Akik túlélték a vad éveket
Molnár Edvin azt mondja, a kilencvenes évek elején, amikor Ausztriából és Németországból rengeteg sportmotor került be az országba, sokkal inkább jellemző volt, hogy száguldoztak a kétkerekűekkel az utakon. Akik túlélték ezeket az éveket, azok nagy része ma már az ötven feletti korosztályhoz tartozik, és többnyire túramotorokkal közlekedik. S persze sokkal higgadtabb, megfontoltabb is lett, biztonságosabban és körültekintőbben vezet. Ma már a fiatal motorosokra sem annyira jellemző a sebesség iránti olthatatlan vágy, hiszen nagyon sokan felismerték, hogy a motorozás igazi élményét nem a sebességláz, hanem az a szabadságérzet adja, amit a kétkerekű nyergében gyakorlatilag a természet részévé válva élhet át az ember. A Road Wanderers elnöke szerint a motoros társadalomnak ma talán tíz százalékát teszik ki azok, akik nem tudják kordában tartani energiáikat.
Az autós társadalom is toleránsabb
Molnár Edvin azt is hozzáteszi: az elmúlt évek kampányainak, valamint a motorosok szemléletváltásának is köszönhetően az autós társadalom szintén egyre toleránsabb. Ebben persze annak is szerepe volt, hogy ma már nem 50-60 kilométer/órás sebességgel közlekedő Simsonokat kell előzgetniük az autósoknak, hanem többnyire olyan kétkerekűek jelennek meg az utakon, amelyek tudják ugyanazt az utazósebességet, mint egy személygépkocsi. Az elnök szerint ma már az autósok 60-70 százaléka inkább előzékeny a motorosokkal szemben, persze ezen az arányon még lehetne, s kellene is javítani.
Zala invitál a túramotorozásra
– Zala természeti környezete, az itteni utak vonalvezetése rendkívül alkalmassá teszi a túramotorozásra térségünket – jegyezte még meg az elnök. – Többek közt ezért is szervez egyesületünk túrákat, amihez mások is csatlakozhatnak. A kezdő motoros társaknak eleinte mindenképpen a csapatban motorozást ajánlom, hiszen úgy az autósok is könnyebben észreveszik őket, és sokat tanulhatnak az idősebb, tapasztaltabb társaiktól.
Gyuricza Ferenc / zaol.hu




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!