M-üzlet és harmadik generáció

Sugár András, a Westel Mobil Rt. vezérigazgatója válaszolt valami olyasmit egyszer egy kérdésre, hogy ők nem akkor vezetnek be egy technikai újdonságot, amikor az előfizetők már igénylik, hanem amikor az megjelenik. Van, amikor beválik ez a stratégia, és van, amikor nem. Például az SMS-nél bevált, s a telefontársaságok jelentései azt mutatják, hogy az előfizetők WAP-olgatnak is. A GPRS és általában a beszélgetés és az SMS mellett más adatátviteli szolgáltatások felfutása viszont — Japánt kivéve — még várat magára. Pedig a gyártók és a szolgáltatók próbálkoznak. Ajánlják az EMS-t, az internetes csevegőlapokon is elterjedt dísztáviratküldés mobilváltozatát, és lázasan dolgoznak különféle mobil multimédia megoldásokon. Ezek egyikét, a telefon pillanatnyi helye környékét mutató térképrészlet WAP-os kiküldését a készülékre a CeBIT-en fogja bemutatni a német Deutsche Telekom telefonkönyv-kiadója, a T-info.
Kettős szorításban vannak a legnagyobb telefontársaságok. Egyrészt nyomja őket a harmadik generációs rádiótelefon-rendszer bevezetésének kényszere, mert már megvették hozzá a frekvenciát, mert a szállítók el akarják adni, amit kitaláltak és termékké formáltak. Másrészt ösztökélik őket az internetes üzlet, az e-business sikerén felbuzdult kereskedők, akik látják, hogy Európában sosem fognak maguknak annyian számítógépet venni, hogy internetezhessenek, mint amennyien hajlandók rádiótelefont használni.
A Deutsche Telekom sajtónapjának egyik eseménye, egy, a mobil internetről folytatott kerekasztal-beszélgetésből azt lehetett kiérezni, hogy a folyamatnak, ami zajlik, van még egy összetevője, és az az üzleti terv. Ezek a cégek általában részvénytársaságok, vagyis nyomja őket a részvénypiaci teljesítmény és az átlátható, megbízható tervezés kényszere is. Egy üzleti tervnek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy kiépítették a harmadik generációs rádiótelefon-hálózatot, az infrastruktúrát, hogyan térül meg a beruházás, és mikorra fog hasznot hajtani. „Az előforduló jövőbe mutató feltételezések nem teljesülése esetén felelősséget vállalni nem tudunk” — szokták a részvényeseknek szóló éves, negyedéves beszámolók végére biggyeszteni a társaságok. Készülhetnek tehát üzleti tervek a mobil internettel, a mobil üzlet beindulásával kapcsolatban, de itt most mindenki úgy gondolkozik, ahogy Sugár András: követni kell a technikai fejlődést, még mindig jobb, ha lassabban térül meg a beruházás, mint szeretnénk, mint ha más viszi el a boltot. Ami zajlik tehát, az a lázas keresése, az olyan multimédia szolgáltatások kutatása, amelyekre az előfizető vevő lehet.
Kétségtelen, hogy ebben a legügyesebbek a japánok, ami nem véletlen. Az ő világukban, kultúrájukban az európainál jóval nagyobb szerepe van a képnek, a formának. Pár éve működik náluk az i-mode, a képküldésre is alkalmas rádiótelefon-rendszer, és milliók nézegetik rajta naponta a képregényeket, veszik igénybe a képes szolgáltatásokat. Nemrég beindították a telefonszám alapján történő automatikus fénykép-megjelenítő szolgáltatást is. Bemegy az ember egy üzletbe, ott készítenek róla egy digitális fényképet, beteszik az adatbázisba, és ettől kezdve ha olyan barátjának telefonál, akinek a készüléke tud képet megjeleníteni — nem kell harmadik generációsnak lennie, elég, ha i-mode —, akkor a csengetéssel egy időben már ott van a képe a kijelzőn. Mobil multimédia — képküldés —, és üzlet van benne, bevétel származik belőle. Hasonló ötlet Európában az EMS, a kép- — inkább apró grafika — küldő szolgáltatás vagy az oplogó- és a csengőhangletöltés. Ezekhez azonban nem szükséges a harmadik generációs telefon, GSM-mel is működnek. Olyannyira, hogy akinek van türelme kivárni, az akár videoklipet is fogadhat rádiótelefonon és vetíthet az arra alkalmas telefonon, vagy éppen egy zsebszámítógépen. „Akinek van türelme kivárni”, írtam, mert ez azért ugyanolyan lassú vagy még lassabb, mint a modemes, telefonos interneten. Ebben hozhat változást a harmadik generáció, hiszen már alapváltozatában is háromszáz kilobit/másodpercnél gyorsabb adatátvitelt ígér, igaz, hogy csak akkor, ha abban a csatornában csak egy készülék forgalmaz a bázisállomással.
Még egyelőre senki sem tudja, mi lesz az az ütős szolgáltatás, amiért az emberek rohanni fognak, hogy harmadik generációs mobiltelefont vásároljanak maguknak. (Horribile dictu, még az is lehet, hogy a kiváló hangminősége lesz vonzó.) A német T-Mobile illetékesei egyrészt más iparágak, például az autóipar kezdeményezéseire számítanak, másrészt arra — és talán ez a sajtónapi kerekasztal-beszélgetés legfontosabb tanulsága —, hogy az embereket rá lehet venni: fizessenek a tartalomért.
A mobiltelefon-előfizetők, ellentétben az internetezőkkel, még nincsenek „elrontva”, ők eddig is keményen megfizettek mindenért, lett légyen az SMS hírszolgálat, Westel+, Pannon GSM Navigátor vagy mobil társkereső. Miért ne fizetnének hát a mobilinternetes hírszolgálatért — háborús tudósítás és autóbaleset felárral —, a filmajánló megnézéséért, mikor nem tudják eldönteni, hova menjenek moziba, vagy egy idegen városban a beszélő térképért, amely hazavezeti őket a szállodába?
Az m-üzlet tehát a szolgáltatói elképzelések szerint az egyoldalú — a szolgáltatótól az előfizető felé történő — nagy tömegű adatátvitelben, a mobilinternetben van. Addig is, amíg ez tömegessé válik, marad az egyre jobban virágzó SMS-üzlet, az SMS-kapcsolat a bankkal, a brókerrel és a virágküldő szolgálattal, és apránként rászokunk ennek a WAP-os változatára is. Illetve van még egy irány, a mobil fizetési rendszereké, amikor a mobiltelefon mint bankkártya funkcionál. Ettől ugyan, ha beindul, még lassabban halad majd a sor az élelmiszerbolt pénztáránál, mint ma a bankkártyával fizetőktől, de a technikai haladásnak, mint tudjuk, ára van.
TELEFON MINT BANKKÁRTYA
Amikor fizetésre kerül a sor, elővesszük a mobiltelefonunkat, behívjuk azt a WAP-lapot, amin fizetni tudunk, majd beírjuk a pénztáros által diktált adatokat: a bolt, illetve a pénztár azonosítóját, a számlasorszámot és ellenőrzésképpen az összeget. A szolgáltató számítógépes rendszere kapcsolatba lép az üzletláncéval, ellenőrzi az adatokat, és ha mindent rendben talál, levonja, átutalja a pénzt a számlánkról, miközben kiküld a telefonunkra egy jelszót. Felolvassuk a pénztárosnak, aki beüti a gépbe, s erre az engedelmesen kiadja a számlát.