Tőkés: A romániai magyarságnak területért jogokat kellene kapnia

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) a bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul azzal, tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását - közölte a határon túli magyar szervezeteket tömörítő szervezet szerdán megválasztott elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 03. 19. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőkés László, aki egyben EP-képviselő, ismertette a KMAT frissen kiadott állásfoglalását, amely az említett kérésen túl tartalmazza azt is, hogy szorgalmazzák az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozását, és ennek előmozdítására kérik az Európai Parlament magyar képviselőit.

A négy éve alakult szervezet továbbá támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez intézett felkérését, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó határozat elfogadását szorgalmazza.

A KMAT munkacsoportot hozott létre a különböző autonómiakoncepciók egyeztetése és azok nemzetközi képviselete céljával.

Tőkés László közölte azt is, hogy a szervezet támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarság kulturális autonómiája törvényi feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítéseit.

A romániai EP-képviselő a KMAT tanácskozását követően arról beszélt, céljuk az, hogy "nemzetköziesítsék" az autonómiatörekvéseket. Mint mondta, ehhez egyebek mellett Kárpát-medencei összefogásra és a mindenkori kormány támogatására van szükség. Örömét fejezte ki, hogy mind a romániai, mind pedig a horvátországi magyar szervezeteknek sikerült ellentéteiket félretéve összefogniuk.

Ezzel összefüggésben "biztató jelként" értékelte Szili Katalin házelnök nemzetstratégiai törvénytervezetének "nagyon régi" ígéretét.

Autonómia nélkül nem oldódik meg a romániai magyarság helyzete – hangoztatta Tőkés László, aki szerint az elvett erdélyi területekért az ottani magyaroknak jogokat kell kapniuk. Mint mondta, az izraeli "területért békét"-modell mintájára a romániai magyarságnak "területért jogokat" kellene kapnia. A minimális, ami megilleti az erdélyi magyarságot, hogy közösségi önrendelkezését biztosítsák – szögezte le.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az újságírók előtt bejelentette: a vajdasági magyar politikumnak 12 év "egymásnak feszülése" után az elmúlt két hónapban sikerült "összefésülnie" az autonómiával kapcsolatos elképzeléseit, így a magyar koalíciót alkotó pártoknak már van egységes elképzelése. Közölte, ezt a dokumentumot az elkövetkező másfél hétben egyeztetik saját testületeikkel, majd ezt követően nyilvánosságra hozzák.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.