Két vádirat V. Lászlóék ellen
A két ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség mostantól elkülönítve kezeli.
A két ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség mostantól elkülönítve kezeli.
Míg 2010-ben az ajánlások gyűjtése során fej fej mellett haladt az MSZP és a Jobbik, addig idén erről szó sem volt.
Néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen a gazdaság – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
A két ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség mostantól elkülönítve kezeli.
Míg 2010-ben az ajánlások gyűjtése során fej fej mellett haladt az MSZP és a Jobbik, addig idén erről szó sem volt.
Néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen a gazdaság – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
A kormány elkötelezetten védi a rezsicsökkentést és a földtörvényt is.
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2014-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés.
Mit tud arról, hogy honnan vannak Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő osztrák számlán „eltitkolt százmilliói”?
Egy jelentős amerikai szervezet szerint az üzletasszony, Obama volt kampányembere Washingtonban nem bizonyított túl jól.
A kommunista diktatúra is közös európai örökség, meg kell mutatni, hogy ez nem csak kelet-európai történet – mondta Balog Zoltán.
A Tárki szerint jelentősen növelte előnyét a Fidesz–KDNP februárban; a választók elégedetlenek a baloldali ellenzékkel.
A kormány a 2014-ben megnyíló európai uniós forrásokból is támogatni fogja a hazai kötött pályás közlekedési fejlesztéseket.
A Hír Televízió Zrt. visszautasítja Gyurcsány Ferenc vádjait, amelyek a DK elnökének közösségi oldalán jelentek meg.
A kakasszéki gyógyintézetben uniós támogatással nappali kórházat alakítanak ki.
Az Együtt-PM Szövetségnek továbbra is társelnöke az a Juhász Péter, aki a marihuána magyarországi legalizálásáért folytatott harcban vált ismertté.
A mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli, átvilágítják a Főgázt. Vizsgálat indul az Elmű-Émász ügyében is.
A megállapodás áttörést hozhat az agykutatás számos területén, Magyarországnak fontos szerepe lehet.
Sikeres volt a közigazgatás reformja.
Budapest kormánymegbízottja elrendelte a fenntartó alapítvány ellenőrzését.
A jelenlegi szabályozásnál hosszabb és nagyobb motorral felszerelt vízi jármű is csónaknak minősül.
A kormány szerdai ülésén tárgyalja, hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók.
Március végéig választják ki azt az ötven patikát, ahol elkezdődhet a betegbiztonságot erősítő tesztprogram.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.