Napi sajtószemle
Hónapokig rabságban tartottak kilenc fiatal nőt egy törökországi villában. A lányok egy valóságshow-ra jelentkeztek, műsor nem volt, a róluk készült fotókat viszont az interneten árulták fogva tartóik.
Újabb két hónappal, november 9-ig hosszabbította meg a csepeli kettős gyilkossággal kapcsolatba hozott Deme Gábor (volt MSZP-s képviselő) és K. Tamás előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolá
Az őstermelők ellenőrzésének szigorítására készül a magyar agrártárca, miközben Európa nyugati részén a különböző térségek lakosságának mezőgazdasági áruit igazi büszkeségként kezelik, a piaci árusok számlázási hiányosságai felett pedig nagyvonalúan szeme
A Magyar Írószövetség költői szakosztálya, a Fokusz Egyesület és a Magyar Napló szerdán este ünnepelte meg Kalász Márton költő, író 75. születésnapját. A megemlékezés középpontjában a Magyar Napló Könyvkiadó ajándéka, a Kalász Márton összes verse című, mi
Elnöki jogköreinek csak húsz százalékát tartja meg Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) első embere, a többit átruházza négy elnökhelyettesre. Állítása szerint lépését nem az ellene folyó büntetőeljárások, illetve nemrég kirobbant üdülési
Másfél hét múlva dönthet az Országgyűlés két független képviselő, Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről. Információink szerint az MSZP-frakció több tagja nem szavazza majd meg az MDF-elnök „kiadását”, így várhatóan további kése
Újabb kórházi ágyszámcsökkentést tervez az Egészségügyi Minisztérium. Több mint négyezer férőhelyet szüntetnének meg, igaz, bizonyos szakterületeken körülbelül 760 új ágyat is beállítanának.
A tőle megszokott szenvedélyes beszédben szólította fel szerdán este Barack Obama elnök az amerikai törvényhozást, hogy segítsen megoldani az egészségügyi rendszer alapvető problémáit. A kérdés heves indulatokat gerjesztett már a nyári szünidőben is, és h
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.