Versenyfutás

Bekövetkezett, ami hetek óta benne volt a levegőben: elszabadult a svájci frank árfolyama, s csúcsokat döntött a 240 és 253 forint közötti tartományban. Szárnyalásának az sem vetett gátat, hogy az amerikai szenátus rábólintott az adósságplafon megemelésére; a körülményesen kicsikart megállapodás nem volt elegendő a befektetői bizalom megerősödéséhez. Mindezt tetézte az eurózóna adósságválságának nem csituló hullámverése, ami együttesen vezetett az alpesi fizetőeszköz túlértékeléséhez.
Ez sem Svájcnak, sem a pénzpiacoknak nem jó. Az alpesi országban veszélyezteti a gazdasági növekedést, fékezi az exportot, a devizapiacon pedig – mivel frankba menekülnek a befektetők – gyengíti a dollár és az euró pozícióját. Ezért tűzoltásként hatott a svájci jegybank tegnap reggeli bejelentése a kamatcél csökkentéséről, s azonnal hatott. E verbális intervenció – az euróhoz és a dollárhoz képest – gyengítette a frankot.
És erősödött – igaz szerényen – a forint is, a frank ára reggel visszaaraszolt 247 forintig. Pillanatnyi megnyugvás – de nem tudni, meddig. Magyarország ugyanis korántsem jutott túl a megpróbáltatásokon. Bár Amerika messze van, és az eurózóna országainak adósságválsága is a „többiek” bajának tűnhet: e távoli krízisek nagyon is közeliek, a sarkunkban vannak, s egyre hosszabb versenyfutásra kényszerítenek.
A legfőbb ellenfél az a rettenetes mértékű devizaadósság, amely a lakosság és – nem mellékesen az önkormányzatok – vállát nyomja. Jól jelzi a tehertételt, hogy míg 2004 előtt a polgárok teljes lakáshitel-állománya 1220 milliárd forint volt és ennek mindössze 1,3 százalékát tette ki a devizahitelek aránya, mára 4000 milliárd körülire dagadt a lakáshitelek nagysága, melynek 66 százaléka devizakölcsön. Az arányok önmagukért beszélnek: az utóbbi években fék és kontroll nélkül szabadult el a hitelezés.
E következményekkel most kell szembenézni. Ám ez a legnehezebb lecke. A bankok egyelőre hárítanak; a kamatlábak világából azt üzenik, semmiért sem felelősek, a devizahitelek kockázataira a szerződésben felhívták a figyelmet (igaz, olvashatatlan apró betűkkel!). S különben sem értik, hogy milyen alapon kérik rajtuk számon a megbízható banki termékeket, hiszen a kamatok és az árfolyamok ingadoznak, a jövő kiszámíthatatlan… A jegybank vezére, Simor András is kitett magáért, kiadott egy megható közleményt, miszerint a bankok túlélik a frankerősödést, hiszen a közelmúltban lezajlott banki terheléspróba modellezése alapján a frank árfolyama jövő év végére 257 forintra emelkedik, s a bankok még ezt a veszteséget is elviselik. Milyen jó nekik.
A megszólalók éke Szanyi Tibor, aki a szocialisták nevében a szerződések újratárgyalását sürgette az unióban is ismert termékfelelősségi elv alapján. Nagy kár, hogy regnálásuk idején nem jutott eszébe az elszabadult devizahitelezés veszélyeire inteni az embereket – most a szavazóik is jobban jártak volna.
Nem tudni, hogy az adós kinek a nyilatkozatát veszi komolyan. Aki még bírja szusszal, törleszt – ám erre minden ereje és tartaléka rámegy –, aki pedig képtelen erre, belekapaszkodhat az árfolyamrögzítés intézményébe. Noha a kormány erre biztatja a hiteleseket, ez is csak átmeneti szalmaszál a fuldoklónak, hiszen az elodázott tartozást három év múlva ki kell egyenlíteni. De ez a megoldás még mindig jobb a semminél. Ennél nagyobb kormányzati kreativitást nehéz számon kérni, hiszen a kabinet egy külső és belső adóssággal sújtott csődtömeget kapott szocialista–szabad demokrata elődjétől. S mindeközben még a világgazdaság is a feje tetejére állt – bizalmi tőkéje elfogyott, globális piacait a spekuláció mozgatja, a saját maga által ásott verméből képtelen kivergődni.
Most tehát a mi térfelünkön, idehaza, marad a versenyfutás. Amely hosszúnak és izzadságosnak ígérkezik.