Több mint 1000 milliárd forintot vittek ki az országból a közműcégek
Több mint 1000 milliárd forint nyereséget vittek ki hazánkból a szocialista kormányok idején privatizált közműcégek.
Több mint 1000 milliárd forint nyereséget vittek ki hazánkból a szocialista kormányok idején privatizált közműcégek.
Éles hangon kritizálta Aczél Endre újságíró korábbi munkahelyénél, a Népszabadságnál a napokban zajlott átszervezéseket egy internetes közösségi fórumon.
Szakácskönyvet „csinál” Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a benne foglaltakat Kuncze Gáboron tesztelte.

A DBR Metró Kft. tanúként meghallgatott egykori vezetője nagyrészt a vádirat állítását erősítette meg a Hagyó Miklós ellen folyó per tárgyalásán.
Szeptember 20-án Esztergomban adják át az ország első közösségi kerékpáros rendszerét.
Autóbusz gázolt halálra egy nőt Nyíregyházán kedd délután – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Közös tanévnyitót tartanak a határon túli magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények szeptember 20-án pénteken délután két órától.
A Ferenciek tere és a Március 15. tér felújításának előre haladása miatt ismét változik az Irányi utca forgalma szerdától.
Ünnepélyesen átadták a Semmelweis Egyetem felújított, urológiai daganatokat kezelő uro-onkológiai centrumát kedden Budapesten.
Csaknem kilencezer gyermek vesz részt az Erzsébet-program háromnapos, őszi kirándulásain, hat héten át, hat helyszínen – közölte a program szóvivője kedden az MTI-vel.
Példátlanul nagy sikernek nevezte a rezsicsökkentés megvédésére irányuló országos aláírásgyűjtést a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden Szigetváron.
Bajnai Gordonék aggódnak a Pető Intézetért. A KDNP arra kéri a fogyatékkal élőket nevelő családokat, ne dőljenek be a baloldal gátlástalan hazugságainak.
Szeptember 18-án szabadul Zuschlag János, aki könyvet írhat majd megpróbáltatásairól.
Gyurcsány Ferenc ismét üzent a Facebookon az ellenzéki összefogásból őt kihagyó pártoknak. Ezúttal az volt az apropó, hogy leköpték őt Gergényi Péter és Bene László perén.
A vizsgált állatállományban nem történt újabb lépfene-megbetegedés, emberi megfertőződésről sem érkezett jelzés.
A köznevelésért felelős államtitkárság a normatív támogatáson túl (külön döntéssel) kiegészítő támogatást is ad.
Összeállt hét magyarországi, kerékpározással foglalkozó szervezet, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban hazánk lehívhasson 120 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt.
A külföldön tanuló magyar fiatalok jóval nagyobb arányban térnek haza, mint más európai ország fiataljai, hangzott el egy kiadvány bemutató sajtótájékoztatóján.
A munkahelyvédelmi akcióval eddig 740 ezer munkahelyet sikerült megvédeni és 65 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál.
Az előző hónaphoz képest ismét emelkedett a Fidesz népszerűsége – derül ki az Ipsos legfrissebb felméréséből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.