Pintér megbízottjának adta ki magát, 360 milliót bukott
Egy magát a belügyminiszter megbízottjának mondó 52 éves férfi két vállalkozóból próbált meg 360 millió forintot kicsalni.
Egy magát a belügyminiszter megbízottjának mondó 52 éves férfi két vállalkozóból próbált meg 360 millió forintot kicsalni.
Zsigó Róbert szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.
Száz-, illetve kétszázezer forint rendkívüli segélyt kapnak a házrobbanásban érintett családok.
Egy magát a belügyminiszter megbízottjának mondó 52 éves férfi két vállalkozóból próbált meg 360 millió forintot kicsalni.
Zsigó Róbert szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.
Száz-, illetve kétszázezer forint rendkívüli segélyt kapnak a házrobbanásban érintett családok.
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését.
Az LMP társelnöke szerint Tusványos nem csak a pártszimpátiáról szól, és sajnálja, hogy nincs több ehhez hasonló rendezvénye a külhoni magyaroknak.
Megkezdődött a mosonmagyaróvári Karolina kórház és rendelőintézet mintegy negyedmilliárd forintos fejlesztése. A kórtermek is megújulnak.
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Halmajugrán, ahol július végén romák tüntettek a helyi kekszgyár előtt „munkát, kenyeret” követelve – írja a Magyar Nemzet.
Csaknem négymillió forint kártérítést fizet a magyar állam Hagyó Miklósnak a strasbourgi bíróság jogerőssé vált döntése alapján.
A Bajnai Gordonékkal szövetséges Magyar Szolidaritás Mozgalommal szemben a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete levélben fordult a lengyel Solidarnoschoz.
Csökkenhet a dohányzók száma az új trafiktörvénynek köszönhetően, erre mutatott rá egy közelmúltban készült felmérés.
Jövő áprilisra elkészül a budapesti közösségi kerékpár-kölcsönző rendszer. A kivitelezésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzést a T-Systems és a Csepel konzorciuma nyerte.
Újra eredeti pompájában lesz látható a diósgyőri vár.
Mindkét holttestet megtalálták a mentőalakulatok szerdán késő este abban a III. kerületi Tímár utcai házban, amelyben hajnalban robbanás történt.
Több mint 466 millió forint gyűlt össze a júniusi árvíz károsultjainak megsegítésére létrehozott segélyvonalon és bankszámlán.
Még nem tudni, hogy mi történt, az életveszélyes sérülést szenvedő férfit Budapesten látják el.
Náciveszélyt lát Magyarországon Vadai Ágnes. A DK politikusa bábjátékosnak nevezte Áder Jánost ombudsman-ügyben, és alaposan odacsapott a Magyar Nemzetnek is.
Érdekes látványban lehetett része annak, aki szerda délután a történelmi belváros, azon belül is a Duna-korzó felé vette az irányt.
A tartós hőség miatt szerdától helyreáll a szolgáltatás a lezárt közkutak nagy részén Ózdon.
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne hagyja elkaszálni Európa egyik legnagyobb szociális projektjét.
Elsősorban vidékre és a kistelepülésekre koncentrál Gyurcsányék kampánya, hiszen a bukott kormányfő pártja gyakorlatilag a fővárost leszámítva nem is létezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A dán óriáscég veszélyesnek látja a hajózást Izrael kikötőiben.
A tárcavezető Juraj Blanár szlovák külügyi és európai ügyekért felelős miniszterrel találkozott.
Az új szabályok idén szeptembertől lépnek életbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.