Túl erős volt az Omonia, kettős vereséggel esett ki a Fehérvár
Csak a kapusának köszönhette Pető Tamás csapata, hogy nem szenvedett többgólos vereséget.
Csak a kapusának köszönhette Pető Tamás csapata, hogy nem szenvedett többgólos vereséget.
Próbálták menteni a menthetőt, de nem jártak sikerrel a Pro Reccónál, így a csapat nem indul a Bajnokok Ligájában.
A védő a Hoffeinhemnél szeretné teljesíteni a következő idényt, de nem csak rajta múlik, hogy ez megvalósul-e.
Csak a kapusának köszönhette Pető Tamás csapata, hogy nem szenvedett többgólos vereséget.
Próbálták menteni a menthetőt, de nem jártak sikerrel a Pro Reccónál, így a csapat nem indul a Bajnokok Ligájában.
A védő a Hoffeinhemnél szeretné teljesíteni a következő idényt, de nem csak rajta múlik, hogy ez megvalósul-e.
A Premier League hétvégi rajtja előtt a Liverpool magyar légiósa összehangolt támadás áldozata lett a Facebookon.
Az algériai bokszoló ügyvédje az X közösségi oldalt perli be, de a volt amerikai elnököt –Trump jelenleg a republikánusok hivatalos elnökjelöltje – is a vádlottak padjára ültetné.
A portugál sztáredző az AS Romát hozta fel példának, amelyik csapattal a 2022/23-as szezonban egészen az Európa-liga döntőjéig menetelt.
Myenty Abena már este Moszkvába utazik, hogy az orvosi vizsgálatokat követően csatlakozzon régi-új edzője, Dejan Sztankovics csapatához, a Szpartak Moszkvához, amely másfél millió eurót fizet a védőért.
Nem várt esemény zavarta meg a szerda esti Szuperkupa-mérkőzésre készülő csapatot.
Nem sok minden maradt a Hungaroring korábbi főépületéből, amely most úgy néz ki, mintha lebombázták volna.
A Vörös Ördögök elszántak, hogy javítsanak a Premier League előző idényében elért nyolcadik helyezésükhöz képest.
Az amerikaiak tovább folytatják a pert, amin Románia egyik olimpiai érme múlik.
Martinek János reagált arra, hogy Gulyás győzelme és a korábbi, ellene szóló döntése miatt távozott-e.
Szombaton épp Fradi–Újpest rangadót rendeznek a labdarúgó NB I-ben.
Pascal Jansen vezetőedző elismerte, hogy ő még nem ismeri annyira a magyar csatár kvalitásait.
Történelmi siker kapujában áll a Paks, amely bejuthat a nemzetközi kupa csoportkörébe.
A BL-selejtezőből való kiesés után ismerős ellenfél következhet az El-csoportkörért.
Pascal Jansen rájött arra, mennyire hiányzik a gólerős Varga Barnabás a csatársorból.
Az Atalanta történelme csúcspontjaként mérkőzik meg a világbajnokkal megerősített Real Madriddal.
Léon Marchand négy aranyérmet szerzett, Simone Biles és Lisa Carrington is a triplázók között.
Hétfőn még az olimpiáról hazatérő unokáit fogadta a reptéren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem a korábbi magyar szövetségi kapitányra esett a szebb napokat látott Schalke választása, hanem a holland Kees van Wonderen kap bizalmat.
Az Ultrasliberi Hungaria nevű Facebook-oldal beszámolója alapján a percekig tartó kődobálás és pofozkodás végén a hazai szurkolók elmenekültek.
Egy szurkoló DVTK-mezben végezte volna el a kezdőrúgást a Szpari otthonában.
A válogatott volt csapatkapitánya, Szalai Ádám már hétfőn, a Telkiben kezdődő összetartáson munkába áll új szerepkörében.
A Tottenham Hotspur elleni mérkőzés után újabb nehéznek ígérkező találkozó vár a Fradira.
Varga István nem is lehetett volna szomorúbb élete legnagyobb sikerének a pillanatában.
A zöld-fehérek 13-9-re győzték le az Eurokupa-címvédő Jug Dubrovnikot a szombati döntőben.
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből.
A középpályás háromszor nyert BEK-et, valamint 1974-ben és 1978-ban is világbajnoki döntőben szerepelt, mindkétszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.
A politikus várhatóan a következő ülésen teszi le az esküjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.