Kedves Gyuri! Tudom, hogy nem kedveled, ha így szólítanak, már megbocsáss, de én kurucz vagyok, és székely, patrióta, aki büszke magyarságára, s nem utolsósorban a Tenkes kapitánya kalandjain nőttem fel. Szeretem ezt a nyelvet, valamennyire tudom is használni. Feredőzöm a népi kultúrában, imádom népzenénket, szívesen figyelem a magyarság táncait, büszke vagyok tudósaira és művészeire, sportolóira, hazai nemzetiségeinkre, s gyermekeimet is a kultúra szeretetére tanítom. Látom, te is törni már a magyarat, és hallom Eilika is tanulni miénk nyelv, ezt most nem gúnyból írom, ennyit minimum elvárhatunk egy Habsburgtól. Néztem megható esküvői ceremóniátokat, ti középen, jobbra és balra a két patinás család, a padokban a sok előkelőség, elszegényedett magyar és a gazdagságukat úgy-ahogy megőrző nyugat-európai bárók és grófok, történelmi nevek viselői.
Tudod, nálunk a kékvérű úri gőg nagypolgári nosztalgiává, néhol egészen emberi példamutatássá szelídült. Georgius! Ismerek egy nyughatatlan magyar főnemest, egy Széchenyit, a Guszti bácsit, ükapja a legnagyobb magyar testvére volt, ők voltak a Fejér megyei Széchenyiek. Tudod, a Széchenyiek – elég, ha szétnézel a városban, szinte mindenhol megtalálod kezük nyomát – a történelem folyamán majd mindig saját érdekeik elé helyezték a nemzet, a magyarság érdekeit. Például Ágost (Guszti) bácsiék is, akik zsidókat bújtattak a háború alatt. Magyarország 1948 utáni új pribékjei azonban elvettek tőlük mindent, kitelepítették őket, mert tudod, nálunk így bántak el a főurakkal, történelmi jelenlétük, a tudományban, a jogállamiság építésében, a művészetekben betöltött szerepükre való tekintet nélkül.
Guszti bácsi anyját, egy finom úrnőt, egy Zichy lányt, a tyúkólba költöztették. Ma Guszti bácsinak nincs egy manzárdszobája sem, ahol meghúzhatná magát, ha hazajön Bécsből, ahová menekülnie kellett. Guszti bácsi például nem szeret benneteket, de azokat sem, akik a bécsi udvar talpnyalói voltak. Mert hát annak ellenére, hogy a Rákosi-, majd a Kádár-rezsim alatt szinte véget nem értek a megaláztatások, a magyar főnemesi „tábla” még a megaláztatásokban vagy a korábbi diktatúrákban sem volt összetartó. Erre ti is ügyeltetek. Nem, nem mondom, hogy történelmi távlatokban ne lett volna sara a magyar főnemességnek, de meglehetősen keményen fizettek meg az úri dölyfért. Szóval, György von Habsburg! Néztelek benneteket, ahogy fogtátok egymás kezét Eilikával, sugárzott belőletek a szerelem.
Nocsak, nocsak, ez szerelmi házasság lesz, a vak is meglássa, de azért mégiscsak úgy alakult, hogy frigyetek a birodalom házassági politikájának is megfelel, hiszen Eilika is királyi családba született. Hallom, hogy bátyád Zágrábban él, ott „kívánszik” letelepedni, s ennek a horvát rendek nagyon örültek. Te Pesten, a bátyád Zágrábban. Bizarr. Á, dehogy, nem arra gondolok én, hogy jön a Habsburg-restauráció, csupán arra, hogy a családnak, legsötétebb évtizedei után, ismét sikerül megkapaszkodnia a nemzetközi politikai elitben. S ha kell, ehhez azok támogatását is megnyeritek, akik 1988-ig azt sem engedték, hogy betegyétek lábatokat a volt impérium területére. Talán hallottál róla, ’90 előtt is diktatúra volt, olyasmi, mint alattatok, még ha el is puhult a végére, nem magától.
Sokan – szegények, gazdagok egyaránt – éreztük rosszul magunkat abban a hazug rendszerben, ezért biztos, hogy nemcsak én, hanem még jó néhányan e honból vettük megütközve tudomásul, hogy esküvői díszvendéged Horn Gyula volt, aki a bazilika lépcsőjén méltatta atyád és a te érdemeidet, amelyeket a haza európai integrációjának elősegítésében, hazánk jó nemzetközi imázsának kialakításában szereztetek. Apád valóban sokat tett értünk, megérdemli a méltatást. Büszkék is vagyunk rá. Igen, csakhogy az egykori ávós téged is dicsért, merthogy már neked is adtak valami jószolgálati követi címet az exkommunisták. Neked viszont, úgy hiszem, egyelőre genetikailag jár a nagyköveti cím.
Kedves Jorge! Azt mondta Horn miniszterelnök a bazilika lépcsőin a ceremóniára érkezvén, hogy „meg aztán Gyuri barátomnak miért legyen jobb, mint nekünk”. Tudod ez egy poén, amit nem magyarázok hosszabban, a ti köreitekben szalonképtelennek számítana. Szóval, néztem, ahogy ott ült Horn Gyuláné hercegnő, baronesz von Nikolits és graf Kuncze Gáborné az első padsorokban, olyan kalapban, amelyet a ti kékvérű úrhölgyeitek viselnek, ha átruccannak az ascoti Derbyre. Nem is sejtem, hogy a közszolgálati tévé miért számolt be élő közvetítésben az esküvőről, de ma már szinte mindegy. Ezt a nászt jól bekajálta a magyar! A magyar, amelyről tudnod kell, hogy olyan fajta, akinek a szomszéd fűje sokkal zöldebb, aki annak örül, ha a szomszéd tehene is megdöglik, sztyeppei nép, vad és szilaj, hirtelen haragszik, és örökké szeret, egy kicsit olyan, mint a barmai, nagy szarvú, szürkegulyái, komondorjai meg rackajuhai, amelyek azokra a távolba vesző időkre emlékeztetik, amikor a jó Guntram építeni kezdte Habitschburgot.
Éljetek hát boldogságban és szeretetben, családotok sokasodjon! Hosszú életet és egészséget kívánok nektek! Komoly munkádban, az MTM Televízió gyermekműsorainak menedzselésében és a magyar haza képviseletében is sok sikert kíván neked egy méltatlanul elfelejtett, Ádám és Éva révén nagyon-nagyon távoli rokonod: OKA