Röviden
Sajnos elsősorban nem az előadásokról vagy a művészi munka színvonaláról szólnak a hírek, amikor színházi életünk épp az érdeklődés reflektorfényébe kerül. Politikai ügyek, botrányok, csökkenő nézőszám – inkább ez s a hozzá kapcsolódó torzsalkodások, a se
Sajnos elsősorban nem az előadásokról vagy a művészi munka színvonaláról szólnak a hírek, amikor színházi életünk épp az érdeklődés reflektorfényébe kerül. Politikai ügyek, botrányok, csökkenő nézőszám – inkább ez s a hozzá kapcsolódó torzsalkodások, a se
Hétfőn, három hónappal meggyilkolása után temethette el gyermekét az a Békés megyei, Kamuton élő család, akiknek fiát Angliában érte az erőszakos halál. Szülei nemrég olyan információkat kaptak a kinti hatóságoktól, hogy a fiatalember örököse – végrendele
A kedvezőtlen piaci folyamatok miatt számottevően csökkent a magánnyugdíjpénztárak vagyona az év első három hónapjában. A válság jelei már a múlt esztendő végén megmutatkoztak, de a kasszák tavaly még nyereséggel zártak. A tagok befizetései nincsenek vesz
Szamárságnak és érthetetlen lépésnek tartják szakértők, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter száműzte a Szent Koronát a honvédtisztek eskütételéről.
Meglepően kevés, mindössze tizenegymilliárd forint uniós támogatást fizetett ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a tavaly január 1-je óta meghirdetett összes gazdaságfejlesztési programra sikeresen jelentkező vállalkozóknak – hangzott el a szervezet tegnap
Kik, mikor és milyen indokok alapján döntöttek a kormányzati negyed felépítéséről, illetve annak leállításáról? Mennyi pénzt költöttek el eddig a költségvetésből a negyed meg nem valósuló beruházására? – egyebek mellett ezen kérdésekre vár választ a Fides
Forró Tamás műtárgykereskedő, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt résztulajdonosa, és Váradi János volt MSZP-s kőbányai képviselő sem bűnös a Kulcsár-perben, legalábbis védőik szerint, akik a vádlottak felmentését kérték.
Három gombamérgezéses esetet is regisztráltak július első hetében, ezért a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a gyilkos galóca megjelenésére figyelmeztet. A gyilkos galóca legújabb áldozatai hazánkban tartózkodó thaiföldiek.
Súlyos büntetést kapott az Advertum-csoport egyik zászlóshajója, a Gold FM Rádió. Az ORTT-nek százmilliós összeggel tartozó cég debreceni és miskolci adójának sugárzási jogosultságát véglegesen, a nyíregyháziét egy hétre függesztette fel a médiahatóság.
Egy nappal az amerikai rakétavédelmi rendszer csehországi radarkomponenséről rendelkező kétoldalú szerződés prágai aláírása után Irán bejelentette: jelentős hadgyakorlatot folytat, amelyen kilenc (köztük egy nagy hatótávolságú) ballisztikus rakétát is kip
Napokon belül robban a hazai dinnyepiac. A feketéző zugfelvásárlók mostanra ugyanis továbbadták az importtal kevert éretlen magyar dinnyét külföldön az áruházláncoknak, amelyek emiatt kilistázták a magyar árut és letörték az átvételi árakat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ha letakarja a kupacot, akkor is ott a slusszkulcs.
Az Eurostat adatai alapján számos európai ország szegénységi mutatója rosszabb a miénknél.
Az év első hat hónapjában 24,7 milliárd forint értékű autófinanszírozási hitelt nyújtottak a hitelintézetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.