1995-ben, amikor a privatizációs bevételek növelésével próbáltak segíteni a költségvetés nehéz helyzetén, eladásra hirdették a Mátrai Hőerőművet is. A három pályázó közül végül a legtöbbet, 74 millió dollárt ajánló német RWE lett a győztes. Az utolsó pillanatban, a szerződés megkötése előtt viszont egy mindezidáig titkos mellékletben az állam további kötelezettségeket vállalt a német áramszolgáltató felé – 26 millió dollárért cserébe.
Ezt a mellékletet az ÁPV Rt. akkori menedzsmentjéből – a szokásos ügymenettől eltérően – csak Kocsis István írta alá. (Az eladást egyébként 1999-ben, az Orbán–kormány idején vizsgálta a gazdasági bizottság egyik, erre a célra létrehozott albizottsága és az Állami Számvevőszék is, mely a szabálytalanságokat is feltárta.)
A titkos záradék
A hat pontba foglalt – megvalósulása esetén minden bizonnyal súlyos következményekkel járó – állami kötelezettségvállalást titkosították, és egy 2006-ban indított eljárás után most hozta nyilvánosságra a bíróság:
1. A vásárló lehetőséget kap az Elmű és az ÉMÁSZ megvásárlására (ezeket az RWE később valóban megvásárolta).
2. Az eladó garantálja, hogy a vevő még legalább két új erőműblokkot építhet 2005-ig, ahol felhasználhatják a bükkábrányi lignitet. (Ezek az erőművek sohasem épültek meg, kiderült, hogy az oda tervezett áramtermelésre nincs szükség Magyarországon. A szerződés megkötésekor összesen 2000 megawattos kapacitásbővítést tervezett az állam, de hamarosan világos lett, hogy rosszul számoltak. Az ígéret arra utal, hogy összesen 800 MW kapacitású erőműveket építhetne az RWE.)
3. Az eladó vállalja, hogy ha elkészülnek az új erőműblokkok, az ott előállított áramot rögtön a Pakson termelt mennyiség után átveszi az MVM. A kedvezmény legalább az erőművek építési költségeinek megtérüléséig érvényes lesz. (Ebből sem lett semmi, hiszen nem kellettek az új blokkok. Magyarországon az állami MVM vásárolhat csak termelői áramot, az erőművek nagy része viszont magánkézben van. A paksi áram a legolcsóbb, és állami kézben van, így az ott termeltet veszi át elsőként az MVM. Ez a magyar szükséglet körülbelül 40 százalékát biztosítja. A szerződés szerint Paks után rögtön a mátrai áramot vették volna át. Ez azt jelenti, hogy a melléklet szerint nem az árverseny számított volna az erőművek között.)
4. Az eladó biztosítja, hogy az RWE Bükkábrányban megkapja a szükséges bányászati és vízemelési jogokat, és nem emel az EU normáinal szigorúbb környezetvédelmi szabályokat. (Az RWE ugyan bányászik Bükkábrányban, de pluszblokkok híján kevesebbet, mint e pont alapján gondolhatták. Az 1999-es ÁSZ-vizsgálat szerint ez a kitétel önmagában is törvényellenes, mert a kormány nevében a szerződést az ÁPV írta alá, és e szervezetnek nincs joga bányászati jogokról vagy környezetvédelmi szabályozásról dönteni.)
5. Az ÁPV garanciát vállal, hogy a Mátrai Erőmű lignitbázisú fejlesztésekor az MVM együtt szavaz az RWE-vel. (Erre azért volt szükség, mert az erőmű résztulajdonosa maradt az MVM, és a bükkábrányi bánya 25 százaléka is az övé maradt.)
6. Az új blokkok miatt módosíthatóvá válik az RWE pályázatában foglalt üzleti terv. (Az eredeti üzleti tervre az RWE ugyanúgy 7 pontot kapott, mint az amerikai pályázó.)
Ezt a hatpontos mellékletet mondta fel a kormány 1999. december 28-án. Az RWE minden további követeléséről lemondott, cserébe 30,16 millió dollárt kapott.
Kocsis jól járt
Az üzlet után nem sokkal Kocsis Istvánt kinevezték a már az RWE tulajdonában lévő ÉMÁSZ vezetőjévé. Kocsis a Medgyessy-kormány idején a Paksi Atomerőmű élén tűnt fel. Irányítása alatt történt az a súlyos, karbantartás közben fellépő üzemzavar, ami a megítélt kártérítések ellenére is veszteségeket okozott az államnak. Kocsis jelenleg a Magyar Villamos Műveket igazgatja.
(index.hu, MNO)
