő alkímiájában kioldódtak a sallangok, gyors és komoly oldalvágást tettem a fehérborok felé.