Visszamehetnek a lakók a felrobbant házba
Délutánra olyan állapotba kerül a Tímár utcai robbanásban megrongálódott ház belső udvara, hogy a lakók kihozhatják kisebb használati tárgyaikat.
Délutánra olyan állapotba kerül a Tímár utcai robbanásban megrongálódott ház belső udvara, hogy a lakók kihozhatják kisebb használati tárgyaikat.
Balatonföldvár egy tizenegy éve elakasztott, másfél milliárd forintos kikötő- és strandberuházás ügyét zárta le azzal, hogy nettó 9,5 millió forintért visszavásárolta a Nyugati strand fejlesztési jogát.
Házi őrizetbe került az a négy, egykori vezető beosztású rendőr, aki a tavaly nyáron nyilvánosságra került rendőrségi vesztegetési botrányban érintett.

Szétszedte a tatár, pingpongozott vele katolikus és protestáns, ellökte Trianon, kirabolta a szovjet, de vasárnaptól újra ver Magyarország „legbátrabb községe” legalább 800 éves templomának szíve.
Lezárják péntek estétől hétfő hajnalig Budapesten, az Üllői úton a lajosmizsei vasúti átjárót, emiatt a tömegközlekedési járművek menetrendjében is változás lesz.
A DK, az MSZP és az Együtt–PM csütörtökre tüntetést szervezett Budafokra az általuk „trafikkárosultnak” nevezett szocialista politikus, Witt János és családja mellett.
Gulyás József szerint mindenképpen tisztázni kell a katonai titkosszolgálat szerepét.
Több magyarországi településen küzdenek vagy küzdöttek az ózdihoz hasonló problémákkal a közkutak működtetése miatt – derült ki a Magyar Nemzet által készített körkérdésből.
Augusztus 19-éig szünetel a 2-es vonal építése miatt a villamosforgalom Debrecenben.
Zugló elutasítja, hogy a Városligetben a Petőfi Csarnok előtt újabb használtcikk-piac kezdje meg a működését.
Uniós támogatással harmincágyasra bővítették és korszerűsítették a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának koraszülött-intenzívosztályát.
Játékos formában, kvízek segítségével igyekszik bemutatni munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A tavalyinál két és félszer nagyobb, 200 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók ösztöndíj- és önköltség-támogatásra.
Ez Pintér Sándor belügyminiszter nyílt leveléből derül ki, amelyben Nyakó István szocialista politikus közleményére reagált.
A kárfelmérés után az ÁAK munkatársai elkészítették a javításhoz szükséges műszaki ütemtervet. Már pénteken elkezdődik a sérült útburkolat marása.
Így reagált a szocialista Korózs Lajos sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Fidesz.
Szeptember elsejétől szabálysértésnek számít a hamis bejelentés a segélyhívó számokon. A rendőrség ötezertől százötvenezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.
A Nyugat-Európából szabadságra hazatérő vendégmunkások miatt ismét többórás várakozás alakulhat ki a röszkei határátkelőhelyen már péntek hajnaltól.
A drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt indított eljárások száma már 92-re nőtt. Ezúttal egy nagyobb értékű lopásról is beszámoltak a hatóságok.
Egy volt szocialista egészségügyi miniszter górcső alá vette a Fidesz szakterületi kormányzását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A dán óriáscég veszélyesnek látja a hajózást Izrael kikötőiben.
A tárcavezető Juraj Blanár szlovák külügyi és európai ügyekért felelős miniszterrel találkozott.
Az új szabályok idén szeptembertől lépnek életbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.