Ezek a bűnözők nem ismernek határokat
A kiberbűnözés tavaly 90 milliárd euró kárt okozott – erről Mireille Ballestrazzi, az Interpol elnöke beszélt a szervezet 42. regionális konferenciájának megnyitóján kedden Budapesten.
A kiberbűnözés tavaly 90 milliárd euró kárt okozott – erről Mireille Ballestrazzi, az Interpol elnöke beszélt a szervezet 42. regionális konferenciájának megnyitóján kedden Budapesten.
Javaslattevő és véleményformáló szerepe is lesz az újonnan alakuló Magyar Pedagógus Karnak, illetve kidolgozza majd a pedagógusok etikai kódexét.
A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény – húzta alá a keddi parlamenti vita expozéjában Répássy Róbert.

Az általános iskolát működtető szegedi kistérségi közoktatási intézmény főigazgatója kezdeményezi a lépést.
Felháborodásának adott hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt a CÖF és a CET, illetve a dokumentum felülvizsgálatát kérik a készítőtől, Rui Tavarestől.
Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése Szita Bence meggyilkolása ügyében. A vádlottak továbbra is egymásra mutogatnak.
Pénteken születhet ítélet a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkossággal vádolt három fiatal ügyében.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívást jelentetett meg, amelyre a korábbi koncessziós pályázaton vesztesek jelentkezhetnek.
Az MSZP-nek nem volt mondanivalója a parlamenti kedd kezdetén, talán nem is csoda, a szocialisták szófordulatai visszaköszöntek a jobbikos honatya felszólalásában. A kormánypártiak a jelen 3 évet hasonlították a szocialista érához.
Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a következő tanévben, ősszel juthat pénzhez.
A kolontári iskola az idei tanévben fogadja utoljára a diákokat, a gyerekek alacsony létszáma miatt ősztől nem lesz tanítás a településen. Az iskolában jelenleg egy összevont alsó tagozatos osztályba három tanuló jár.
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett terítékre kerül a kormánynak az a javaslata, amely külön büntetőjogi tényállásként határozná meg a hozzátartozók bántalmazását.
Hiába jelentette fel tíz alvállalkozója a szocialista érában zsíros munkákat kapó pécsi nagyvállalkozót, a rendőrség megszüntette a nyomozást a Bayer-Center Építőipari Kft. ügyében.
Halódik a Négy Tigris kínai piac a Józsefvárosban, tapasztalták munkatársaink, miközben a Kőbányai út túloldalán, a volt Ganz-gyár területén valóságos kínai áruelosztó központ épült ki.
A kormány célja egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő, az anyagi jogok hatékony érvényesítését biztosító polgári perjogi törvénykönyv megalkotása.
A Fidesz szóvivője szerint a „Gyurcsány–Bajnai-szövetségnek semmilyen alapja, pláne erkölcsi alapja nincs arra, hogy bárkit számon kérjen”.
Vádemelési javaslattal megérkezett a Budakörnyéki Járási Ügyészségre az M3-as autópályán halálos balesetet okozó szlovák nő elleni nyomozás iratanyaga.
A külföldön üzemeltetett, de Magyarországon is elérhető internetes tartalmakat bírósági ítélet alapján „blokkolni lehetne”.
Magyarországnak meggyőződése, hogy a magyar–ausztrál kapcsolatok megmaradnak a korábbiakhoz hasonló jó szinten a budapesti ausztrál nagykövetség bezárása ellenére.
Az Európai Unió keleti partnerségi programjának sikerét bizonyítaná, ha a novemberi vilniusi csúcstalálkozón sikerülne jóváhagyni az integráció társulási megállapodását Grúziával – mondta Martonyi János külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapeste
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.