Magyar lett az év embere Vallóniában
Jogerősen is kimondta tegnapi ítéletében a Fővárosi Bíróság, hogy Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök jogellenesen távolította el 2003-ban Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről.
A kiengesztelődés, valamint az emberek és népek közötti harmónia szolgálatába kívánja állítani pápaságát XVI. Benedek. A szerdai kihallgatás során elárulta, miért választotta a Benedek nevet.
A Bokros-csomagot idéző, huszonkétezer fős elbocsátás várható a közszférában – írta a Világgazdaság. Nem tervez ilyen lépéseket a kormány – reagált László Boglár kormányszóvivő.
Délelőtti bizonytalankodó ingadozása után komolyabb fordulatok nélkül tegnap szinte végig lejtmenetben volt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde fő indexe végül a kereskedés hajrájában sem tudott javítani, s a napot 158 pontos csökkenéssel, 16 377,74 ponton fej
Épphogy véget ért a divízió I-es, máris kezdődik az A csoportos világbajnokság. A jégkorongszezon tehát, dacára az észak-amerikai liga (NHL) eltörölt idényének, 2005-ben is kitart májusig. A 16 napon át Ausztriában, közelebbről Bécsben és Innsbruckban zaj
Több mint százkilencvenmillió forintot nyert a kormányhoz közel álló Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által vezetett projekt a munkaügyi minisztériumon belül működő Equal Nemzeti Programiroda pályázatán.
Rendkívül feszültté vált a hangulat a Külügyminisztériumban, mióta a politikai vezetés valósággal feldarabolta az uniós ügyek kormányzati irányítását. Úgy tudni, a tárca legfelsőbb irányítói és az integrációs ügyekért felelő részleg között igen élesek az
Több száz millió forintot nyert el a romák és a megváltozott munkaképességű emberek képzésére két olyan roma szervezet, amelynek vezetői korábban sem számoltak el maradéktalanul a hasonló célra folyósított támogatásaikkal. Az uniós pályázatot a munkaügyi
Közlekedési káosz várható Győrött a következő időszakban. Az önkormányzat ugyanis a közlekedési szempontból oly fontos aluljárót (amely a város vasútvonal miatti kettéosztottságát csökkenti) és az ahhoz vezető bekötőutakat gyakorlatilag egyszerre építi, m
A boncolás eredménye szerint fulladás okozta a Horvátországban szerencsétlenül járt magyar vitorlázó, Budavári Vilmos halálát. A holttestet tegnap hazaszállították. Úti okmányok híján továbbra is Vodicében vesztegel a balesetet szenvedett hajó legénysége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
5.1-es erősségű földrengés rázta meg Iránt.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.